Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk!
2018. október 03. 15.00
Az egri vár hadi útjain
Eger és az egri vár számos hadi esemény színhelye volt az elmúlt évezredben. Jártak a városban a tatárok, a husziták, a törökök, a Habsburgok, de nem kímélte a várost az első és a második világháború sem – hogy csak a legfontosabbakat említsük. Eger utcái, épületei izgalmas eseményeket, különleges történeteket rejtenek falaik között. Az egyik legjelentősebb hadiút a mai Kossuth Lajos utca volt. A Hatvani kapun a városba érkezők ezen az úton juthattak el a vár déli kapujához. A mai napig Eger egyik legjelentősebb utcája. Számos egyházi méltóság építkezett ebben az utcában, nagyszerű épületei a mai napig állnak és izgalmas történeteket rejtenek magukba. A séta során ezek a történetek és az itt élő emberek mindennapjai elevenednek meg. Megtudjuk, hogy milyen hadak és milyen cél érdekében járták végig a mai Kossuth Lajos utcát. Megismerjük azoknak a történetét is, akik vezették ezeket a hadakat, vagy részesei voltak az eseményeknek. Eger történelmének különleges kaleidoszkópját nézhetik és hallgathatják végig az érdeklődők Bujdosné Dr. Pap Györgyi történész vezetésével.
(Ingyenes, előzetes regisztráció szükséges. Gyülekező a Dobó-szobornál 15.00 órakor)
2018. október 04., október 17. 15.00 óra
Egri csillag-túra – másképp
A séta során Eger városa és az egri vár egyes helyszíneit járjuk be, miközben felfedezzük azokat a helyszíneket, ahol a regény és a film legfontosabb eseményei történtek. Megnézzük, mely területre „ütöttek ki” a végvári vitézek az ostrom első napjaiban, hol járt be a várba Varsányi, hogy híreket vigyen a kapitánynak. Nyomon követjük, hogyan zárták körbe a törökök a várat, hol állították fel a pasák ütegeiket. A várban sorra vesszük az Egri csillagok című regényből és a filmből ismert legfontosabb történések helyszíneit. Hol szökött be Vica és Miklós, hol volt Bornemissza Gergelynek, az egri vár eszének a műhelye, hol tárolták a gabonát, a bort, hol állította fel Dobó István koporsóját, hol sebesült meg a kapitány, honnan öntötték a törökökre a forró szurkot a hős egri nők, melyik bástyákon álltak a névről is ismert ágyúk? (Baba, Béka) A sétát Gárdonyi Géza egri otthonában, a Gárdonyi Géza Emlékházban zárjuk, ahol az Egri csillagok című regény keletkezésének műhelytitkaival ismerkedhetünk meg, illetve néhány pletykát is megtudunk az 1968-as filmforgatásról.
(Ingyenes, előzetes regisztráció szükséges! Gyülekező a Dobó-szobornál 15.00 órakor.)
16+ múzeumi találkozások
Október 1-től november 15-ig
Jumurdzsák vs. Bornemissza
Szabadidős programok középiskolásoknak
A program két elemből áll.
Jumurdzsák gyűrűje
Szabadulós játék a kazamatákban Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye nyomán
Jumurdzsák egy kései leszármazottja Magyarországon tanul. Eljön a várba, hogy kinyomozza, hová tűnt el a híres dervis gyűrűje. A programon résztvevők csoportokban, lépésről lépésre követik a gyűrű útját, a kazamata különböző helyszínein játékos feladatokat oldanak meg, míg eljutnak az utolsó helyszínre is, ahol még látták a talizmánt. Ha sikerül az utolsó feladatot is megoldani, meglesz a gyűrű is.
Csapatépítő vitézi próba kilencedikeseknek – délutáni szabadidős program, mely során nem csak a múzeummal ismertetjük meg a gyerekeket, hanem bevezetjük őket a Projektelőbe, és az IKSZ nyújtotta lehetőségekbe. A közös játék remek alkalmat nyújt arra, hogy az új, kilencedikes osztályközösségek „összerázódjanak.” A tíz próbából álló játék során igazi csapatok kovácsolódhatnak, miközben a vár legrejtettebb zugai is felderítésre kerülnek. A sikeres próbát tevőket az egri vár vitézeivé avatjuk.
(Részvételi díj: 300 Ft/fő/program. Előzetes jelentkezés szükséges.)
Óvodapedagógusok Napja
Október 2.
Az óvodapedagógusok napján igazi múzeumi csemegéket kínálunk a legkisebbekkel foglalkozó nevelőknek. Bemutatót tartunk aktuális, óvodásoknak szóló múzeumpedagógiai kínálatunkról, mely során rövid képeket villantunk fel a foglalkozásokból. Új kiállításainkban szakvezetést tartunk, melyet élő történelemmel fűszerezünk. (Fegyvermustra, DIV60)
(Ingyenes, előzetes regisztráció szükséges.)
Tanárok Napja
Október 8.
Mustra
A tanárok napján igazi múzeumi mustrát rendezünk a pedagógusoknak. A program során kiállításainkat és múzeumpedagógiai kínálatunkat mustrálhatják. Szakvezetést tartunk a Fegyvermustra és a DIV60 című új kiállításainkban, illetve bemutatjuk A meggyőzés ereje című élő történelem programunkat, valamint aktuális múzeumpedagógiai kínálatunkat.
(Ingyenes, előzetes regisztráció szükséges.)
Mesterek és alkotók
Szeptember 29.
Tarisznyavári mulatságok
A Tarisznyavári mulatságok egy színes családi program az őszi napsütésben. Megismertetjük az érdeklődőkkel a régi mesterségek titkait, bemutatjuk a végvári vitézi életet és az egyes tárgyalkotó mesterségek különleges fogásait úgy, hogy maguk a résztvevők is kipróbálhatják ezeket. A látogatók részesei lehetnek az alkotás örömének, miközben új ismereteket, fontos tudnivalókat sajátítanak el, bővítik történelmi tapasztalatikat, mélyítik műveltségüket, hasznos tudásra tesznek szert. Vendégünk lesz ezen a napon a fazekas, a papírmerítő, a kékfestő, a mézeskalácskészítő, a hímzőnő, a fajátékkészítő, a nemezelő. Akik a hadi mesterségben szeretnének jeleskedni, egy stratégiai játék részesei lehetnek. A haditanácsot követően zoknicsata is zajlik majd. A legkisebbek vitézi próbán próbálhatják ki erejüket, ügyességüket. A programhoz múzeumpedagógiai tematikus hetek is kapcsolódnak. A foglalkozásokon történelmi mesterségeket mutatunk be a gyerekeknek úgy, hogy a mesterfogásokat maguk is kipróbálhatják.
Belépődíj: 500 Ft/fő. Előzetes regisztráció szükséges.
Szeptember 29-október 12-ig
Tarisznyavári mulatságok – múzeumpedagógiai tematikus hetek
A program során öt különböző témájú foglalkozás keretén belül ismertetjük meg az érdeklődőkkel a régi mesterségek titkait és az egyes tárgyalkotó mesterségek különleges fogásait úgy, hogy maguk a résztvevők is kipróbálhatják ezeket. A tanulók részesei lehetnek az alkotás örömének, miközben ismereteket, fontos tudnivalókat sajátítanak el, bővítik történelmi tapasztalatikat, mélyítik műveltségüket, hasznos tudásra tesznek szert.
Részvételi díj: 400 Ft/fő/foglalkozás, előzetes regisztráció szükséges.
Múzeumi szünetelő
Október 29-30-31.
Alkotói szabadság - tematikus alkotónapok a Várműhelyben
Az őszi szünetben is arra törekszünk, hogy a szabadságon lévők a múzeumban, hasznosan töltsék el szabadidejüket. Három napon keresztül különböző mesterségekhez kapcsolódó alkotónapokat tervezünk, mely során az érdeklődők egy-egy mesterséggel és annak fogásaival ismerkedhetnek meg. Lesz nemezelés, fazekasság, kékfestés, papírmerítés, tűzzománc, fa-és üvegfestés, hímzés. Ki-ki kedvére válogathat. A programok a három nap során kötetlenül zajlanak majd.
(Részvételi díj: 1000 Ft/fő/nap. Előzetes jelentkezés szükséges.)
Pincétől a padlásig
Az Egri Vár Napja – október 17.
1552. október 17-én a törökök feladták az Egri Vár ostromát és elhagyták Egert. A győzelem emlékére október 17-e minden évben az Egri Vár Napja. Idén ezt az emlékezetes napot múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozásokkal, haditorna bemutatókkal, történelmi játszóházzal és szakmai programokkal ünnepli a Vár. Bemutatkoznak a muzeológusok, a restaurátorok, régészek. A szakmabeliek megmutatják a látogatóknak a múzeum műhelytitkait pincétől a padlásig. 9 és 17 óra között a Dobó István Vármúzeum állandó kiállításai ingyenesen látogathatók.
(Ingyenes, egyes programokhoz előzetes regisztráció szükséges.)
Irodalmi találkozások a múzeumban
Gárdonyi Napok
2018. október 18-november 9.
Múzeumpedagógiai tematikus hetek
Múzeumpedagógiai foglalkozások és élő irodalom a Gárdonyi életműhöz és a Gárdonyi Géza Emlékház állandó kiállításhoz kapcsolódóan.
- Gárdonyi titkos élete
A foglalkozás során Gárdonyi Géza életének eddig járatlan útjait fedezzük fel és titkosírásával ismerkedünk, majd ezt követően egy kincskereső játék során próbáljuk ki az elsajátított tudást.
Részvételi díj: 300 Ft/fő
Előzetes jelentkezés szükséges
- Gergők és Vicuskák
A foglalkozás során Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének világával ismerkedünk meg. Érdekes keletkezéséről, a regényírás nehézségeiről beszélgetünk, miközben kéziratokat és relikviákat is kézbe veszünk. A foglalkozás második felében lajstromjátékot játszunk. Mindenki új szerepet találhat magának, és újraírhatjuk, újrajátszuk a regény néhány jelenetét.
Részvételi díj: 300 Ft/fő
Előzetes jelentkezés szükséges
- Gárdonyi regénye – Élő irodalom
Gárdonyi Géza utolsó éveit idézzük meg az Élő irodalmi produkció során. Megelevenednek az író keserves évei, ugyanakkor szó esik arról is, hogy a nehézségek milyen hangokat szólaltattak meg benne, s ez hogyan hatott művészetére. Az időszakot három, Gárdonyi életében jelentős karakter jeleníti meg: Gárdonyi nagy szerelme, egy újságíró, valamit Gárdonyi barátja és orvosa.
A foglalkozást elsősorban középiskolás dákoknak ajánljuk.
A részvételi díj: 500 Ft/fő
Október 20. szombat
Gárdonyi-kuckó - családi programok a várban
Gárdonyi emlékére egy őszi szombat délelőttjén irodalmi játszóházat szervezünk, ahol a Gárdonyi életműhöz kapcsolódó játékokat lehet kipróbálni. Családi vetélkedőn mérhetik fel idősek és fiatalok, hogy mennyire ismerik Gárdonyi műveit. Az író egy-egy regényéhez kapcsolódóan egy-egy irodalmi kézműves, tárgyalkotó műhelyt rendezünk be. Lehet naplót, könyvjelzőt készíteni és díszíteni, ki-ki megalkothatja saját Ex Librisét, de az író meséihez kapcsolódóan bábok és készülhetnek. A napot bábelőadás és irodalmi műsor színesíti.
A program múzeumi belépővel látogatható.
November 8.
Gárdonyi emléknap
Gárdonyi emlékkonferencia, koszorúzás és irodalmi teadélután. Gárdonyi Géza író halálának évfordulójához kapcsolódóan megkoszorúzzuk az egri várban található sírját, majd ismeretterjesztő előadásokon méltatjuk életművét és irodalmi teadélután keretén belül elevenítjük meg művei legszebb részleteit. Gárdonyi titkai címmel élő irodalmi bemutatót tartunk, ahol legkedvesebb barátai kelnek életre és beszélnek utolsó éveiről, szerelmeiről, barátairól, műveiről.
Az emlékkonferencia és a teadélután a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban lesz.
A belépés ingyenes.
Múzeumi Őszbúcsúztató
November 5-9-ig
Múzeumi Márton-napok
A múzeumpedagógiai tematikus héten a Márton-napi szokásokat elevenítjük fel. Óvodás kortól felső tagozatos korig várjuk azon iskolás csoportok jelentkezését, akik közelebbről szeretnének megismerkedni a Márton-nap eredetével, a hozzá kapcsolódó szokásokkal, a szokások modern továbbélésével. A múzeumi órákhoz tematizált műhelyfoglalkozások is kapcsolódnak.
Részvételi díj: 300 Ft/fő, előzetes jelentkezés szükséges.
Szakmai Programok
2018. október 10-11.
Végvári Konferencia
Az egri Dobó István Vármúzeum és a Vártörténeti Műhely kétévente rendezi meg az immáron több, mint három évtizedes múltra visszatekintő végvári konferenciáját. Idén 2018. október 10–11-én kerül sor a rendezvényre, Önérdek, közérdek, államérdek. Az érdek hatása Magyarország koraújkori történelmének alakulására címmel.
Magyarország 20. századi történelme során, néhány század eleji évtől eltekintve, nem volt „ildomos”, érdemes vagy célszerű elismerni, hogy egy egészséges társadalomban az egymásra épülő köz- illetve magánérdek a fejlődés hajtóereje. A kiegyezés gazdasági és társadalmi felvirágzását követő években, sem az az I. világháború, sem Trianon árnyéka, sem a II. világháború, sem a szocializmus időszaka nem volt alkalmas arra, hogy elismerje, az egyén érdekeltté tétele nélkül a fejlődés megreked. A politikai rezsimek által gyártott ideológiák az eszmék, társadalmi „látomások” közösségek, osztályok elsődlegességét hangsúlyozták az egyénnel és annak érdekeivel szemben. Ennek hatásai alól természetesen a történettudomány sem vonhatta ki magát. A történetírói szakma szűkebb körein kívül, az átlagember számára továbbra is érthetetlen, hogy a törökkori Magyarországon mi miért, milyen okokból történt, vagy nem történt. A 16–17. században ugyanis még természetes volt, hogy az országot, a nemzetet az védelmezi a legjobban, aki a sajátmagát, saját tulajdonát, saját jövőjét (is) védelmezi. Ezt a jelenséget, ezt az akkor még természetesnek tekintett elvet kívánjuk megmutatni, elemezni, „rehabilitálni” az idei előadásokkal.
Az országos szintű konferencián ez évben is több hazai felsőoktatási intézmény, múzeum és levéltár kutatói fognak előadni.
2018. október 12-től
6van hatás
A Dobó István Vármúzeum 60 éve
Időszaki kiállítás
A Dobó István Vármúzeum 60 éves fennállását ünnepli 2018-ban, ez alkalomból október 5-én nyílik, 6van hatás - a Dobó István Vármúzeum 60 éve című időszaki kiállításunk. A Dobó István Vármúzeum egyik legfontosabb küldetése, hogy a felhalmozott tárgyi örökséget és az egyedülálló műemléki környezetet sokoldalúan, élményszerűen bemutassa.
A Vármúzeum megyei hatókörű és gyűjtőterületű intézmény, 1958-tól viseli a Dobó István Vármúzeum nevet. A múzeum létrehozásának gondolata a 19. századra vezethető vissza, melynek előzményei és egyúttal összetevői: az egri Lyceumban elhelyezett érseki gyűjtemény, az egri várásatások leletei, Legányi Ferenc paleontológiai gyűjteménye és a Gárdonyi ház. 1948-ban a Városi múzeumot a Buttler-házban rendezték be. Az egri vár 1957-ig a honvédség kezelésében működött, csak a kazamaták voltak megtekinthetők, végül a honvédség kivonulása után, 1958-tól költözött a múzeum a várba.
Hatvan évből hatvan hatáson keresztül érzékelteti a kiállítás a múzeum meghatározó korszakait, a megye és a város folyamatos régészeti, történeti, néprajzi, művészeti, irodalomtörténeti kutatását, kiemelkedő műtárgygyarapodását. A kiállításba válogatott tárgyi anyag részben a Baktai úton, részben a Sas úton lévő múzeumi raktárakban található, nagy részük eddig nem került bemutatásra. A gazdag tárgyi anyag mellett a kiállítás a tudományos kutatómunkára, a restaurálás lépéseire, a múzeumi segédgyűjteményekre, a múzeumi kommunikációra, a múzeumpedagógiai módszerekre, a múzeumi közművelődésre az eddigi állandó és időszaki kiállításokra és a nemzetközi kapcsolatokra is ráirányítja a figyelmet.
A műtárgyakat restaurálás és tudományos feldolgozás után hat tematikai egységben tárjuk a közönség elé, melyek között a gyűjteményeink eddig raktárakban őrzött ritka kincsei, kiemelkedő és eddig be nem mutatott darabjai is szerepelnek.
Kiállításunk arra ad példát, hogyan lehet ma értékőrző és megújító módon „használni” a múzeumot a benne dolgozó szakembereknek és az ide látogató közönségnek.
2018. november 15.
DIV 60 emlékkonferencia
Az emlékkonferenciát a 60 éves Dobó István Vármúzeum tiszteletére szervezzük. Az előadások a múzeum gyűjteményeit, legérdekesebb műtárgyegyütteseit, programjait mutatják be. Szó esik a muzeológusok, múzeumpedagógusok, múzeumandragógusok, restaurátorok munkájáról, valamint néhány kiemelkedő, a múzeum életét meghatározó eseményről is.
2018. november 6.
Egy magyar "festész"
Emléknap Kovács Mihály születésének 200 éves évfordulóján
Kovács Mihály (1818-1892) azon festőnemzedék tagja, majd reprezentánsa volt, mely az 1830-as évektől megteremteni vágyta a nemzeti művészetet. Így hazájában akart gyökeret ereszteni. Művészetét hazai elvekből, eszmékből eredeztetve, hazai közönségnek szánva, művészöntudatát megbecsült polgári életideáljára alapozva, a hazai társadalom tisztes és hasznos tagja kívánt lenni. Kovács Mihály művészete Pest-Buda, Bécs, Itália, kiemelten Eger és az Egri egyházmegye, valamint Párizs, München és Spanyolország (Madrid, Sevilla) vonzásában egy fél évszázadot ívelt át. Egyik monográfusa szerint korának egyik legműveltebb és legjobban képzett művészét tisztelhetjük benne, akinek életműve oly gazdag, hogy nagyságára vonatkozóan még becslésekbe is nehezen bocsátkozhatunk. Azonban jó áttekintést ad művészetéről, de a 19. század derekának magyar festészetéről is a halálakor Egerbe került hagyatéka. Egy, a Dobó István Vármúzeum Képzőművészeti gyűjteményében őrzött és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával restaurálásra került festménye köré szervezett emléknap négy előadással kívánja bemutatni példaértékű életútját. Felkért előadók: Dicső Ágnes restaurátor, Ludányi Gabriella művészettörténész (a festő monográfusa), Szücs György művészettörténész (Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria), H. Szilasi Ágota művészettörténész (Dobó István Vármúzeum).
Kovács Mihály (1818-1892) azon festőnemzedék tagja, majd reprezentánsa volt, mely az 1830-as évektől megteremteni vágyta a nemzeti művészetet. Így hazájában akart gyökeret ereszteni. Művészetét hazai elvekből, eszmékből eredeztetve, hazai közönségnek szánva, művészöntudatát megbecsült polgári életideáljára alapozva, a hazai társadalom tisztes és hasznos tagja kívánt lenni. Kovács Mihály művészete Pest-Buda, Bécs, Itália, kiemelten Eger és az Egri egyházmegye, valamint Párizs, München és Spanyolország (Madrid, Sevilla) vonzásában egy fél évszázadot ívelt át. Egyik monográfusa szerint korának egyik legműveltebb és legjobban képzett művészét tisztelhetjük benne, akinek életműve oly gazdag, hogy nagyságára vonatkozóan még becslésekbe is nehezen bocsátkozhatunk. Azonban jó áttekintést ad művészetéről, de a 19. század derekának magyar festészetéről is a halálakor Egerbe került hagyatéka. Egy, a Dobó István Vármúzeum Képzőművészeti gyűjteményében őrzött és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával restaurálásra került festménye köré szervezett emléknap négy előadással kívánja bemutatni példaértékű életútját. Felkért előadók: Dicső Ágnes restaurátor, Ludányi Gabriella művészettörténész (a festő monográfusa), Szücs György művészettörténész (Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria), H. Szilasi Ágota művészettörténész (Dobó István Vármúzeum).
2018. szeptember 5-től október 17.
Népmese rajzpályázat
A Dobó István Vármúzeum ebben az évben is meghirdeti rajzpályázatát a Népmese Napja alkalmából. A gyermekek feladata, hogy a kiválasztott népmeséből megjelenítsék az általuk legérdekesebbnek tartott jelenetet, szereplőt szabadon választott technikával. A legjobb pályamunka alkotójának csoportja vagy osztálya egy ingyenes foglalkozáson vehet részt a Dobó István Vármúzeumban.
A beérkezett alkotásokat a Dobó-bástya rendezvénytermében állítjuk ki, melyeket az eredményhirdetés napján lehet megtekinteni.
A rajzok beérkezésének határideje: október 10.
2018. november 19-30-ig
Fegyvermustra – Múzeumpedagógiai tematikus hetek és élő történelem
2018. november 26-december 7-ig
DIV60 - Múzeumpedagógiai tematikus hetek
(Részvételi díj a Fegyvermustrához kapcsolódó élő történelem programhoz 800 Ft/fő, a DIV60-hoz 300 Ft/fő)

Megjegyzés küldése