Rudabánya legújabb nevezetessége a volt külszíni vasércbánya utolsó munkahelyén, a Vilmos és az Andrássy II. bányarész találkozásánál keletkezett bányató.
Eleinte egy nagyobb és egy kisebb állóvíz jött létre, majd a vízszint emelkedésével a két tó egyesült, és elérte mai, nagyjából állandósult kiterjedését. Hosszát kb. 300, átlagos szélességét kb. 80 méterre tehetjük. Legnagyobb mélysége megközelíti a 60 métert, s ezzel hazánk jelenlegi legmélyebb állóvize!
A külszíni bányaművelés után visszamaradt meredek sziklafalk és omlások határolják, melyeket fokozatosan elborított a növényzet. Főként akác- , nyár-, nyír- és fenyőfák, valamint különféle cserjék tudtak megkapaszkodni a sovány talajon, de ahol vastagabb a földréteg, tölgyesek is kialakultak.
A kékeszöld víztükör a szürke, barna, sárga és vörös sziklákkal és a zöld növényzettel festői képet mutat. Nem véletlen, hogy az idetévedő látogatók meglepetéssel kiáltanak fel, amikor megpillantják a tavat.
Kezdettől fogva élnek benne halak és más élőlények, de mivel vize hideg, tápanyagokban viszonylag szegény, ezért csak a kisebb halfélék kedvelik. Igaz, hogy már nagyobb ragadozóhalat (több kilós csukát) is fogtak itt, de nem ez a jellemző.
A tó nem szerepel a horgászóvizek között, mert magántulajdonban van, és megközelítése is csak magánúton, a tulajdonos engedélyével lehetséges. Benne a fürdés a hideg és hirtelen mélyülő víz, valamint a felszín alatt rejtőzködő sziklák miatt tilos! A tó látogatása jelenleg tilos, mert idegenforgalmi fejlesztés miatt építési tevékenység folyik a területen!

Fotó, Mészáros Andreás
forrás: rudabanya.hu/
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.