0

A Rác-templom a középkori Szt. Miklós templom helyén épült, melyet a törökök valószínűleg mecsetté alakítottak át. Mostani formáját 1784 és 1788 között nyerte el.

Egerben jelentős számú rác és görög élt, a karcsú tornyú templom építését II. József engedélyezte számukra. Az volt az egyetlen kikötése a városnak, hogy csak farral a főutcának készülhetett el. Az építészeti stílusa a XVIII. század végének jellegzetes copf stílusát idézi. A templomba belépve leginkább szembeötlő az egész teret uraló hatalmas ikonosztáz.
A Széchenyi utca északi vége a Ráckapu térbe torkollik. Egykor itt volt a város egyik kapuja, amelyet hajdanán Szent Miklós kapunak neveztek, majd Martalóc-kapunak, utóbb Rác-kapunak. Telekessy püspök, a város ura itt fogadta Rákóczi Ferencet 1705. február 28-án. A Ráckapu-térről nyílik két híres borospincés egri utca, a Szala árok két partján húzódó Árnyék- és Verőszala. Ez a sor is a megsemmisülés előtti utolsó pillanat jeleit viseli magán. Ahogy végig haladunk a pincék között, látjuk, hogy egy jelentős részüket már eltömedékelték, garázzsá alakították.
Az utca elején viszont néhány neves termelő megtelepedett, s az értő közönségnek szívesen is kínálja jó borát. Így remélhető, hogy nem számolódik fel ez a régi, hagyományőrző környék, a Rác hóstya egykori bortermelőinek pincesora.

A Rác templom, másik nevén Görögkeleti Szerb templom egy dombon található Eger történelmi belvárosához közel

A templom 1799-re készült el Povolni János mester alapján copf stílusban.  1979-ben a templomot felújították, jelenleg múzeumként is funkcionál, egész évben várja a látogatókat és a turistákat. Hétfőn nem látogatható az épület.

A templom belterének kialakítása eltér a többi egri barokk templométól. Belsejének fő szépségét a Jézust, Szent Miklóst, apostolokat, szenteket és prófétákat is ábrázoló ikonosztáz adja, amely barokk és rokokó stílusban készült.  Szentély, baldachinos oltár és egy zarándokhelyet bemutató kiállítás is található itt. A templom további különlegessége egy copf stílusú szószék és a vörösfenyő padok.

A templom melletti Vitkovics házban van az emlékszobája Vitkovics Mihály egri születésű költőnek. A költő többször is írt az Eger iránti szeretetéről.  A házban képzőművészeti kiállítások is megtalálhatóak.

borítókép, Vámossy Béla

forrás: visiteger.com, eger.hu

Megjegyzés küldése

 
Top