Felsőtárkány a Bükk hegység egyik legszebb fekvésű települése, ahol az erdők, a hegyek és a történelmi emlékek évszázadok óta meghatározzák az itt élők mindennapjait. A település múltja a középkori szerzetesek világától a fakitermelésen, a mészégetésen és a kőbányászaton át napjaink természetközeli turizmusáig vezet. A régi falusi életből sok minden eltűnt, de Felsőtárkány ma is őrzi a Bükk vidékének sajátos hangulatát.
Amikor még lovas szekerek járták Felsőtárkány utcáit
Az 1957-es Felsőtárkány egészen más világ volt, mint a mai település. A széles, burkolatlan falusi utakon lovas fogatok közlekedtek, a házak előtt kerítések és gazdasági udvarok sorakoztak, az utcák pedig a mindennapi élet fontos találkozóhelyei voltak. Az emberek megálltak beszélgetni, a szomszédok ismerték egymást, a falu életét pedig a mezőgazdasági munkák, az erdőgazdálkodás és a helyi mesterségek határozták meg.
A lovas szekereknek különösen fontos szerep jutott. A környező erdőkből kitermelt faanyag, a mezőgazdasági termények és az építőanyagok szállítása hosszú időn keresztül állati erővel történt. A hegyvidéki környezetben a fuvarozás nehéz és fáradságos munka volt, amelyhez megfelelő lovakra, erős szekerekre és a hegyi utak alapos ismeretére volt szükség.
A második világháború után a falu fokozatosan átalakult. Az 1950-es években még sok helyen megmaradt a hagyományos falusi életforma, miközben már megjelentek az iparosodás és a korszerűsödés első látványos jelei. Az 1957-es utcakép ezért különösen érdekes: egyszerre idézi fel a régi paraszti világot és egy új korszak kezdetét.
A következő évtizedekben a földutakat szilárd burkolatú utak váltották fel, fejlődött a közműhálózat, új családi házak épültek, és a lovas fogatok lassan eltűntek a mindennapi közlekedésből. A település azonban nem veszítette el teljesen falusias jellegét, amely ma is egyik sajátossága.
Több mint 760 éves múlt a Tárkányi-medencében
Felsőtárkány első ismert okleveles említése 1261-ből származik. A település neve ekkor Oltarkan, illetve Feltarkan alakban szerepelt az írott forrásokban. A középkorban az egri püspökség birtokaihoz tartozott, története pedig szorosan összefonódott Eger egyházi és gazdasági életével.
A 14–15. században még két különálló település létezett a területen: Alsótárkány és Felsőtárkány. A középkori Felsőtárkány a mai falutól északabbra, a későbbi kastélykert környékén helyezkedett el. Alsótárkány pedig a mai település történelmi elődjének tekinthető.
A török hódítás jelentős pusztítást okozott a környéken. A középkori Felsőtárkány a 16. században elpusztult, és eredeti helyén többé nem népesült be. Az 1552-es egri ostrom idején Alsótárkányt is lerombolták, ez a településrész azonban 1577-től ismét benépesült.
A falu 1634-től a 20. század közepéig egyházi birtok volt. A 17. század végére már népes jobbágyfaluként tartották számon, és 1694 körül véglegesen Felsőtárkány néven vált ismertté.
A település fejlődését hosszú időn keresztül az egri püspökség birtokpolitikája, az erdőgazdálkodás és a környező hegyvidék természeti adottságai határozták meg.
A Barát-rét titka – középkori kolostor az erdő mélyén
Felsőtárkány egyik legkülönlegesebb történelmi emléke a Barát-réten található egykori karthauzi kolostor.
A 14. század első felében, 1330 és 1335 között karthauzi szerzetesek telepedtek meg a Bükk erdőkkel körülvett völgyében. A kolostor a Segedelem völgye, latinul Vallis Auxilii nevet viselő területen épült fel.
A karthauzi rend a középkori Európa egyik legszigorúbb szerzetesi közössége volt. Tagjai életüket az imádságnak, a hallgatásnak, az elmélyülésnek és a munkának szentelték. A szerzetesek különálló cellaházakban éltek, amelyeket a kolostor központi temploma és kerengője kapcsolt össze.
A kolostor gazdasági életében a környező erdők, rétek és halastavak is szerepet kaptak. A szerzetesek önellátásra törekedtek, és a térség erdőgazdálkodásában, valamint vízrendezésében is szerepet vállaltak.
A kolostor több mint két évszázadon keresztül működött, majd a 16. század közepén, a török terjeszkedés következtében elnéptelenedett és elpusztult. A romokat idővel benőtte az erdő, így hosszú időre szinte teljesen eltűntek a szem elől.
Az 1930-as években, az Eger–Lillafüred közötti hadiút építésekor ismét ráirányult a figyelem a maradványokra. A Barát-rét ma Felsőtárkány egyik legfontosabb régészeti emlékhelye, ahol a középkori szerzetesi élet története a Bükk természeti környezetével találkozik.
A püspökök kastélya és az eltűnt Gyönyörvölgy
Felsőtárkány múltjának egyik kevésbé ismert fejezete a püspöki kastélyok története. A település nem csupán erdőgazdálkodási és mezőgazdasági központ volt, hanem az egri püspökök pihenőhelyeként is szolgált.
A 18. század közepén Barkóczy Ferenc egri püspök különleges kastélyt építtetett a településen. A négytornyú épületet Fourcontrasti, illetve Fuorcontrasti néven emlegették, és Gondűző kastélyként is ismerték. Környezetét a püspök Gyönyörvölgynek nevezte el.
A kastély a korabeli főúri élet egyik különleges helyszíne lehetett. A hegyekkel övezett környezet, az erdők és a rendezett kert együttese méltó hátteret biztosított az egyházi főméltóságok pihenéséhez.
Az épület azonban nem maradt fenn. Barkóczy utódja, Eszterházy Károly püspök lebontatta a kastélyt, így a hajdani épületegyüttes ma már csak a település történetének egyik különleges emléke.
A 18. századi egyházi építkezések egyik fennmaradt emléke a Bűnbánó Szent Mária Magdolna tiszteletére szentelt római katolikus templom. A barokk templom 1785 és 1790 között épült Eszterházy Károly püspöksége idején. Oltárait 1793-ra készítették el, orgonája pedig 1899-ből származik.
Az erdő adta a kenyeret – favágók, mészégetők és fuvarosok
Felsőtárkány gazdasági életét évszázadokon keresztül a Bükk természeti adottságai határozták meg. A környező erdők és hegyek munkát, megélhetést és nyersanyagot biztosítottak az itt élőknek.
A fakitermelés különösen fontos tevékenység volt. A kitermelt fát a hegyekből a településre, majd a környező piacokra és feldolgozóhelyekre kellett szállítani. Ebben hosszú ideig nélkülözhetetlen szerepet játszottak a lovas fogatok.
A mészégetés ugyancsak jellegzetes bükki mesterségnek számított. A mészkövet kemencékben, magas hőmérsékleten égették ki, az így előállított meszet pedig elsősorban építkezésekhez használták fel.
A faszénégetők a hegyekben felállított boksákban készítették a faszenet. A munka nagy tapasztalatot és folyamatos felügyeletet igényelt, hiszen az izzás szabályozása döntően befolyásolta az elkészült faszén minőségét.
A kőbányászat szintén meghatározó volt a település életében. A környéken mészkövet, dolomitot és palát is fejtettek. A bányák nemcsak munkahelyeket teremtettek, hanem maradandó nyomokat hagytak a tájon.
A régi mesterségek közül sok mára visszaszorult vagy megszűnt hagyományos formájában. Emléküket azonban tovább őrzik a helyi történetek, a földrajzi nevek és az egykori munkaterületek.
A Berva-völgy iparosodása új korszakot nyitott
Felsőtárkány 20. századi történetében az egyik legjelentősebb változást a Berva-völgyi ipar fejlődése hozta.
A második világháború után az iparosítás új munkalehetőségeket teremtett a környéken. A Berva-völgyi iparterületen 1951-ben indult meg a termelés, amely később a Finomszerelvénygyár működésével vált meghatározóvá.
A gyár nemcsak Eger, hanem Felsőtárkány és a környező települések lakossága számára is fontos munkaadó lett. Sok család életében jelentett változást, hogy a korábbi mezőgazdasági és erdei munkák mellett, illetve azok helyett rendszeres ipari keresethez juthattak.
A gyár fejlődése hozzájárult a térség társadalmi átalakulásához. Egyre többen dolgoztak ipari üzemben, miközben továbbra is falusi környezetben éltek.
A rendszerváltozást követően a korábbi nagyüzemi szerkezet átalakult. A Finomszerelvénygyár megszűnése után az egykori iparterület épületeit és infrastruktúráját több vállalkozás hasznosította tovább.
A Berva-völgy története jól mutatja, hogyan változott meg a Bükk lábánál fekvő települések gazdasági élete a 20. század második felében.
A felsőtárkányi kisvasút – amikor még fát szállítottak a hegyekből
Felsőtárkány egyik legismertebb műszaki és közlekedéstörténeti emléke az erdei kisvasút.
Az erdei vasutak építése a 20. század elején szorosan összekapcsolódott a fakitermeléssel. A meredek hegyoldalakon és szűk völgyekben a kitermelt faanyag szállítása rendkívül nehéz feladat volt, ezért a keskeny nyomtávú vasutak jelentős előrelépést jelentettek.
Felsőtárkány környékén az első világháború idején kezdődött az erdei vasúti hálózat kiépítése. Az egri érseki uradalom erdeiben 1915-ben lóvontatású vasút épült a Hidegkúti-völgyben.
A következő évtizedekben újabb vonalak létesültek a Vörös-kő-völgy, a Kós-völgy, a Mellér-völgy, a Barát-völgy és a Vár-hegy térségében. A vasúti hálózat a fakitermelés és a kőszállítás fontos eszközévé vált.
A közúti szállítás fejlődésével azonban az erdei vasutak gazdasági szerepe fokozatosan csökkent. A hálózat jelentős részét megszüntették, de a Felsőtárkány és a Stimecz-ház közötti, mintegy öt kilométeres szakasz fennmaradt.
A kisvasút később turisztikai szerepet kapott. A Bükk erdőibe vezető útvonal a természetjárók és a családok kedvelt kirándulási lehetőségévé vált.
A Stimecz-ház környékéről gyalogosan tovább lehet indulni a Bükk belső területei felé, többek között a Vöröskő-forrás irányába. Ez a különleges időszakos karsztforrás megfelelő vízhozam esetén látványos vízfeltörésével hívja fel magára a figyelmet.
A felsőtárkányi kisvasút így nemcsak turisztikai látványosság, hanem a Bükk egykori erdőgazdasági világának fontos emléke is.
A Felsőtárkányi-tó és a Kő-köz – a természet különleges találkozása
A település legismertebb kirándulóhelyei közé tartozik a Felsőtárkányi-tó és környéke. A hegyek ölelésében fekvő tó a Bükk nyugati kapujának egyik jelképe, amely minden évszakban más arcát mutatja.
A tó kialakulása a Szikla-forráshoz kapcsolódik. A mészkősziklafal tövében felszínre törő forrás vizének felduzzasztásával hozták létre a tavat, amely azóta a környék egyik legkedveltebb pihenőhelyévé vált.
A közelben található Kő-köz sziklaszorosa különleges földtani képződmény. A magas mészkőfalak között húzódó szoros kialakulásában a víz felszínformáló munkája játszott meghatározó szerepet.
A Kő-közi tanösvény rövid útvonalon mutatja be a környék természeti értékeit. A kirándulók megismerhetik a sziklaszorost, a forrást és a karsztos felszín jellegzetességeit.
A tópart ma is fontos találkozóhely. A természet közelsége, a könnyen megközelíthető sétautak és a környező erdők miatt a település Eger környékének egyik legnépszerűbb kirándulócélpontja.
Őskori erődítmény a Vár-hegyen
Felsőtárkány múltja nem csupán a középkorig nyúlik vissza. A település fölé magasodó Vár-hegyen őskori emberi megtelepedés és erődítés nyomai is fennmaradtak.
A területen késő bronzkori erődített település maradványait azonosították, amelyek a Kyjatice-kultúrához kapcsolódnak.
A magaslat természetes védelmet biztosított az itt élő közösségek számára. A meredek hegyoldalak és a jól belátható környezet kedvező adottságokat jelentettek egy erődített település kialakításához.
A Vár-hegyi tanösvény napjainkban ezt a különleges történelmi és természeti környezetet is bemutatja. A közel tíz kilométeres útvonalon a kirándulók egykori bányaterületekkel, változatos erdőtársulásokkal és régészeti emlékekkel találkozhatnak.
A Vár-hegy története jól mutatja, hogy a Bükk nem csupán természeti értékekben gazdag, hanem az emberi megtelepedés több ezer éves emlékeit is őrzi.
Hogyan változott meg Felsőtárkány a 20. században?
A település fejlődését a népesség alakulása is jól érzékelteti. A történeti adatok szerint 1786-ban 862 lakosa volt Felsőtárkánynak, 1869-ben pedig már 1440-en éltek itt.
A 20. században a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és az ipar egyaránt fontos szerepet kapott. A második világháború 1944. december 10-én ért véget a település lakói számára.
Az 1950-es években a mezőgazdaság szervezete is átalakult. 1950-ben 17 taggal megalakult a Dózsa Termelőszövetkezet, amelynek létszáma az 1960-as évektől jelentősen növekedett. A szövetkezet később mintegy ezer hektáron gazdálkodott, és sok helyi lakosnak biztosított munkát.
Az 1980-as évektől jelentős infrastrukturális fejlesztések valósultak meg. Bővítették az általános iskolát, fejlődött az ivóvíz- és szennyvízhálózat, kialakították az egészségházat, valamint korszerűsítették a közvilágítást és a közszolgáltatásokat.
Az 1992–1993-as tanévben a zeneiskolai képzés is megjelent a településen.
Ezek a változások fokozatosan alakították át Felsőtárkány arculatát. A hagyományos mezőgazdasági és erdei munkák mellett egyre nagyobb jelentőséget kapott az ipari foglalkoztatás, a szolgáltatások fejlődése és az Egerbe történő ingázás.
Felsőtárkány 2026-ban – a Bükk egyik legkedveltebb kirándulóhelye
Napjainkban Felsőtárkány egyszerre lakótelepülés, kirándulóközpont és a Bükki Nemzeti Park egyik fontos turisztikai kiindulópontja.
Eger közelsége meghatározó szerepet játszik a település mindennapjaiban. A város mindössze néhány kilométerre található, így sokan a megyeszékhelyen dolgoznak, miközben Felsőtárkányban élnek.
A természetjárók számára a település különösen kedvező elhelyezkedésű. Innen számos túraútvonal indul a Bükk belső területei felé, a rövidebb családi sétáktól a komolyabb hegyi túrákig.
A Felsőtárkányi-tó mellett működő Nyugati Kapu Látogatóközpont a Bükki Nemzeti Park egyik fontos bemutatóhelye. A „Karszt és Élővilága” című interaktív kiállítás a hegység kialakulását, növény- és állatvilágát, valamint jellegzetes élőhelyeit ismerteti meg a látogatókkal.
A kiállításon a bükki Őserdő és a Nagy-mező világát bemutató diorámák, karsztjelenségeket szemléltető elemek és egy ősemberbarlang-rekonstrukció is helyet kapott.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának 2026-ban elérhető tájékoztatása szerint a kiállítás szombaton, vasárnap és ünnepnapokon 10 és 17 óra között látogatható, hétköznap pedig előzetesen bejelentkezett csoportokat fogadnak.
A település környezetében található tanösvények közül a Kő-közi, a Barát-réti és a Vár-hegyi útvonal egyaránt más-más oldaláról mutatja be a Bükköt. A Barát-réti tanösvény a középkori kolostor emlékei mellett a környező erdők természeti értékeit is megismerteti a látogatókkal.
A felsőtárkányi kisvasút, a tópart, a közeli túraútvonalak és a történelmi emlékek együtt olyan kínálatot alkotnak, amely miatt a település ma is Eger környékének egyik legvonzóbb kirándulóhelye.
Régen és most – mi maradt meg a régi Felsőtárkányból?
Ha az 1957-es faluképet összevetjük a mai Felsőtárkánnyal, közel hét évtized változása rajzolódik ki.
A legszembetűnőbb különbség az utcák és az épületek átalakulása. A régi földutakat korszerű közlekedési infrastruktúra váltotta fel, a hagyományos parasztházak mellett új családi házak és közintézmények jelentek meg.
A fogatok helyét személyautók és tehergépkocsik vették át. A korábban meghatározó erdei mesterségek jelentősége csökkent, miközben a szolgáltatások, a turizmus és az Egerhez kapcsolódó munkavállalás egyre fontosabbá vált.
A változások ellenére a település legnagyobb értéke ugyanaz maradt: a Bükk közelsége.
Az erdők, a völgyek, a hegyek és a történelmi emlékek olyan környezetet alkotnak, amely Felsőtárkányt különlegessé teszi Heves megye települései között.
A régi falusi élet emlékei ma már elsősorban a történelmi felvételeken, a helytörténeti gyűjtésekben és az idősebb nemzedékek emlékezetében élnek tovább. Ezek megőrzése azért fontos, mert a település múltja nem csupán épületekből és évszámokból áll, hanem azoknak az embereknek a történetéből is, akik munkájukkal formálták a falut.
Felsőtárkány ma már egészen más képet mutat, mint 1957-ben, de története továbbra is elválaszthatatlan a Bükk hegységtől. A régi szekerek, az erdei munkások, a mészégetők és a bányászok világa lassan történelemmé vált, miközben a természet közelsége és a falusi élet sajátos hangulata továbbra is meghatározza a település arculatát.
Források
Minden, ami Eger – Felsőtárkány a festői Tárkányi-medencében, a Bükk hegység kapujában
Minden, ami Eger – Ha családi kirándulás, akkor Felsőtárkány
Minden, ami Eger – Ősszel kisvasútra fel! – Heves megye három erdei vasútja különösen jó választás
Minden, ami Eger – Hűsítő kirándulások Eger közelében kánikulában
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – Nyugati Kapu Látogatóközpont
Borítókép: Felsőtárkány, 1957. MTI Fotó: Járai Rudolf.