Eger nekem is a kedves – „tündéri, feledhetetlen” – városom, itt tanultam két különböző időszakban a patinás főiskolán.
.jpg)
1980 és 1984 között a történelem-népművelés szakot végeztem a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán. 1992 és 1995 között ugyanott magyar nyelvet és irodalmat tanultam “nem középiskolás fokon” – egyetemi tankönyvekből, jegyzetekből = akkoriban az egykori Líceum egyetemmé szeretett volna válni -, a rendszerváltás után a neve is megváltozott: Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolára.
A kisregény egy utazás története Füzesabonyból Egerbe és vissza.
Érdekes a parabolaszerű eseménysor: a vonaton utazók kínos, szomorú, sanyarú, reménytelen, megdöbbentő élethelyzetébe és annak változásába enged bepillantást. A főszereplő – az író mellett – a türelmes, de határozott kalauz: Bodrogi úr –, akinek emberszereteténél és emberismereténél talán csak a bölcsessége nagyobb.
Az Érsekkert, a Líceum, a vár a kazamatákkal, a strandfürdő, a Korona Szálloda és a Vörös Rák étterem: számomra is ismerős egri helyszínek.
1948-ban a városban Remenyik Zsigmond még konflissal utazik, megnézhetjük az író Északi szél regényének valósággá vált képzeletbeli helyszíneit is. Andornak és Tálya akkor még két falucska volt, az én emlékeimben – utasként – Andornaktálya állomásként ismerős.
Kellemes másfél órás időtöltés a 141 oldalas rare-regény olvasása.
A kötet sok kérdés mellett arra is keresi a választ, hogy: „Törődnek-e az emberek egymás bajaival?”
A keretes történet meggyőzött arról, hogy érdemes törődni…
Kedvenc idézeteim:
“… – hisz első gondolatom is ez volt: ember, ha magadban nincs, hol máshol találnád meg a békességet!” (23. oldal)
“Hát ez lenne az emberi élet és az emberi sors, ez a szakadatlan, egymásba fonódó aggodalom, ez az örökös veszedelem és kitartó rettegés, a bajok, veszedelmek és bosszúságok e szakadatlan láncolata, amelyek közül ha egynek vége szakad, máris folyik a másik, méghozzá az előbbinél vészesebb iramban, kétségbeejtőbb kavargásban a reménytelen jövő felé?” (72-73. oldal)
forrás és fotó: javori.sfblogs.net
.jpg)
1980 és 1984 között a történelem-népművelés szakot végeztem a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán. 1992 és 1995 között ugyanott magyar nyelvet és irodalmat tanultam “nem középiskolás fokon” – egyetemi tankönyvekből, jegyzetekből = akkoriban az egykori Líceum egyetemmé szeretett volna válni -, a rendszerváltás után a neve is megváltozott: Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolára.
A kisregény egy utazás története Füzesabonyból Egerbe és vissza.
Érdekes a parabolaszerű eseménysor: a vonaton utazók kínos, szomorú, sanyarú, reménytelen, megdöbbentő élethelyzetébe és annak változásába enged bepillantást. A főszereplő – az író mellett – a türelmes, de határozott kalauz: Bodrogi úr –, akinek emberszereteténél és emberismereténél talán csak a bölcsessége nagyobb.
Az Érsekkert, a Líceum, a vár a kazamatákkal, a strandfürdő, a Korona Szálloda és a Vörös Rák étterem: számomra is ismerős egri helyszínek.
1948-ban a városban Remenyik Zsigmond még konflissal utazik, megnézhetjük az író Északi szél regényének valósággá vált képzeletbeli helyszíneit is. Andornak és Tálya akkor még két falucska volt, az én emlékeimben – utasként – Andornaktálya állomásként ismerős.
Kellemes másfél órás időtöltés a 141 oldalas rare-regény olvasása.
A kötet sok kérdés mellett arra is keresi a választ, hogy: „Törődnek-e az emberek egymás bajaival?”
A keretes történet meggyőzött arról, hogy érdemes törődni…
Kedvenc idézeteim:
“Hát ez lenne az emberi élet és az emberi sors, ez a szakadatlan, egymásba fonódó aggodalom, ez az örökös veszedelem és kitartó rettegés, a bajok, veszedelmek és bosszúságok e szakadatlan láncolata, amelyek közül ha egynek vége szakad, máris folyik a másik, méghozzá az előbbinél vészesebb iramban, kétségbeejtőbb kavargásban a reménytelen jövő felé?” (72-73. oldal)
forrás és fotó: javori.sfblogs.net
Megjegyzés küldése