Hamarosan újra üzemelhet a Szent József park egyik legvonzóbb attrakciója, de folynak az előkészületek a park teljes felújítására vonatkozóan is.
A Szent József park és a szökőkút kérdése évek óta foglalkoztatja az egri közvéleményt, hiszen a város egyik leghangulatosabb közteréről van szó, ami mind a helyiek, mind pedig a turisták számára közkedvelt gyülekezőpont. Itt található a Szent József forrás is, ami szintén nagyon népszerű és ingyenes vízvételi pont a városlakók körében.
Nagyon leromlott a park állapota
A park állapota az utóbbi években nagyon leromlott, és a szökőkút hiánya mellett feltűnő lehet a kövezet fellazulása, illetve néhol már a hiánya is, de a lépcsőzet állapota sem túlságosan szivetmelengető látvány. A Városgondozás előnyére legyen mondva, hogy még így is mindent megtesznek a park állagának és szépségének megóvása érdekében. A héten például padokat festettek és folyamatosak a kertészeti beavatkozások is.
A park további részével és annak felújításával kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy a közgyűlés a legutóbbi ülésén a jelenlegi, mintegy 10 millión felül, – ami a szökőkút rendbetételét jelenti – további 20 millió forintot szavazott meg a park és a benne található ivókút, valamint annak környezetének teljes rehabilitációjára.
Az alapoktól újul meg a szökőkút
A beruházás során felújítják a szökőkút teljes vízgépészetét és szigetelését, továbbá a körülötte lévő járdaburkolat műköveit is kicserélik. Megújulnak a lépcsők és épül egy rámpa is, amit a mozgáskorlátozottak és a babakocsival közlekedők is kényelmesen használhatnak majd.
A forrás környezete is megújul
Megújul továbbá a Szent József forrás körüli térburkolat is, amely egy teljesen új, andezit járófelületet kap majd.
borítókép - Városgondozás Egerért
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
