0

A Hatvani kaput 1789-ben úgy említik, mint Eger város legfontosabb kapuját, melyet 1836-ban bontottak le. Nevezték még Hatvanyi kapunak, Szent János kapunak és Hosszú utcai kapunak is.

A térnek, illetve a mai tér bizonyos részeinek több elnevezése is volt. A 19. század végétől Hunyadi térnek hívták, nevét Breznay Imre szerint egy kocsmáról kapta. Régebbi elnevezése a Pyrker tér. Később a Gárdonyi Géza tér nevet kapta. Mártírok terének is nevezték, mert a tér nyugati oldalán áll a kommunista mártírok emlékműve.

Később a Lenin tér nevet kapta. 56-os emlékmű helyén korábban Makrisz Agamemnon Lenin-szobra volt, amelyet 1970. április 19-én állították fel. V. I. Lenint 1990 tavaszán elszállították. Király Róbert 1956-os emlékműve rajta Márai Sándor idézettel, mellette krómacél lyukas zászlóval (1994) ben klett felállítva. Mellé 2006-ban helyezték el az erdélyi ötvenhatosok, 2007 tavaszán pedig a kommunista diktatúra áldozatainak emlékkövét.

Itt áll a Hatvanas gyalogezred emlékműve (Wälder Gyula 1932), melyet a napóleoni háborúkban, az 1848/49-es szabadságharcban és az első világháborúban elesett 18 ezer katona emlékére állították. 1961-ben lebontották, elszállították, eredeti helyére 1990-ben került vissza.

Szakáts Antal emlékoszlopa és a Sárkányölő (Csontos László 1969) szobra – korábban munkásmozgalmi emlékmű. Mivel körülötte nagyra nőttek a fák, az alkotás a helyén maradhatott, csak a mellette levő két sírt helyezték át. A munkásmozgalmi emlékmű helyén állt korábban az Országzászló, amelyet közadakozásból állított fel a város 1936-ban.

Idős tölgyfa, japánakác, törökmogyoró, hárs, ostorfák és különféle idős örökzöldek - ezüstfenyők, tiszafák -  dísztik a parkot.

borítókép, Vámossy Béla

Forrás:

Bakos József – Fekete Péter: Eger és Felnémet földrajzi nevei. 2. köt., A belterület nevei. Eger, 1973
Hermann István, ifj.: A Hatvanasezred emlékmű = Renn Oszkár (szerk.): Egri séták nemcsak egrieknek. 1. köt. Eger, 2010. p. 67-76.
Breznay Imre: Az egri utcák neve = Eger a XIX. században. Eger, 1995. p. 99-103.

www.köztérkép.hu

Megjegyzés küldése

 
Top