Magyarok Kenyere program, eddig közel 6 tonna búzafelajánlás Heves megyéből
Eddig mintegy négyszáz tonna búza gyűlt össze Magyarországon a Magyarok Kenyere nevű Kárpát-medencei program keretében, amelyet a gazdák rászoruló gyermekek részére adományoztak; és a szervezők idén a 600 tonnát jelentősen meghaladó adományra számítanak
– mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, az Országgyűlés fideszes alelnöke az M1-en.
Jakab István hozzátette: Kárpátaljáról 104 tonna gabona gyűlt össze, ez több mint ezer gazda adománya. Ha kevés is van, adnak belőle, mert tudják, hogy mekkora segítséget jelent – mondta.
Felidézte: 2011-ben, a kezdeményezés indulásakor 10 tonna adományt ajánlottak fel a gazdák, tavaly pedig már 605 tonnát. Az adományozók létszáma néhány százról több ezerre nőtt.
A Magosz és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett Magyarok Kenyere program 2018-ban Magyar Örökség Díjban részesült – mondta. Hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés emberek tömegét, gazdák jelentős részét mozgatja meg, mindenki önkéntes munkában, önkéntes adományát adja. Jelentős eredménynek nevezte az összefogást, azt, ahogy a gazdák segítenek, a malmok ingyen őrölnek, a költségeket a kamara és a Magosz állja.
borítókép - hirado.hu
forrás: MTI, Eger TV
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
