Eger és térsége
Facebook  •  RSS
Minden, ami Eger
Eger és térsége – hírek, történetek, programok
Eger város körvonalrajza
HÍRLEVÉLFeliratkozás
Dátum
NÉVNAP: HOLNAP:
FRISS HÍREK ➜


Pünkösd vasárnap van, a húsvét utáni 50. napon a Szentlélek eljövetelét ünneplik a hívek és emlékeznek a keresztény egyház megalapítására, illetve az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére. 

A pünkösdi hagyományok a tavaszköszöntővel összekapcsolható rítusok sokaságát is jelentik. Hogy mit jelent a pünkösd a keresztények számára, arról Gájer László egyetemi tanár, a Szent Egyed közösség lelkipásztora beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.

Pünkösd a kereszténység a harmadik legfontosabb ünnepe a karácsony és húsvét után, de bizonyos szempontból azt is mondhatjuk, hogy az első hiszen azt szoktuk mondani hogy pünkösd az egyház születésnapja” – fogalmazott a lelkipásztor.

Pünkösdkor a Szentlélek kiáradását ünnepeljük, aki a harmadik isteni személy, és a hitünk szerint Isten egészen közel a lelke által jön hozzánk

– tette hozzá.

Pünkösdnek vannak ószövetségi gyökerei. Ahogy a keresztény húsvét valamilyen formában ráült és megformálta a zsidó húsvét ünnepet, úgy a keresztény pünkösd is valamilyen formában ráült a zsidó pünkösd ünnepére, és megújította azt. A zsidó pünkösd kezdetben egy aratási ünnep volt, és ez az új zsengének az ünnepe, vagyis amikor valami új születik, amikor megújul valami, és a keresztények életében a Szentlélek jelenléte az ilyen, mint egy új zsenge – emelete ki Gájer László.

Aztán később a zsidó pünkösd a törvényadásnak, a sinai törvényadásnak volt az ünnepe, és ilyenkor mindig azért is fohászkodunk, hogy a törvény, az erkölcsi törvény, ami a tízparancsolat két kő tábláján volt az valahogy megérkezzék ami életünkbe is – mondta.

Van a magyarságnak egy vallási hagyománya, amely a csíksomlyói Mária-kegyhelyhez kapcsolódik, ahol kezdetben összegyűltek a székelyek azért, hogy megóvják a saját közösségüket,aztán idővel összegyűltek az erdélyi magyarok, és aztán idővel napjainkban már összegyűlik a világ magyarsága ezen a helyen évről évre,

és ha pünkösd valamilyen formában egy lelki tavasz akkor a csíksomlyói ünnep az a magyarság lelki tavasza

– véli a lelkipásztor.

Mi lehet az üzenete a mostani pünkösdnek?

Azt az üzenetet kell megfogalmaznunk, ami Isten üzenete számunkra, hogy van jövő, van remény, és hogy véget ér a bezártság, és hogy véget ér a szolgaság, véget ér a betegség. És a választott nép, amikor a törvényt megkapta a sínai hegyen, akkor nagy egyiptomi szolgaságból jött ki, és idén pünkösdkor talán lehetne ez az üzenet, hogy a szolgaság véget ér, van jövő, jövőkép, van gyógyulás és a lélek mindig a gyógyulásnak, a megújulásnak az új zsengéje – mondta Gájer László.

Címlapfotón: zarándokok a csíksomlyói búcsúban, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben 2021. május 22-én. (Fotó: MTI/Veres Nándor)

forrás: M1

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
 
Top