A szabadidő eltöltésére jó alkalmat nyújt a festőien szép környezetben fekvő Ostorosi Tó is, mely évről-évre egyre több látogatót vonz nemcsak a község közvetlen környékéről, de a megye távolabbi pontjairól is.
Tavasztól késő őszig lehet itt napozni, horgászni a tavon. Horgászat napkeltétől napnyugtáig.
A településtől északra az Ostoros-patak völgyében található egy 30 hektár területű víztározó, melyet a 80-as években alakítottak ki a patak vizének felduzzasztásával.
A rendszerváltáskor a terület a helyi tanács, valamint az Egyetértés szövetkezet tulajdonában volt. A szövetkezet a maga tulajdonrészét 2002-ben árverésre bocsátotta – a zártkörű liciten az eredetileg megállapított 14.3 millió forintos vételár jóval magasabbra kúszott, így az árat sokalló önkormányzat helyett egy egyéni vállalkozó lett a tulajdonos, áfával együtt számítva 75 millió forintért.
A víztározó jelenlegi bérlője megszüntette a korábbi fürdőzési lehetőséget és a horgászok paradicsomává alakította a tavat. Új parkolót alakítottak ki, valamint stégeket hoztak létre a horgászok számára.
borítókép - Vámossy Béla
Forrás: szeporszag.hu, wikipedia.org
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.

