„Úgy jártak a jó borért Egerbe, mint a búcsúba.”
A Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Magyar Királyi Minisztérium által 1884-ben kiadott „Magyarország borászati térképe borvidékek szerint beosztva” című térképén a Bükkalja nyugati része a Tiszáninneni (III.) borkerület Eger–Visontai borvidékéhez tartozott.
A térség szőlőtermeléséről és a vele együtt járó borkereskedelemről már középkori írásos források is hírt adnak. A Szent István által alapított egri püspökség területére és birtokaira 1042–1052 közötti időszakban települtek be a latinusok, akik jelentős szőlőművelők voltak. A 14. századtól Eger határában már egész hegyeket alkotnak a szőlőterületek. A Cheplez nevű szőlőhegyet egy 1364-ben kelt irat, a Mezpest és Zyngvan nevű promontoriumokat pedig a 16. századi Szent János-könyv említi.
A török kiűzésétől a 20. századig három korszakra osztható Eger jogállapota:
Az egri szőlők birtokosai szinte teljes mértékben maguk az egri lakosok voltak.
A Bükkalja szőlőtermeléséről a 19. század közepétől állnak rendelkezésünkre pontos, számszerű statisztikai adatok. 1865-ben a Bükkalján (Eger nélkül) 8.649 kataszteri hold (=4.977 hektár) szőlőterület volt. Az 1880-as évek közepén megjelent filoxéra az ültetvények jelentős részét elpusztította: 1895-ben már csak 2.701 kh (=1.553 ha) szőlőt találni a Bükkalján.
A szőlőhegyek (promontoriumok) dűlőiben gyümölcsöt is termesztettek, a parcellákban jellemzően cseresznyét. A hajdani szőlőket szegélyező birssövények, szilvások, meggyesek még ma is több helyen láthatók.
Baráz Csaba
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: lithosphera.hu
A Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Magyar Királyi Minisztérium által 1884-ben kiadott „Magyarország borászati térképe borvidékek szerint beosztva” című térképén a Bükkalja nyugati része a Tiszáninneni (III.) borkerület Eger–Visontai borvidékéhez tartozott.
A térség szőlőtermeléséről és a vele együtt járó borkereskedelemről már középkori írásos források is hírt adnak. A Szent István által alapított egri püspökség területére és birtokaira 1042–1052 közötti időszakban települtek be a latinusok, akik jelentős szőlőművelők voltak. A 14. századtól Eger határában már egész hegyeket alkotnak a szőlőterületek. A Cheplez nevű szőlőhegyet egy 1364-ben kelt irat, a Mezpest és Zyngvan nevű promontoriumokat pedig a 16. századi Szent János-könyv említi.
A Mész-hegy és környezetének mai állapota (Fotó: Kalmár Zsuzsanna)
Az Eger környéki ősi szőlő- és kertkultúra a 17. század végén, a török hódoltság után újraszerveződött: ekkor alakult ki az a szőlő-monokultúra, ami kisebb-nagyobb kataklizmákat átvészelve (filoxéravész, gazdasági világválság, a mezőgazdaság szocialista átszervezése) napjainkig jól nyomon követhető.
A török kiűzésétől a 20. századig három korszakra osztható Eger jogállapota:
- 1687. december 17-től a város kamarai irányítás alatt áll és a szabad királyi városokhoz hasonló jogokkal rendelkezik: a lakosság tulajdonjogon bírta a város határában lévő szőlőket, szántókat, legelőket és szabadon használta az erdőket.
- 1695. január 4-től (Fenessy-féle egyezmény) Eger püspöki földesúri város.
- 1854-ben Bartakovics Béla egri érsek és a város polgársága megváltási szerződést köt.
- Az 1724. évi összeírás a város határában nyolc nagy, összefüggő szőlőterület (szőlőhegy és puszta) nevét sorolja fel: Hajdúhegy, Ráchegy, Almagyar, Cegléd, Egerszalók, Kocs, Szőlőske, Tihamér. A szőlőparcellák összes területe ekkor 1.166 kataszteri hold.
Az egri szőlők birtokosai szinte teljes mértékben maguk az egri lakosok voltak.
A Bükkalja szőlőtermeléséről a 19. század közepétől állnak rendelkezésünkre pontos, számszerű statisztikai adatok. 1865-ben a Bükkalján (Eger nélkül) 8.649 kataszteri hold (=4.977 hektár) szőlőterület volt. Az 1880-as évek közepén megjelent filoxéra az ültetvények jelentős részét elpusztította: 1895-ben már csak 2.701 kh (=1.553 ha) szőlőt találni a Bükkalján.
A szőlőhegyek (promontoriumok) dűlőiben gyümölcsöt is termesztettek, a parcellákban jellemzően cseresznyét. A hajdani szőlőket szegélyező birssövények, szilvások, meggyesek még ma is több helyen láthatók.
Baráz Csaba
bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: lithosphera.hu
Megjegyzés küldése