A tatárjárás korában már település volt Balaton térségében. Feltételezhetően a Balaton szó a blaton (szláv eredetű) kifejezés magyarosítása. Ennek jelentése, nádas mocsaras.
A településen egy fatemplom volt, az egyházközség hitéleti tevékenysége az egri érsekséghez és főként a bélapátfalvi Cisztercita Apátsághoz kötődött, ami az 1200-as években alakult ki. A szájhagyomány alapján két történet élt a 80'-as években. Mindkettő az 1241-42-es tatárjáráshoz kötődik.
Az A' variáns szerint a portyázó tatárok ezt a területet sem kerülték el, így a fosztogatás ellen az egyik mocsárba rejtették a balatoni templom oltárereklyéit. A B' variáns szerint a templom harangját. (Ez utóbbi az elterjedtebb.) 1242-re ez a terület is teljesen elnéptelenedett, annyira, hogy 300 évig nem is igazán lehet a történetéről olvasni.
Az 1500-as években viszont egy pásztor fiú a fokosát az egyik mocsárba dobta mérgében, amikor egy fémtárgy megkondult a vízben. A falu nemes emberei a helyszínre siettek és ekkor találták meg a harangot. Ennek akkor már haranglábat emeltek.
Az öregek még mindig hitték a 70-80-as években, hogy a jelenlegi harang a tatárjárás kora béli. Valójában a helyi egyházközösség krónikája (Eger levéltár) elmondja, hogy a harangot az 1848-49-es szabadságharcban a falu lakossága szolidaritásból felajánlotta ágyúöntésre, majd a szabadságharc után annak pontos mását egy egri ágyúöntő készítette el. Jelenleg két harang található a haranglábban, a nagyobb tehát a 19. századból s nem a [[tatárjárás>]] korából ered. A 19. század előtti adatok nem igazolják, hogy a legenda valóban igaz lenne.
A harangozás nem volt elterjedt szokás kisebb településeken, csak a nándorfehérvári diadal után, ami 1456-ban volt. Így a történet valóság alapja az apátság hagyományára vezethető vissza: A tatárok ellen kiváló rejtekhelyet adott Balaton térsége a bujdosóknak, ahová a mongolok nem szívesen tévedtek be. Ennek köszönhető, hogy a bélapátfalvi Apátság is fennmaradhatott román kori valóságában.
S valószínűleg az is igaz, hogy tárgyakat rejtettek el a mocsárban, ami a település visszanépesedése után kerülhetett elő. A legenda történelmileg hiteles változatát lásd: www.balaton.hu/balaton
Fekvése
A megye északi határa mentén, az Ózd-Egercsehi medencében található település. Közúton közelíthető meg, legközelebbi vasútállomása a Eger–Putnok-vasútvonalon Bélapátfalva (kb. 6 km). Részben hegyes vidéken, nyirok talajon fekszik.
Története
A 15. században a serkei Lórántffyak, az Ormányiak, majd a Perényiek birtoka volt. 1552-ben a törökök elpusztították, de hamarosan újjáépült. 1590-ben Bolyki Tamás és örökösei birtokolták. 1596-ban hódoltsági falu lett. A lakosság Budára, majd Hatvanba fizette a török adót. 1632–51 között az ormányi javak nagyobb része a Szentpétery család birtoka lett.
A 17. század közepétől nagy számban jelentek meg a falu életében a jobbágykötelékekből kiengedett, majd címeres nemeslevelet szerző kisbirtokos nemes családok (Fodor, Kormos stb.), amelyek tagjai – jobbágytalanok lévén – saját maguk művelték meg kis méretű birtokaikat.
Az 1862-es birtokelkülönítés után 12 telkes gazda, 7 zsellér, 6 jobbágyos földesúr és 55 jobbágytalan kisnemes lakott a községben. A kisnemesek a közös őstől örökölt falurészekre telepedtek 1860-ban. 1945 előtt Borsod vármegye ózdi járásához tartozott.
Nevezetességei
- Római katolikus templom. 1775-ben épült, késő barokk stílusú. Tours-i Szent Márton tiszteletére felszentelt.
- Első világháborús emléktábla
Forrás: wikipedia.org
Megjegyzés küldése