Az Istállós-kői-barlang egyike a négy, Magyarországon biztos és alapvető leletegyüttest szolgáltató barlangnak (Diósgyőrtapolcai-barlang, Istállós-kői-barlang, Pes-kő-barlang, Szeleta-barlang). Régészeti jelentőségű, 1944-ben védetté, 1982-ben fokozottan védetté nyilvánított természeti érték.
Földrajzi helyzete
Az Istállós-kői-barlang a Bükk-vidék második legmagasabb csúcsa, a 959 méter magas Istállós-kő oldalában nyílik 609 méter (egyes források szerint 546 méter) magasan. A barlanghoz szerpentin jellegű turistaút vezet föl a Szalajka-forrás mellől.
Leírása
A hatalmas, háromszög alakú bejárat egy földtani törésvonal mentén alakult ki; mögötte egyetlen, tágas termet találunk. Triász mészkőben kialakult inaktív forrásbarlang, hossza 57 méter.
Előfordul irodalmában még Istállóskői-barlang, Istállós-kői barlang, Istállóskői barlang és Istállóskői Ősember-barlang néven is.
Történelmi szerepe
A történelmi időkben a barlangot sokáig hodálynak használták. Amint ezt első leírója, Fényes Elek (1851) is megállapítja geográfiai szótárában: ezer sertés könnyedén elfért benne. Erről kapta a nevét maga a hegy is: kőistálló – Istállóskő. Jelenleg az ország leglátogatottabb ősemberbarlangja.
Régészeti feltárása
1911-ben Roskó Pál répáshutai erdőaltiszt javasolta a régészeknek, hogy próbálkozzanak meg a barlang feltárásával. Az első próbaásatást Hillebrand Jenő ősrégész vezette 1912-ben. A kőeszközökön és kerámiatöredékeken kívül megtalálták egy három éves gyermek kulcscsontját is, ezért 1925-ig ötször is visszatértek a helyszínre, ahol további kő- és csonteszközöket találtak.
A munkát 1927-ben Saád Andor és Megay Géza folytatta. Ebben az időszakban került elő az a közel 80 mázsás tűzhely, amit a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályára szállítottak. A tüzelőgödörben a bükki kultúra cseréptöredékei között tengeri kagylóból készült ékszereket és huszonhét fiatal ember feltört, megpörkölődött csontjait is megtalálták. A több mint kétszáz csont a rituális kannibalizmus egyedülálló bizonyítéka.
Ezután még Kadić Ottokár 1929-ben, Győrffyné Mottl Mária 1938-ban ásott a barlangban.
A barlang tervszerű, részletes feltárását 1947-től Vértes László vezette. A kitöltés rétegződése és a rétegekben talált korjelölő állatmaradványok alapján megállapították a barlang történetét, meghatározták a három kultúrréteg korát, az akkor élt embercsoport(ok) jellemzőit.
A feltárt régészeti szintek és helyek
A 2,5 m vastag kitöltésben két kőkori települési szintet különítettek el. Az alsó C-14 kora mintegy 36 000, a felsőé 30 000 év – előbbiből a neandervölgyi ember (Homo neanderthalensis), utóbbiból a cro-magnoni ember (Homo sapiens) leletei kerültek elő.
Legújabban, 2000-től Ringer Árpád folytatta a feltárást.
Más ásatások kimutatták, hogy a bükki kultúra települése a mai Szilvásvárad helyén volt; ezért feltételezik, hogy a barlang nem lakhely, hanem áldozóhely lehetett.
Régészeti leletek
A jégkorszaki nagyvadak közül:
A későbbi leletanyagból említést érdemelnek a kora vaskori Kyjatice-kultúra emlékei.
A leletek nagy része Szilvásváradon, az Orbán-házban tekinthető meg.
Az aurignaci kultúra emlékei
A cro-magnoni ember egyik fő közép-európai kultúrája, az aurignaci kultúra emlékeit Magyarországon csak a Bükk-vidék központi részének nyugati oldalán, itt és a Peskő-barlangban találták meg. A rossz minőségű kőszerszámok mellől csontból és mamutagyarból készült amulettek kerültek elő, amelyek a világ legrégebbi ékszerei között szerepelnek, valamint egy háromlyukú csontsíp. A barlangi medve csontjából készített, öt hang megszólaltatására alkalmas síp világviszonylatban is egyedülálló. Az itteni vadászok életmódja hasonlított a Szeleta-barlangból megismert emberekéhez; a legfontosabb fegyverük a csontdárda és az íj volt.
Az Istállós-kői-barlang jelentőségét növeli, hogy a jégkori rétegekből előkerült 66 fajból álló fauna a leggazdagabb Európa aurignaci korú feltárásai közül; a mikrofaunájából 3 új emlős- és 20(!) új madárfajt írtak le.
Irodalom
Gáboriné Csánk Vera: Az ősember Magyarországon. Gondolat Kiadó, Bp. 1980. ISBN 963-280-855-X
Gábori Miklós: A késői paleolitikum Magyarországon. (Régészeti tanulmányok 3.) Akadémiai Kiadó, Bp. 1964.
Kadić Ottokár – Győrffyné Mottl Mária: Az Északnyugati Bükk barlangjai. Barlangkutatás, 1944. (17. köt.) 1. füz. 33-56. old. + a 3. melléklet
Kalicz Nándor: Agyag Istenek – Hereditas. Gondolat Kiadó, Bp. 1974. ISBN 963-13-2491-5
László Gyula: Vértesszőlőstől Pusztaszerig. Gondolat Kiadó, Bp. 1974. ISBN 963-280-087-7
Regős József: Régészeti szempontból jelentős barlangok. In: Baráz Csaba (szerk.): A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek. BNP, Eger, 2002., p. 316–317.
Vértes László: Medveemberek krónikája Bp. 1957. Gondolat Kiadó, Franklin Nyomda 13985 sz.
Vértes László: Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Bp. 1965.
Vörös István: Hunted mammals from the Aurignacien cave bear hunters' site in the Istállóskő Cave. Folia Archaeologica, 1984. 35. köt. p. 7-31.
Vörös István: Stratigraphy and biostratigraphy of Istállós-kő Cave. Praehistoria, 2003-2004. 4-5. köt. p. 33-76.
Földrajzi helyzete
Az Istállós-kői-barlang a Bükk-vidék második legmagasabb csúcsa, a 959 méter magas Istállós-kő oldalában nyílik 609 méter (egyes források szerint 546 méter) magasan. A barlanghoz szerpentin jellegű turistaút vezet föl a Szalajka-forrás mellől.
Leírása
A hatalmas, háromszög alakú bejárat egy földtani törésvonal mentén alakult ki; mögötte egyetlen, tágas termet találunk. Triász mészkőben kialakult inaktív forrásbarlang, hossza 57 méter.
Előfordul irodalmában még Istállóskői-barlang, Istállós-kői barlang, Istállóskői barlang és Istállóskői Ősember-barlang néven is.
Történelmi szerepe
A történelmi időkben a barlangot sokáig hodálynak használták. Amint ezt első leírója, Fényes Elek (1851) is megállapítja geográfiai szótárában: ezer sertés könnyedén elfért benne. Erről kapta a nevét maga a hegy is: kőistálló – Istállóskő. Jelenleg az ország leglátogatottabb ősemberbarlangja.
Régészeti feltárása
1911-ben Roskó Pál répáshutai erdőaltiszt javasolta a régészeknek, hogy próbálkozzanak meg a barlang feltárásával. Az első próbaásatást Hillebrand Jenő ősrégész vezette 1912-ben. A kőeszközökön és kerámiatöredékeken kívül megtalálták egy három éves gyermek kulcscsontját is, ezért 1925-ig ötször is visszatértek a helyszínre, ahol további kő- és csonteszközöket találtak.
A munkát 1927-ben Saád Andor és Megay Géza folytatta. Ebben az időszakban került elő az a közel 80 mázsás tűzhely, amit a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályára szállítottak. A tüzelőgödörben a bükki kultúra cseréptöredékei között tengeri kagylóból készült ékszereket és huszonhét fiatal ember feltört, megpörkölődött csontjait is megtalálták. A több mint kétszáz csont a rituális kannibalizmus egyedülálló bizonyítéka.
Ezután még Kadić Ottokár 1929-ben, Győrffyné Mottl Mária 1938-ban ásott a barlangban.
A barlang tervszerű, részletes feltárását 1947-től Vértes László vezette. A kitöltés rétegződése és a rétegekben talált korjelölő állatmaradványok alapján megállapították a barlang történetét, meghatározták a három kultúrréteg korát, az akkor élt embercsoport(ok) jellemzőit.
Az Istállós-kői-barlang ki- és bejárata. Fotó: Tolnai Balázs
A 2,5 m vastag kitöltésben két kőkori települési szintet különítettek el. Az alsó C-14 kora mintegy 36 000, a felsőé 30 000 év – előbbiből a neandervölgyi ember (Homo neanderthalensis), utóbbiból a cro-magnoni ember (Homo sapiens) leletei kerültek elő.
- Alattuk régészeti szempontból steril löszréteg települt;
- a lösz alatt sötétbarna mészkőtörmelékes rétegből az aurignac-II. kultúra leletei kerültek elő.
- A mészkőtörmelékes szint alatt több, régészetileg steril réteget tártak fel a kimosás, vízáramlás jeleivel.
- Ezek alatt világosbarna, apró mészkőtörmelékes agyagrétegben az aurignac-I. kultúrára jellemző régészeti leleteket tártak fel: több tűzhelyt, számtalan szerszámot és fegyvert, faszenet és állatok csontmaradványait.
- A legfelső sárgás pleisztocén rétegből (az előző ásatások rétegéből) a nagyon fiatal bükki kultúra néhány szerszáma került elő.
Legújabban, 2000-től Ringer Árpád folytatta a feltárást.
Más ásatások kimutatták, hogy a bükki kultúra települése a mai Szilvásvárad helyén volt; ezért feltételezik, hogy a barlang nem lakhely, hanem áldozóhely lehetett.
Régészeti leletek
A jégkorszaki nagyvadak közül:
- rénszarvas (Rangifer tarandus),
- barlangi medve (Ursus spelaeus),
- ősbölény (Bison priscus?),
- gyapjas mamut (Mammuthus primigenius)
- barlangi oroszlán (Panthera spelaea)
- farkas
- barlangi hiéna
- kőszáli kecske
A későbbi leletanyagból említést érdemelnek a kora vaskori Kyjatice-kultúra emlékei.
A leletek nagy része Szilvásváradon, az Orbán-házban tekinthető meg.
Az aurignaci kultúra emlékei
A cro-magnoni ember egyik fő közép-európai kultúrája, az aurignaci kultúra emlékeit Magyarországon csak a Bükk-vidék központi részének nyugati oldalán, itt és a Peskő-barlangban találták meg. A rossz minőségű kőszerszámok mellől csontból és mamutagyarból készült amulettek kerültek elő, amelyek a világ legrégebbi ékszerei között szerepelnek, valamint egy háromlyukú csontsíp. A barlangi medve csontjából készített, öt hang megszólaltatására alkalmas síp világviszonylatban is egyedülálló. Az itteni vadászok életmódja hasonlított a Szeleta-barlangból megismert emberekéhez; a legfontosabb fegyverük a csontdárda és az íj volt.
Az Istállós-kői-barlang jelentőségét növeli, hogy a jégkori rétegekből előkerült 66 fajból álló fauna a leggazdagabb Európa aurignaci korú feltárásai közül; a mikrofaunájából 3 új emlős- és 20(!) új madárfajt írtak le.
Irodalom
Gáboriné Csánk Vera: Az ősember Magyarországon. Gondolat Kiadó, Bp. 1980. ISBN 963-280-855-X
Gábori Miklós: A késői paleolitikum Magyarországon. (Régészeti tanulmányok 3.) Akadémiai Kiadó, Bp. 1964.
Kadić Ottokár – Győrffyné Mottl Mária: Az Északnyugati Bükk barlangjai. Barlangkutatás, 1944. (17. köt.) 1. füz. 33-56. old. + a 3. melléklet
Kalicz Nándor: Agyag Istenek – Hereditas. Gondolat Kiadó, Bp. 1974. ISBN 963-13-2491-5
László Gyula: Vértesszőlőstől Pusztaszerig. Gondolat Kiadó, Bp. 1974. ISBN 963-280-087-7
Regős József: Régészeti szempontból jelentős barlangok. In: Baráz Csaba (szerk.): A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek. BNP, Eger, 2002., p. 316–317.
Vértes László: Medveemberek krónikája Bp. 1957. Gondolat Kiadó, Franklin Nyomda 13985 sz.
Vértes László: Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Bp. 1965.
Vörös István: Hunted mammals from the Aurignacien cave bear hunters' site in the Istállóskő Cave. Folia Archaeologica, 1984. 35. köt. p. 7-31.
Vörös István: Stratigraphy and biostratigraphy of Istállós-kő Cave. Praehistoria, 2003-2004. 4-5. köt. p. 33-76.
Tisztelettel felhívom a szerző (szerzők) figyelmét, hogy a cikk elején felsorolt barlangok hovatartozása és ősrégészeti jelentősége téves. Mindazon által, hogy Heves megyében Istállós-kő és Pes-kő, a legjelentősebb ősrégészeti lelőhelyek közé tartozik, de, a Magyarországon napvilágra került ősrégészeti leletek szempontjából a Borsod megyében található Subalyuk, valamint a cikkben említett Szeleta és Diósgyőrtapolcai-barlang, mellett a Répáshuta határában levő Balla-barlang és folytathatnám a felsorolást több értékelhető és tudományosan feldolgozott lelettel büszkélkedhet. Tisztelettel hívom fel a cikk írójának, figyelmét, ha ebben a témában publikál, nyúljon vissza bátran dr. Hillebrand Jenő, Dr. Kadic Ottokár, Mottl Mária doktor kisasszony munkáihoz.És kellő óvatossággal kezelje az 1945 után az ősrégészeti kutatások stafétabotját magukhoz ragadó "szakemberek" munkáit! Az már csak hab a tortán, hogy a tűzhely kiemelésével Vértes László Győző tönkre tette az Istállós-kői lelőhely további szakszerű kutatásának lehetőségét, hiszen fogalma sem volt például arról, hogy a barlang melyik részén végzett korábban ásatásokat dr.Mottl Mária. Stb..
VálaszTörlés