Négy éves munka után befejeződött az Egri vár ágyúinak felújítása. Három egymást követő év kedvezően elbírált pályázatainak köszönhetően a Dobó István Vármúzeum összes ágyúmásolata megújult.
A szabadtéren álló lövegek közül az időjárás néhányat az évek során annyira tönkretett, hogy felújításra már nem volt lehetőség. A teljesen újjáépített ágyúk közé tartoznak a május 21-én délelőtt átadásra, bemutatásra kerülő új könnyű lövegek, az úgynevezett falkonéták is.
Dr. Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója mondott köszöntőt hétfőn délelőtt abból az alkalomból, hogy megemlékezést és ágyúavatást tartottak a történelmi létesítményben a Magyar Honvédelem Napján. Az igazgató utalt arra, hogy négy éven át tartó munkával befejeződött az ágyúk felújítása.
A hagyományos módszerekkel, bognár és ácsmester által elkészített ágyútalpak – akárcsak a korábbi századokban -- védőfestést kaptak. A mai ember számára meglepően élénk színeket XVI-XVII. századi ábrázolásokról választottuk ki.
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.



































