Hatodszor rendezték meg Egy ütős napot a Dobó Téren. Több tucat dobos játszotta egyszerre a rock and rollt.
Egy fagyizásból jött az ötlet, jövőre talán már el sem férnek a zenészek az egri Dobó téren az Egy ütős napon, ami az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola rendezvénye. Gulyás László igazgató idén nem csak hazánkból, de az USA-ból is hívott meg zenészeket, hogy majdnem 4 tucat dobos játsszon egyszerre Eger fő terén.
fotó: Facebook
Hatodik alkalommal szerveztük meg, 2018-ban volt az első, sajnos a Covid miatt kimaradt két év. Idén minden eddigi rekordot megdöntünk, 45 dobos játszik negyven dobfelszerelésen. Ráadásul idén nemzetközi lett a rendezvény, New Hampshire egyik zeneiskolájából is eljöttek hozzánk - mondta Gulyás László szombat este a Dobó téren.
Dobosok és külföldi kapcsolatok
A Farkas Ferenc Zeneiskola nem csak hazai, de külföldi zeneoktatást végző intézményekkel is tart fenn kapcsolatot, a tengerentúli a legfrissebb, de már lengyel és portugál sulival is együttműködnek. A diákok egymás intézményeibe is utazhatnak. Gulyás László azt vallja, hogy az ilyen lehetőségek is sokat adnak a tehetséges diákoknak, nem csak a nyelvtanulás miatt, de szakmailag is sokat tanulhatnak.
bővebben a forrás eredeti helyén olvashatsz: Dobosok lepték el a Dobó teret
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.


