0

Az Oszmán  Sátor szervezésében, az Egri vár közreműködésében megvalósuló program a 16. század második felének viharos időszakáról mesél.

Július 12-én magyar és török vitézek mérik össze erejüket és tudásukat az Oszmán Sátornál és az Egri várban. 

Hagyományőrző csoportok párviadala során izgalmas történet bontakozik ki: a végvárak korában gyakori, a magyar katonák és a török hódítók közötti vitából kibontakozó, majd párbajban végződő eseménysornak lehetnek tanúi a résztvevők.


Az egész napos rendezvényen az érdeklődők interaktív sétákon, kézműves foglalkozáson, fegyver- és viselet bemutatón keresztül ismerhetik meg a török kor kultúráját, hadászati jellegzetességeit.
,,, egy különleges hely Egerben. 

A sátor eredeti török szövetből készült és a belső elrendezése hűen tükrözi, adja vissza az igazi Ottomán kávézók és teázók hangulatát. 

Ha valaki meg szeretné kóstolni a hagyományos, homokban főtt kávét, akkor nem kell messzire utaznia, elég ellátogatnia az Egri Várfalsétányhoz, és máris érezheti a frissen főzött kávé ízét és illatát.

A török hagyomány szerves részét képezi a kávézaccból jóslás, amely valódi művészetnek számít: például megtudhatjuk a csészében maradt zaccból, hogy mekkora szerencse ér minket a közeljövőben. A török zene bűvöletében kellemesen megpihenhetünk, pár fős társaság esetén akár körbeülve vízipipázhatunk is! A sátorban török ruhákat, fejdíszeket, viseleteket találunk, melyeket fel is ölthetünk. Izgalmas, vicces fotók készülhetnek ilyenkor.

Varázslatosan fűszeres keleti ízek és illatok fogadnak minket a Pasa Sátrában, eredeti török környezetben. Üljünk le a földre helyezett párnákra, engedjünk a csábításnak és kóstoljuk meg a török gasztronómia ínyencségeit!



Megjegyzés küldése

 
Top