0
Rendkívüli felfedezésről van szó, amelynek segítségével képet kaphatunk a bronzkori emberek életéről – a Tiszafüred határában feltárt bronzkori tömegsírról, valamint az egyedülálló leletek feltárásáról mesélt az M5 Nap témája című műsorában Mester Edit, a Kiss Pál Múzeum igazgatója

Az egész földanyagot, amit a sírban találtak zsákba rakták, majd egy szitáláson mennek majd keresztül. Ezáltal a korabeli élőhelyet is teljesen rekonstruálni tudják – hívta fel a figyelmet.

Az ásatás egy korabeli hulladékgödör tartalmát is feltárta, Fotó: SZOLJON

Sok állatcsont is előkerült, így a teljes faunát meg fogják tudni mutatni a készülő kiállításon. Hozzátette, nemcsak a hagyományos háziállatokat találták meg, amit halotti áldozatként raktak a sírokba, hanem sok vízparton és erdőben élő állatcsontot is találtak.

A genetikai vizsgálatok során pedig azt is meg tudják majd, hogy rokonságban álltak-e egymással, milyen betegségekben halhattak meg, és milyen idősek voltak az ott eltemettek – tette hozzá.

A csontvázak állapota alapján nem erőszakos halált haltak, sokkal valószínűbb, hogy betegség okozta halálukat, Fotó: SZOLJON

forrás: M5, MTI

Megjegyzés küldése

 
Top