Az Egri Termálfürdőben már megkezdődött az előszezon. Megnyitották a Petőfi téri bejáratot, a látogatókat 9 és 19 óra között várják.
Régen szinte minden strand kinyitott május 1-én, ezt ma már kevés fürdő tartja, inkább az időjárás és ezzel összefüggésben a várható látogatószám alakulásástól függ a nyitás időpontja. Egyre elterjedtebb az is, hogy a szezonális medencék közül nem érhető el azonnal mind, hanem több lépcsőben nyitják meg a fürdő részeit.
Az Egri Termálfürdőben 6 szabadtéri medence van nyitva jelenleg, köztük természetesen az egész évben üzemelő szabadtéri termálmedencék.
A gyerekmedence, a pancsoló és a csúszda a következő hónapban nyitnak.
Az egri strandról Urbán Péter jelentkezett.
forrás: tveger.hu
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.
