Az 1552-es dicsőséges győzelemtől számíthatjuk az egri
vár kultuszának kialakulását, amelyhez hozzájárultak alkotásaikkal a történetírók, költők, írók, képzőművészek, zeneszerzők. Engedjék meg, hogy csak a legismertebbeket említsem: Balassi Bálint, Baróti Szabó Dávid, Székely Bertalan,
Tinódi Lantos Sebestyén, Vörösmarty Mihály.
A vár kultuszának igazi megteremtője Gárdonyi Géza volt, akinek 1899 végétől a Pesti Hírlap folytatásokban közölte Az egri csillagok
című regényét (1905 után Egri csillagok), amely minden idők
egyik legnépszerűbb magyar regénye lett.
A vár a Rákóczi-szabadságharc után stratégiai jelentőségét elvesztette, s fenntartása nagy költséggel járt. A kincstár
1762 után eladta azt Eszterházy Károly püspöknek, aki kőbányának használta – hiszen ekkor még nem beszélhetünk műemlékvédelemről –, így az Egerben folyó grandiózus épületek
részben a vár köveiből készültek.
Pyrker János László érsek
felfigyelt az értékes erődítményre, s a várdombon felállíttatta a keresztjáró út stációit. Ekkor került elő az a 15. századi
gótikus, csonka pillér is, amelyre a főpap 1836-ban Szent István király szobrát, Marco Casagrande alkotását helyeztette.
A Gótikus palota keleti végének ásatása, 1935
Az egri várkultusz történetében újabb lépést jelentett 1862
nyara, mikor Henszlmann Imre és Gerster Károly javasolták
a várbeli régi székesegyház alapfalainak feltárását, amelyet
az érsek és a főkáptalan költségén el is végeztek. A feltárás
nyomán kezdte el levéltári kutatásait Ipolyi Arnold, aki először írt tanulmányt az egri várbeli székesegyházról, amely a
Bartakovics-emlékkönyvben (1865) jelent meg. Az Ipolyi által
közzétett történeti adatokat foglalta össze később Szmrecsányi Miklós az érseki líceum kőtárának tárgymutatójában.
Bartakovics Béla érsek 1871-ben a várat a honvédségnek
ajándékozta azzal a feltétellel, hogy az erődítmény vallásos
kegyhely céljára is felhasználható.
1881-ben Balogh János főhadnagy könyvet adott ki Egervár
történetéről címmel. Ő nem elégedett meg az irodalom összegyűjtésével, hanem szabadidejében saját költségén megismerte a járható folyosókat. Eredményeit azonban kétkedve fogadták, s munkája annyira valószínűtlennek tűnt, hogy
nem vették komolyan.
Az 1901-ben megjelent
Gárdonyi-regény révén a
vár nemcsak hazánkban,
hanem számos országban
is ismertté vált. Még abban
az évben rendezett ünnepségen Maczki Valér lelkes
szavakkal szólt Dobó és a
várvédők hősiességéről. Az
1907-es Országos Dalosünnep alkalmából megjelent
Türk Frigyes Egri útmutató
című munkája, melyben a
18. század elejétől beszámolt a vár állapotáról.
A vár iránti érdeklődés újból feltámadt, amikor az Egri
Népújság 1925. július 19-i számának tudósítása szerint az újság szerkesztője felkérte Balogh János özvegyét, hogy nézze
át férje hagyatékát, s keresse meg térképeit, de azok nem
kerültek elő.
A várásatások kezdeményezője 1925-ben Lénárt János,
az Egri Római Katolikus Négyévfolyamú Fiú Felsőkereskedelmi Iskola tanára volt, aki azt szerette volna, ha a cserkészcsapat a rendbe hozott Bolyki-bástyában otthonra talál. Később kapcsolódott be a munkába Pataki János Vidor
ciszterci tanár, művészettörténész, és Pálosi Ervin, az Egri
Érseki Jogakadémia tanára. Pataki minden szabadidejét a
vár építéstörténetének felkutatására fordította.
A Műegyetem Építésztörténeti Tanszékén Möller István egyetemi tanár
segítségével tanulmányozta a középkori építészetet. Végigjárta mindazokat a kül- és belföldi levéltárakat, ahol az egri
várról rajzokat, térképeket, feljegyzéseket remélt. Kutatott
Bécsben, Münchenben, Karlsruheban, Londonban és Salamancán (Spanyolország). A feltárási munka lelke Pálosi Ervin,
aki 1925–1940 között a Várásatási Bizottság vezetője volt. Rá
hárult a szervezőmunka és az ásatásokhoz szükséges anyagiak biztosítása.
Lénárt János végezte cserkészeivel – időnként a katonák segítségét igénybe véve – a kazamaták megtisztítását
s a bástyák feltárását.
A magyar királyi honvéd állomásparancsnokságtól a várban lévő Bolyki-bástya bérbeadását
kérte a cserkészek részére. 1925. június 29-én kelt levelében
a parancsnok közölte, hogy a kincstár tulajdonában lévő
bástya telekkönyvi bekebelezését nem engedélyezi, de a kérelmet felterjesztette a honvédelmi miniszterhez az alábbi
javaslattal: járuljon hozzá, hogy a cserkészcsapat a bástyát
gondjaiba vehesse, kitakaríthassa, és azt cserkészcélra felhasználhassa. Kötelezte a csapatot, hogy a bástya építési
anyagát megőrizze.
„A munkák július 26-án reggel szerény keretek közt megindultak” – írta 1925. július 29-én az Egri Népújság. Kezdetben
minden tervezett feladatot előzetesen be kellett jelenteni az
állomásparancsnokságnak,
amely az engedélyt kiadta.
A munkálatokért, a bástya
és a dolgozók biztonságáért a felelősség a cserkészcsapat vezetőjére, Lénárt
Jánosra hárult. A megkapott engedély határozatlan
időre szólt, s a honvédelmi
miniszter bármikor indoklás nélkül visszavonhatta
azt. A megállapodás szerint
a feltárt s restaurált helyek
megtekintéséért cserkészcélokra belépődíjat szedhettek.
A VÁRÁSATÁSOK 1925−1932 KÖZÖTT
2. RÉSZ
Az egri várásatás folytatásához 1925. július 24-én Lénárt János középiskolai tanár és Pálosi Ervin jogakadémiai tanár a
Polgármesteri Hivatal anyagi támogatását kérte, a 294. sz.
Eszterházy Károly Cserkészcsapat nevében.
A hivatal a munkálatokhoz minden segítséget megadott. 1926. június 29-én
az Egri Népújságban már vezércikk jelent meg a várról: „A vár
mint rom, – költségtétel; – a restaurált vár azonban egy olyan
bevételi forrását fogja jelenteni a városnak s polgárainak az idegenforgalom növekedése révén, mely egyelőre felbecsülhetetlen… Régi kutatók feljegyzései szerint bámulatos felfedezésekre
lehet számítani a helyreállítás kapcsán, melyek a közérdeklődés
megfelelő országos felkeltése mellett országos segélyforrásokat
is meg fognak nyitni Egerért.”
1926. augusztus 29-én megérkezett a honvédelmi miniszter
engedélye. A diákok feltáró munkája során egyre több folyosó
vált szabaddá, amelyeket szeptember 25-én megnyitottak a
nagyközönség előtt.
Az Egri Népújság folyamatosan tudósított a feltárásokról. Az első télen a feltárt rész látogatása és a
munka szünetelt. A feltárásba tavasszal a diákok mellett a katonaság is bekapcsolódott, s március végétől újra megtekinthető volt a folyosórendszer. Az idegenvezető a Bolyki-bástya
északkeleti sarkánál lakó Piffkó Lajos volt. 1926 második felében és 1927 folyamán feltárták a Bebek- és a Zárkándy-bástyákat.
Eger város vezetői csakhamar felismerték, hogy a várromok
feltárása rendkívül nagy idegenforgalmi vonzerőt jelenthet, s
erre a célra évente 500 pengő támogatást szavaztak meg.
Az újabb eredményekről az Egri Népújság 1927. augusztus 7-i száma tudósított. A kazamatákból előkerült törmelék
elszállításához segítséget kértek a Magyar Királyi Államvasutak osztálymérnökségétől. A Bolyki-bástyát levágó vasútvonalhoz pedig terveztek egy iparvágányt. Az elszállított
földet a nagyállomás bővítésénél a talaj feltöltésére használták fel. Megindult a vasútépítés, amelynek építésében
a városban állomásozó katonaság segített. Az elkészült
vágányokon naponta 5-6 vagon földet lehetett elszállítani.
Amikor a kazamaták teljesen járhatókká váltak, a termek
beomlott mennyezetei, az
ágyútermek és a kaszárnyatermek renoválása következett.
A kincstár 5000 pengője
mellé a város is növelte a támogatás összegét, először
1000, később pedig 2000
pengő volt az állandó évi segély. Pálosi kérte a hivatalt
arra, hogy a kazamatákba
vezessék be a villanyt, s
egyben bejelentette, hogy a
kazamaták járható folyosóit
a látogatók rendelkezésére
bocsátják.
1927-től az Árpád-kori székesegyház romjait s ezzel egy
időben a Tömlöc- és a Sándor-bástyákat tárták fel.
A román
stílusban épült Szent János-székesegyházban először a szentélyt találták meg. A szentély belső oldalán láthatóvá vált az
Árpád-kori falfestés mintegy két négyzetméter nagyságú darabja. A templom háromhajós volt, s a déli főfal 1240–1260
közötti időszakból való, a tatárjárás után újjáépítették.
A gótikus székesegyházból ép volt az a pillér, amelyen Szent István
szobra áll, és rossz állapotban előkerült még öt pillércsonk. A
szentély falai majdnem két méter magasságig megmaradtak
a külső lábazati párkánnyal, amely kemény homokkőbe volt
faragva, és szépsége magára vonta a figyelmet. A szentély
belső falán látható csavart oszlopdíszek a késő gótikusak. A
gótikus templombelső falai és pillérei festetlenek, és a színhatást a különböző színű terméskövek alkalmazásával érték
el. A faragványok gazdagsága, pompája és finom kidolgozottsága ámulatba ejtette az építészeket.
A város vezetői a növekvő idegenforgalom érdekében
egyre nagyobb összeget áldoztak. 1929-ben már 6000 vendég láthatta a kazamatákat, melynek lejáratát áthelyezték a
Setét-kapuhoz. Az időközben megszervezett Idegenforgalmi Hivatal propagandamunkája nyomán az ország minden
részéről megindultak Egerbe a hétvégi úgynevezett „filléres
vonatok”, s a város élete felpezsdült.
Trak Géza polgármester 1929-ben a balatonfüredi idegenforgalmi kongresszuson már így fogalmazott: „Eger történelmi múltja, barokk műemlékei, fekvése, egészséges levegője, a
Bükk hegység déli nyúlványai, kies kirándulóhelyei, várromjai
méltóan felkelthetik az idegen érdeklődését.” Sajnos, a gazdasági világválság miatt már nem tudták biztosítani az anyagi
fedezetet, így az ásatásokat átmenetileg szüneteltették.
1932 elején így nyilatkozott Trak polgármester: „Tekintettel az uralkodó nehéz pénzügyi viszonyokra, az 1932. évre a
város idegenforgalmának növelése tekintetében semmiféle
különösebb programot nem készítettünk.
Csakis az képezheti igyekezetünket, hogy a megindult propagandát folytassuk
a rendelkezésre álló anyagi eszközök keretén belül, hogy a
várható javulás esetén készen álljunk az ismételten
meginduló, nagyobb méretű
idegenforgalom lebonyolítására.”
A látványos kazamaták
szerencsére továbbra is lehetővé tették, hogy a gazdasági konszolidációval párhuzamosan ismét nőjön a
látogatók száma. Az iskolák
ide szervezték osztálykirándulásaikat, hogy a diákok
megismerhessék az Egri
csillagok című regénnyel.
A VÁRÁSATÁSOK 1940–1948 KÖZÖTT
3. RÉSZ
1940 októberében a várásatások vezetőjét, Pálosi Ervint
egyetemi nyilvános rendes tanárrá nevezték ki Kolozsvárra.
Pálosi levelet írt Kálnoky István polgármesternek, melyben
arra kérte, hogy az egri ásatások vezetésére kérje fel a munkálatok megindítóját, Lénárt János kereskedelmi középiskolai tanárt dr. Falubíró Győző ciszterci tanárral együtt.
Az
egri városi közgyűlés 1941. január 25-i ülésén megszavazták
a változást. Ekkortól a számadásokra vonatkozó iratokban a
várásatások vezetőjeként már Lénárt János neve szerepel,
akit katonai behívása, valamint városi légoltalmi parancsnoki teendőinek ellátása idején Ignátz Sándor munkafelügyelő
helyettesített.
A háborús években már csak állagmegóvásra szorítkoztak,
nem folyt feltáró munka. 1941-ben oldották meg a Bornemissza-bástya belső területére eső csapadékvíz elvezetését.
1942-ben a vár alsó bejáratát kiszélesítették.
A város a háború végéig évi 500 pengővel járult hozzá a várbeli kiadásokhoz.
A Magyar Nemzeti Bank egri fiókintézete 1943. október
18-án levélben kereste meg Lénárt Jánost azzal, hogy a korábban kiválasztott föld alatti kazamatarészt a bank három
évre bérbe veszi.
A levélben leírtakat Lénárt a várásatások
vezetősége részéről elfogadta, de válaszlevelében kiemelte,
hogy a megjelölt helyiségben elhelyezett anyagokban bekövetkezett esetleges károkért felelősséget nem vállal. 1943.
november 1-jétől a kazamaták felső emeletén lévő összekötő
folyosó és az ágyúterem 1945-ig a bank bérleménye lett.
Időközben a várásatási bizottság egyik tagja, Falubíró Győző lemondott. Lénárt helyette Bartók Egyed ciszterci rendi
tanárt javasolta, akit a képviselőtestület kinevezett.
Lénártot 1943 tavaszától több alkalommal is behívták a
Honvédelmi Minisztériumba katonai szolgálatra, hadifogságban is volt. Csak 1946 januárjában tért vissza Egerbe. Miután politikailag igazolták, újra átvette a várásatási bizottság
vezetését, a várral kapcsolatos munkák irányítását.
A háború után a bizottságnak nem volt semmilyen anyagi
forrása.
A kazamatákat ekkor nem lehetett látogatni, mert az
erődítményben a rendőrség internáló tábort létesített. Ilyen
helyzetben Bartók Egyed kérte a városvezetést, hogy tegyék
lehetővé a turisták fogadását, és a Török kert bérleti díját is
emeljék fel, mert egyre több látogató szerette volna megnézni a várat. Kérésében arra hivatkozott, hogy a katonaság
gyakorlóterülete és kaszárnyái eddig is el voltak kerítve, s oda
látogató eddig sem mehetett.
A vár látogathatóságára, a villanyvilágítás helyreállítására 1946 márciusában került sor.
1946-ban a város az infláció miatt pénzbeli támogatást
alig tudott adni. Amikor a forintot 1946. augusztus 1-jén bevezették, ismét évi 500 forintot utaltak. 1948-ban az utolsó
jelentős munka a Zárkándy-bástya alatt lévő folyosó feltárása volt. Bár a várat látogatók száma egyre növekedett, de
további munkára már nem volt lehetőség.
A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 211 460/1949. VI.
2. sz. rendelete az egri vármúzeumot közgyűjteménnyé nyilvánította. 1949. október 26-án dr. Nagy Barna igazgató a Magyar
Nemzeti Múzeum Közgyűjteményének Országos Felügyelősége nevében dr. Lénárt Jánostól vette át a múzeum anyagát.
A
jegyzőkönyv szerint felsoroljuk a legfontosabbakat:
– Sötét-kapu: Honfoglaló hősök tetemeinek emlékköve,
Dobó István sírköve, három emléktábla.
– Kaszárnyaterem: Lapidárium sírkövekkel és a Szent János-székesegyház maradványaival.
– Emeleti laktanyaterem: 14 tárlóban különböző típusú
réz-, vas- és cseréptárgyak. 5 tárló csont és koponya. 2 tárló
mesterjegy-lenyomat. 3 tárló vasanyag. 1 csontváz. 1 db törött sírkamra-fedőlap maradványai.
– Emeleti kaszárnyaterem: 10 db török sírkő, 6 db falitárló
mécsesekkel, korsókkal, fazekakkal, 7 db falitárló pipákkal,
27 db tárló cseréptöredékekkel, 1 db falitárló, 6 db nem ép
állapotú korsóval, 1 kamra csont, 18 db tárló cserepekkel,
csempékkel, pipákkal és egyéb töredékekkel, 5 db tárlóban
ágyúgolyó-gyűjtemény, 1 db vörösfenyő vízvezetékcső, 5 db
tárló cseréptöredékkel, 3 db tárló freskómaradványos faltöredékkel, 2 db üvegmaradványokkal, 1 db tárló bronz- és vastöredékekkel, 1 db mellvért.
– Egy faszerkezetű, emeleti termeket összekötő folyosó.
– Emeleti ágyúterem: 3 db malomkő, 1 db ágyúcső a 19.
század elejéről.
– Földszinti ágyúterem: 1 db ágyú a 16. század derekáról,
1 garmada ágyúgolyó.
Ezt követően a Várásatási Bizottság gyakorlatilag megszűnt.
A vár bemutatható területének gondozását az egri
múzeum vette át, amelynek teljes területét a katonai kincstár
1957-ben az intézmény részére átadta. Ekkor kezdődhetett
meg a feltárás új szakasza, amely már a várásatásoknak egy
új fejezete.
SZERZŐ: SZECSKÓ KÁROLY:
EGRIMAGAZIN, 2020
Megjegyzés küldése