A koronavírus-járvány után szüksége van kormányzati segítségre a hazai szőlészeteknek és borászatoknak, melyek a nehéz időkben is kitartó és kiváló munkával érdemelték ki a támogatást
– jelentette ki az agrárminiszter a 25. Egri Bikavér Ünnep csütörtöki megnyitóján.
Nagy István rámutatott: példátlanul nehéz időszakban termett az a szőlő és készült az a bor, melyet most ünnepelnek Egerben.
fotó: MTI/Komka Péter
„A szőlészek és borászok azonban ebben a nehéz időszakban sem vonultak home office-ba, hanem tették a dolgukat” – fogalmazott. Köszönet illeti azt a kitartást és munkát, mely nélkül ma a borospoharak üresek lennének – tette hozzá.
A kormány meghallotta az ágazat segélykérését - mondta, emlékeztetve: a kieső forgalom nem csupán a vendéglátást és a turizmust érintette súlyosan, de a borászatoknak is komoly veszteségeket okozott.
fotó: MTI/Komka Péter
Kellett tehát minden eddigi támogatás és szükség van továbbiakra is - hangsúlyozta a tárcavezető. Egyúttal bejelentette: a kabinet 1,5 milliárd forinttal segíti a járvány miatti forgalomkiesés következtében nehéz anyagi helyzetbe került, vendéglátásban és borturizmusban érdekelt borászatokat.
fotó: MTI/Komka Péter
forrás: MTI
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.