A XVI. század elején az oszmánok három kontinensre kiterjedő országának területe másfél millió négyzetkilométert tett ki, népessége pedig 10–12 millió fő körül mozgott.
Kincstára kimeríthetetlennek tetszett, hadseregét legyőzhetetlennek tartották. Miután I. Szelim szultán a század első két évtizedében a Közel-Keleten és a Földközi-tenger keleti medencéjében szinte minden könnyebben elérhető területet meghódított, az 1520-ban trónra lépő Szulejmán új stratégiát választott: kelet helyett nyugat felé fordította seregeit, és megindította a „latin” Európa elleni hódító háborúkat.
Magyarország elfoglalása csak az első lépcsőfok lett volna grandiózus terveiben. A nándorfehérvári (1521) és a még fényesebb mohácsi (1526) diadal azonban megnövelte a szultán és a jó barát Ibrahim nagyvezír önbizalmát.
Úgy határoztak, hogy nem bajlódnak az immár sajátjuknak tekintett Magyarország fokozatos megszállásával, hanem egyenesen a szomszédos, keleti Habsburg Birodalom ellen fordulnak, s egy csapásra megszerzik annak területeit.
A Bécs elfoglalására indított 1529. és 1532. évi hadjáratok során azonban kiderült, hogy a szultán túlbecsülte erőit. Végül 1541-ben megszállta Budát és megszervezte az első magyarországi oszmán tartományt, hogy ellátó bázisait közelebb hozza Bécshez.
A Ferdinánd király és Szulejmán közti küzdelem következő felvonása 1542-ben és 1543-ban zajlott le. Először német birodalmi hadak ostromolták meg Pestet és vallottak csúfos kudarcot, a rákövetkező évben pedig a szultán indult ismét Bécs ellen, de nem tudott eljutni a vágyott városig. 1544-ben az eddigieknél is nagyobb hadi vállalkozás előkészítéséhez fogott, ám a következő év tavaszán ezt ismeretlen okokból lefújta.
A két nagyhatalom 1547-ben öt évre szóló békét kötött. Kiegyezésük és megosztozásuk Magyarország területén lassanként új pályára állította a keleti országrészt.
FODOR PÁL
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: Múlt-kor történelmi magazin , 2013
Kincstára kimeríthetetlennek tetszett, hadseregét legyőzhetetlennek tartották. Miután I. Szelim szultán a század első két évtizedében a Közel-Keleten és a Földközi-tenger keleti medencéjében szinte minden könnyebben elérhető területet meghódított, az 1520-ban trónra lépő Szulejmán új stratégiát választott: kelet helyett nyugat felé fordította seregeit, és megindította a „latin” Európa elleni hódító háborúkat.
Magyarország elfoglalása csak az első lépcsőfok lett volna grandiózus terveiben. A nándorfehérvári (1521) és a még fényesebb mohácsi (1526) diadal azonban megnövelte a szultán és a jó barát Ibrahim nagyvezír önbizalmát.
Úgy határoztak, hogy nem bajlódnak az immár sajátjuknak tekintett Magyarország fokozatos megszállásával, hanem egyenesen a szomszédos, keleti Habsburg Birodalom ellen fordulnak, s egy csapásra megszerzik annak területeit.
A Bécs elfoglalására indított 1529. és 1532. évi hadjáratok során azonban kiderült, hogy a szultán túlbecsülte erőit. Végül 1541-ben megszállta Budát és megszervezte az első magyarországi oszmán tartományt, hogy ellátó bázisait közelebb hozza Bécshez.
A Ferdinánd király és Szulejmán közti küzdelem következő felvonása 1542-ben és 1543-ban zajlott le. Először német birodalmi hadak ostromolták meg Pestet és vallottak csúfos kudarcot, a rákövetkező évben pedig a szultán indult ismét Bécs ellen, de nem tudott eljutni a vágyott városig. 1544-ben az eddigieknél is nagyobb hadi vállalkozás előkészítéséhez fogott, ám a következő év tavaszán ezt ismeretlen okokból lefújta.
A két nagyhatalom 1547-ben öt évre szóló békét kötött. Kiegyezésük és megosztozásuk Magyarország területén lassanként új pályára állította a keleti országrészt.
FODOR PÁL
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: Múlt-kor történelmi magazin , 2013
Megjegyzés küldése