0
1840 körül nyitották meg az utcát, amely akkor a Pyrker utca nevet kapta. A káptalan telkéből hasították ki, hogy az éppen felújított fürdőket könnyebben meg lehessen közelíteni. Később Erzsébet királyné tiszteletére Erzsébet sétánynak nevezték.

Mai nevét 1950 után kapta, miután a főispáni villát „Egészség-házzá” alakították át, itt működött először a tüdőgondozó. Ma már sem ez az intézmény, sem a mellette lévő mentőállomás nem látható az utcában.

1925 körül ebben az utcában működött az Egri Ipartestület székháza, majd 1945. február 26-tól az Egri Igazoló Bizottság. Az 1930-as térképen az előbbi 29-es számmal szerepel, a térképen látható 102. számú nagyobb épület a „Várm. főispáni lak és hiv.”.

Egészségház utca 1970-es évek

Látnivalók

EGÉSZSÉGHÁZ U. 4.
Eszterházy Károly Főiskola B-épülete
Az épület helyén a 70-es évek végéig a főispáni villa állt. A Tanácsköztársaság napjai alatt a főispáni lakás „Szovjet Ház” lett, ahol Jackwerth Ede kormányzótanácsi biztos vezetésével folyt többek között az Egri Munkásszázad vagy az Egri Agitátorképző Iskola megszervezése. A hivatal 1919. augusztus 3-ig, a román csapatok bevonulásáig működött. Augusztus 12-én a főispáni lakban szállt meg kíséretével Károly román trónörökös, a későbbi király.

A jelenlegi épület tervezése 1979-ben kezdődött meg (tervezői Fülöp Annamária és H. Tóth Judit), átadására 1981-ben került sor. Akkor a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának (a „Pártiskolának”) lett az új épülete. Tervezői 1982-ben alkotásukért Ybl-díjat kaptak.

Talán érdemes idézni az Architeca Hungarica oldalán található néhány mondatot:

„A vegyes rendeltetésű épület (oktatás, igazgatás, illetve nyaranta idényjellegű üdülő) Eger belvárosában, a műemlékileg védett városrész határán, középmagas lakóházak és társasházak között, a városi strand és parkterület szomszédságában kapott helyet. A szűkös építési terület az L alakú, tagolt létesítmény funkcionális tagozódására csak vertikálisan adott lehetőséget. A földszinten, illetve az I. és II. emeleten az előcsarnok, a konyha-étterem, a nagy forgalmú osztálytermek, előadótermek, a tanszékek, a könyvtár és az igazgatás helyiségei, míg a felső négy emeleten szállodai rész helyezkednek el. A homlokzat barnára eloxált alumínium szerkezetű függönyfal, színes fóliabetétes EGERTHERM üvegezéssel.”

A rendszerváltás után kapta meg a létesítményt az Eszterházy Károly Főiskola. Az épület sorsáról már 1989 áprilisában egyeztetett a két intézmény vezetője. Május 5-én Kiss Sándor megyei első titkár meghívására Egerbe érkezett Dr. Pusztay Ferenc művelődési miniszterhelyettes, akivel találkoztak a főiskola vezetői. A megbeszélés témája az oktatási igazgatóság két szintjének átadása volt. Megállapodtak abban is, hogy a minisztérium és az MSZMP közösen fogják kezdeményezni az épület egészének az átadását a tanárképző főiskola részére.

Június 29-én Kiss Sándor, a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei első titkára és Dr. Szűcs László, a főiskola főigazgatója aláírtak egy megállapodást az oktatási igazgatóság két szintjének, könyvtárának és két földszinti előadótermének főiskolai üzemeltetéséről. A szerződés július elsejével hatályba is lépett.

Az eltelt évek-évtizedek alatt az épület jellege és használata alaposan megváltozott. Manapság az oktatási feladatok mellett egy szálloda is működik a néhány éve felújított épület felső emeletein (E*Stella Hotel), viszont megszűnt azóta a konyha-étterem és különösen a könyvtár már nem ebben az épületben működik.

Az Egészségház utca és a Kossuth utca sarkán látható két épületet, a nagypréposti palotát és a Barátok templomát a Kossuth utcánál tárgyaljuk.

Forrás, Irodalom

Architeca Hungarica [elektronikus dokumentum]
Bakos József – Fekete Péter: Eger és Felnémet földrajzi nevei. 2. köt., A belterület nevei. Eger, 1973
Bottlik Mihály [et al.]: Eger., 1975
Breznay Imre: Eger a XIX. században. Eger, 1995

Csiffáry Gergely: Történelmi emlékhelyek Heves megyében. Eger, 1985

Megjegyzés küldése

 
Top