0

A veterán járművek széles tárháza gördül végig a Parád és Bodony közötti útszakaszon: a háború előtti autó- és motorcsodáktól kezdve egészen a „youngtimer” kategóriába sorolt, csupán 25 éves gépekig.

– Nagyon fontos, hogy itt nem a száguldás a lényeg, de mégis időre megy a verseny. A járműveknek egy bizonyos távot kell kétszer teljesíteniük úgy, hogy ők maguk nem mérhetik az idejüket. Mi viszont mérjük, és arra vagyunk kíváncsiak, kik lesznek azok, akik a két fordulót a lehető legkisebb időkülönbséggel tudják teljesíteni. Így lesznek meg a nyerteseink.

Így mindenkinek ugyanolyan esélyei lesznek a győzelemre.

Így van. Egy 1920-as évekbeli Pontiac-nak, vagy egy 80-as Fordnak száguldás tekintetében esélye sem lenne összemérni a tudását, így viszont adott a lehetőség. Ügyesnek kell lenni, a Parád és Bodony közötti új útnak köszönhetően itt nem egy-kétszáz méteres távolságról, hanem nagyjából két és fél kilométerről van szó.

Persze így is vannak kategóriák.

Több is, hogy több érmet oszthassunk. Az autókat és a motorokat is köbcenti alapján soroljuk más–más csoportba, illetve van egy háború előtti kategóriánk is.

Időpont: 2019. augusztus. 28.

Debnár Ádám

bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: Kékes Online

Megjegyzés küldése

 
Top