Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
✉HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: — HOLNAP: —
FRISS HÍREK ➜


A közepesnél jobb, 12-15 ezer tonna lehet a cseresznyetermés idén, véli a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Tavaly 8-10 ezer tonna termett a bogyós gyümölcsből Magyarországon, idén a korán jött melegnek köszönhetően hetek óta vásárolhatunk cseresznyét.

A korai cseresznye már hetek óta kapható a piacokon. Igaz, eleinte ezer forint felett alakult a csonthéjas gyümölcs ára kilónként, ma jóval kevesebbet kérnek érte a piacokon.

Az M1 Ma Reggel című műsorában Kovács György zalai őstermelő arról beszélt, hogy a rendkívüli téli időjárás után a hirtelen bekövetkezett jó idő kedvezett a virágzásnak és a terméskötődésnek is. Az őstermelő megjegyezte, egy-egy helyen előfordulhat moníliafertőzés a ködös, nyirkos reggelek miatt, emiatt fajtánként és térségenként változó lehet a termésmennyiség. Hozzátette, a korai fajtáknál közepes termés, a közepes érésű fajtáknál valamivel erősebb, a késő érésű cseresznyék esetében pedig nagyon szép termés várható.

A termelő arról is beszélt, hogy a zalai piacokon eleinte elég drágán – 1000-1200 forint felett – lehetett kapni a cseresznye kilóját, mára azonban normalizálódott a helyzet, jelenleg nagyjából 700 forintért lehet megvásárolni az apró, édes gyümölcsöt. Hozzátette, az ár alakulását az is nagyban befolyásolja, hogy a termelők nagy része már idős, és nincs, aki leszedje a gyümölcsöt. Ha mégis van munkaerő, a cseresznye felvásárlási ára gyakorlatilag csak a szedők munkabérét fedezi, mivel a szedéshez aprólékos munkára van szükség.

Kovács György megjegyezte, emiatt évről-évre egyre magasabbra nőhet a cseresznye ára.

forrás: M1 / Ma délelőtt

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top