Az egri pincék, amelyek a
téli-nyári 10–12 °C-os hőmérsékletükkel és a 85–89%-os páratartalmukkal egy
olyan biológiai indikátor szerepét töltik
be, amely vizet köt le, és vizet kibocsátva
elősegíti a bor érlelését és jó minőségét,
valamint hosszan tartó tárolását. Egerben
kétfajta pincetípust különböztethetünk
meg.
A leginkább belterületen lévőket
darázskőbe vágták úgy, hogy a darázskő
alatt kivágták a puhább homokos kavicsos
talajt, és így alakítottak ki egy szabálytalan
pinceüreget, amelynek a mennyezete a darázskő alja. Ezek városunk legrégebbi pincéi, amelyek középkori eredetűek, a 12–13.
században keletkezhettek, és főleg a várban és a vár környékén, például a Sáncban,
a mai Tetemvár utca környékén találhatók.
A darázskövet nehéz faragni, mivel ez egy
kemény mészkő, ezért legtöbbször formátlanok és üregszerűek ezek a helyiségek.
A
másik fajta, de gyakoribb és újabb keletű
pincéket már riolittufába faragták. Ezek
városunk kül- és belterületén egyaránt
nagy számban megtalálhatók. Szinte nincs
is még egy olyan város országunkban, ahol
ennyi pince található, mint nálunk!
Egerben a pincekészítés a 18–19. században felgyorsult, amikor is a bor piaci
áruvá vált, és szükség volt egyre nagyobb
tárolási helyekre. A pincék faragásakor keletkezett tufakövekből építették Egerben
és környékén a lakóházakat, templomokat,
középületeket. Sajnos a tufakő nedvszívó
képessége sok problémát okoz napjaink
műemléképületeiben.
A földalatti pincejáratok gyakran több kilométeres hosszúságúak és összeköttetésben álltak egymással.
Eger belvárosában az érsekségnek valamint az egyházi és polgári személyeknek voltak pincéi. Érdemes ellátogatni
a Város a város alatti pincemúzeumba,
amely hűen bemutatja az érseki pincerendszer egy részét. Sok pince volt a Széchenyi utcán, a Tündérparton, a Kacsaparton, a Kisvölgy utcában, egészen a rác
templomig.
A mai Bródy Sándor utca 4. szám alatti
ház egykor Fazola Henriké volt, aki még
egy szép kandallót is építtetett pincéjébe.
Ezt a művet ma is megcsodálhatjuk. Az
Árnyékszala és Verőszala utcai pincék
bejárataihoz már borházakat is építettek,
ahol a szőlőt feldolgozták. A vártól délre vezető Almagyar utca keleti oldalán
szintén sok pincét vágtak. A kutatások
szerint feltételezhető, hogy ezek a 16.
században keletkeztek és védelmi célokat is szolgáltak.
Nevezetes pincék voltak
még a kőporosi, tihaméri, a kőlyuki, és
természetesen a Szépasszony-völgyben
található pincék is.
A második világháború alatt a légi támadások elől a város jelentékeny része is
ezekben a pincékben vészelte át a legnehezebb napokat, heteket. A mai Széchenyi
utcai Kepes Központ pincéje és a Dobó
utca 30. számú ház alatti óvóhely is ezek
közé tartozott.
A legismertebb és legnevezetesebb pincéink a Szépasszony-völgyben találhatók.
A XIX. század közepéig Koháry-völgyként ismerték ezt a helyet. Koháry István a
1687-es egri vár visszavételekor itt állomásoztatta csapatait, akik többnyire hajdúk
voltak. A mai Szépasszony-völgy elnevezés
egy 1843-as iraton szerepel először. Nevéhez legendák egész sora fűződik. Bakó Ferenc néprajzkutató és az Egri Vármúzeum
egykori igazgatójának kutatásai szerint a
„Szépasszony az ősvallás egyik istenaszszonya volt”, Vénuszhoz hasonló alak, a
szerelem istennője, és itt mutattak be neki
áldozatot. Az egykori földművesek elbeszélései szerint egy híres szépasszony mérte itt a borát. Sajnos a levéltári adatokból
nem állapítható meg egyértelműen a mai
név eredete.
A völgy öregsora pincéinek kialakítását
1774-ben kezdték el püspök-földesúri engedély alapján. 1781-ben már 32 borospincéről számol be egy összeírás. Napjainkban városunk egyik leglátogatottabb és
legdinamikusabban fejlődő részévé vált a
Szépasszony-völgy. Boraival és vendéglátó
egységeivel városunk kiemelt turisztikai
helyének számít.
TÓTH LÁSZLÓ
EGRI MAGAZIN, 2015
http://egrimagazin.tveger.hu/wp-content/uploads/2016/01/EM_2015_december.pdf
Megjegyzés küldése