Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
✉HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: — HOLNAP: —
FRISS HÍREK ➜


Elnéptelenedés ,,, Általában a turisztikai vonzerő, valamint a munkahelyek hiányát említik ennek legfőbb okaként, de ­gyakori kiváltójaként jelölik meg a lakosság elöregedését is.

Megnéztük, vajon mi a helyzet az Eger környéki helységekben.

A legtöbb környékbeli falu, illetve város szerencsésnek mondhatja magát, mert ha lassan is, de azért folyamatosan nő a lakosságszám. Bár a 2001-es népszámlálási adatokat a 2011-esek csak néhány településen haladják meg, az utóbbi pár év fejlesztéseinek ­köszönhetően egyre több Eger környéki helység vált vonzóbbá az ezen a vidéken letelepedni vágyók számára.

Egerszalók az utóbbi években különösen nagy lendületet vett, amit az is jelez, hogy egymást érik a faluban a fejlesztések, s egyre több befektető érkezik oda. Ez a népességadatokon is látszik, a jelenlegi népessége már jócskán meghaladja a legutóbbi népszámlálás adatait.

Nyilván ez egyfajta adottság­ is, hogy ennyire nép­szerű a község, hiszen a turizmus­, valamint az egyre több betelepülő­ cég vonzza az embereket. Ezen felül az önkormányzattal is arra törekszünk, hogy minél több embert csábítsunk ide lakni.

Tavaly bevezettünk egy letelepedési támogatást, egyszeri, ­félmillió forintos juttatással segítjük az Egerszalókon élni akaró családokat – részletezte a község népszerűségének lehetséges okait Varga István polgármester.

Felsőtárkányban is ­hasonló a helyzet, évről évre nő a lakosság száma. A település vezetője, Juhász Attila Simon szerint ennek elsődleges oka a közszolgáltatások magas színvonala, valamint az, hogy egyre összetartóbb a falu közössége, és munkalehetőségben is bővelkednek a környéken.

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top