Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: HOLNAP:
FRISS HÍREK ➜


A XXIII. Egri Bikavér Ünnep Szent Donát-napi rendezvény résztvevői, a főszervező, valamint az Egri Hegyközség Tanácsának elnöke egyöntetű véleménye szerint jól sikerült a négynapos érsekkerti rendezvény.

Még az égiek is úgy gondolták, hogy az esemény megérdemli azt, hogy elkerüljék a máshol ugyancsak bőséggel ömlő esők.

Sikeres bikavérünnepnek örülhettek a résztvevők és a szervezők egyaránt. Az érsekkerti eseményen az Egri borvidék harminc borászatának több mint 120 borát, valamint 11 étterem 31 ételkülönlegességét kóstolhatták az Érsekkertbe kilátogatók. A kínálatban természetesen ott voltak a bikavérünnep későbbi nyertes borai és ételei.

A tekintélyes zsűri által elbíráltak szerint ezek: klasszikus kategóriában az Eszterházy Károly Főiskola 2016-os évjáratú reserve bikavére, a superior és grand superiorok közül a St. Andrea Pincészet ugyancsak 2016-os „Igazán Egri Bikavér” bora. Étel- és borpárosításban pedig az Almagyar Érseki Szőlőbirtok Nagyapa Bikavére és a hozzá felszolgált, az Erla Villa által készített étel volt a nyerő.

fotó: Huszár Márk

De nemcsak a borokat díjazták a bikavérünnepen, hanem a 2018-as esztendő egri szőlő- és bortermelőjét, illetve borgasztronómusát is. 

A tavalyi esztendő szőlőtermelője díjat Balázs András vehette át, míg a bortermelőnek járó elismerést Tóth Istvánné, a feldebrői Varga Pincészetből, Darvas Roland pedig 2018-as esztendő egri borgasztronómusa lett. Borlovagokat is avattak természetesen: Malácsik Tibor gasztronómus, tanár, Besenyei Viktor borász és dr. Kovács Tibor, az Eszterházy Károly Egyetem turizmus tanszékének oktatója lettek az új borlovagok.

Simkó Zoltán, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke szerint szuper jól sikerült a rendezvény, iránta nagyon nagy volt az érdeklődés. Ami feltűnt számára, és nagyon örül neki, hogy egyre több helyen lehetett hallani német beszédet, ami azt jelenti, hogy ismét egyre több vendég érkezik Németországból. Az időjárás is kegyes volt. Kis esők előfordultak, de ezek egyáltalán nem zavarták meg a rendezvényt.

borítókép - Huszár Márk

Sike Sándor
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: heol.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top