Heves megye bővelkedik a kitűnő üdülési, pihenési, kirándulási lehetőségekben. Messze nem csak a termálfürdőkről szól ez a megye, de az is biztos, hogy a fürdőkínálat terén sincs szégyenkeznivalójuk.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján megnéztük, hogy milyen volt a 2020-as éve a megyének.
Tavaly a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 798 ezret tett ki, ami a még “békeévnek” számító 2019-hez képest 45 százalékos csökkenést jelent. Ez érzékeny veszteségnek számít, bár azért kisebb mértékű csökkenésről van szó, mint például Hajdú-Bihar, Vas vagy éppen Zala megyében. Ebben szerepet játszhatott, hogy az említett megyékhez képest Hevesben mindig is erősebb volt a belföldi turizmus. Márpedig a tavalyi, turisztikai szempontból vérzivatarosnak számító esztendőben jobban jártak azok az üdülőhelyek, amelyek hagyományosan inkább a hazai vendégkörre építettek.
A megye turizmusát alapvetően Eger és környéke határozza meg. Jól mutatja ezt, hogy 2020-ban a megyei vendégéjszakaszám 62 százalékát az egri járás hozta. A települések szintjén pedig a megyeszékhely, Eger volt az éllovas 217 ezres éjszakaszámmal. Egert a két közeli termálfürdős üdülőhely, Egerszalók és Demjén követte 125 ezer, illetve 45 ezer vendégéjszakával. Azért elképesztő, hogy tíz-húsz éves távlatban Egerszalók és a Demjén micsoda fejlődésen ment keresztül.
Amíg a három legjelentősebb termálfürdős üdülőhely közötti erőviszonyokat jól mutatják a KSH megyei adatai, addig a többi település esetében már nagyon érződik annak a hátránya, hogy csak a kereskedelmi szálláshelyekről közölnek adatokat.
Emiatt például Bükkszék esetében mindössze 236 vendégéjszakát közöl a KSH, hiszen ott lényegében csak a magánszálláshelyek működnek, utóbbiról pedig nincs KSH-s adat. Ez olyannyira irreális képest fest, hogy inkább nem is szerepeltettük a lenti táblázatban.
Legnépszerűbb Heves megyei termálfürdős települések a teljes vendégforgalom alapján* – 2020 (kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma)
1. Eger 217.201
2. Egerszalók 125.360
3. Demjén 45.231
4. Hatvan 4095
*Belföldi és külföldi vendégéjszakák együtt.
Forrás: Termál Online gyűjtés a KSH adatai alapján
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
