Több mint húsz, eddig ismeretlen és potenciálisan veszélyes aszteroidát rejthet a Vénusz környezete – állítják a São Paulói Egyetem kutatói egy friss tanulmányban. Az égitestek a Vénuszhoz hasonló pályán keringenek a Nap körül, és bár most még nem jelentenek közvetlen fenyegetést, pályájuk instabilitása miatt akár már néhány évtizeden belül veszélyes közelségbe kerülhetnek a Földhöz.
A kutatók szerint az egyik legnagyobb kihívás az, hogy ezek az objektumok a Naphoz rendkívül közel keringenek, így a csillag vakító fénye miatt szinte lehetetlen őket teleszkóppal megfigyelni – számol be róla az Interesting Engineering.
A földi megfigyelések csak korlátozottan alkalmasak a detektálásukra – egyedül a hamarosan működésbe lépő chilei Rubin Obszervatórium remélhetően képes lesz néhány ilyen aszteroidát azonosítani.
A hosszú távú megoldást azonban a kutatók egyértelműen az űrbe telepített távcsövekben látják, amelyek a Nap közvetlen közeléből is képesek lehetnek megfigyeléseket végezni.
Valerio Carruba, a tanulmány vezető szerzője elmondta: digitális szimulációkat készítettek a szóban forgó égitestek pályájáról, és ezek alapján 36 000 éves időtávlatban elemezték azok lehetséges mozgását – írják az arXiv preprint szerveren megjelent publikációban.
Az eredmények szerint ezek közül több is olyan pályára kerülhet a jövőben, amely közel hozza őket a Földhöz – sőt, egyes forgatókönyvek ütközésveszélyt sem zárnak ki. A kutatók szerint ezen aszteroidák Ljapunov-ideje – vagyis az az időtartam, amíg pályájuk viszonylag pontosan modellezhető – körülbelül 150 év.
Ez után a mozgásuk kaotikussá válik, vagyis kiszámíthatatlanná, ami jelentős bizonytalanságot hordoz a jövőbeli előrejelzésekben.
A NASA már két évtizede dolgozik a Föld-közeli objektumok feltérképezésén: az amerikai kongresszus 2005-ben bízta meg az űrhivatalt azzal, hogy azonosítsa a legalább 140 méter átmérőjű, 7,5 millió kilométernél közelebb kerülő aszteroidák legalább 90 százalékát.
Azóta számos ilyen égitestet sikerült azonosítani, ám a mostani tanulmány szerint a Vénusz közeli régióban még jelentős számú rejtett objektum lehet.
A kutatók úgy vélik, az eddigi kutatásokban kevés figyelem jutott a Naphoz közeli, nehezen megfigyelhető térségeknek, pedig ezek – mint most látszik – akár a legnagyobb kockázatot is jelenthetik.
A kiemelt kép illusztráció. Űrtávcső segítségével készült kép a Vénusz bolygóról (Fotó: MTI/EPA/European Southern Observatory/ESO/M. Kornmesser & NASA/JPL/Caltech)
forrás: MTI
Megjegyzés küldése