Szűz Mária mennybevételének dogmáját – amely szerint Jézus anyja a halála után testével és lelkével együtt felvételt nyert a mennybe, föltámadt fia dicsőségébe – 1950. november 1-jén hirdette ki XII. Piusz pápa Munificentissimus Deus (A legbőkezűbb Isten) kezdetű apostoli konstitúciójával.
Nagyboldogasszony napja kiemelt ünnep, vagyis a katolikus hívőknek ezen a napon kötelező szentmisén részt venniük.
Az ősegyházig nyúlik vissza a történet, hogy Jézus Krisztus nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária holttestét, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Az ünnep meglétéről a 7. századtól tanúskodnak írásos emlékek, Mária mennybevitelét 847-ben IV. Leó pápa tette hivatalos ünneppé.
Magyar elnevezése az 1446. évi Müncheni kódexben tűnik fel először: „Marianac fel menbe vetele.”
Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. A hagyomány szerint Jézus három nappal előbb tudatta anyjával halála óráját. Mária holttestét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba fektették, temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a világ különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, és miután látni akarta az elhunytat, felnyitották a sírt, amelyből kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok énekhang kíséretében a mennybe emelik.
Magyarországon Szent István király avatta ünneppé Nagyboldogasszony napját.
Az államalapító király minden évben augusztus 15-re hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot, hogy törvénykezést tartson. Élete vége felé, már betegen ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ezen a napon halt meg. A felajánlás nyomán érvényesült a magyar közjogban a Regnum Marianum-eszme, amely szerint Magyarország Mária országa, így a magyar államiság a kezdetektől összefonódik a Mária-kultusszal. Nagyboldogasszony ünnepe egyben Magyarország patrónájának napja is, a Mária-kegyhelyekre tartó zarándoklatok, körmenetek, búcsúk ideje.
Nagyboldogasszony napjához számos legenda és népszokás fűződik. Mindenekelőtt ilyen a Mária-virrasztás magyar hagyománya, amely
azon a hiten alapul, hogy e napon a napfelkeltében meg lehet látni a Napba öltözött asszonyt, akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít.
A másik ismert hagyomány a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése vagy a virágszentelés. A megszentelt illatos füveket és virágokat később vagy a halott koporsójába tették, hogy Máriához hasonlóan ő is dicsőségre jusson, vagy az épülő ház alapjába, másutt a csecsemő bölcsőjébe, a fiatal pár ágyába helyezték. Úgy tartják, hogy e nap időjárásából a termésre is következtetni lehet: ha a Nagyboldogasszony napja fénylik, jó lesz a bortermés.
A népi kalendáriumban a „két asszony köze”, azaz az augusztus 15-i Nagyboldogasszony és a szeptember 8-i Kisasszony napja közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. A termékenységvarázsláshoz kapcsolódott, hogy ilyenkor „ültették a tyúkokat”, hogy az összes tojásukat kiköltsék, és gyűjtötték a mészben sokáig elálló „két asszony közi” tojást.
1625 éve Nagyboldogasszony: A Boldogságos Szűz Mária neve a katolikus magyarok ajkán, a Nagyasszony változata. A Nagyboldogasszony szóban a nagy Mária föltámadására és megdicsőülésére utal. A Kisboldogasszony, Mária születésére és a kicsi Máriára. Mária halálának, ill. test szerinti mennybevitelének ünnepe. Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának a holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ezt a népi jámborságban is évszázadokon át öröklődő nézetet XII. Pius p. a Fulgens corona kezdetű bullájában dogmai rangra emelte (1951). Ezzel voltaképpen elismerte a szakrális folklórhagyomány élőszavas tanúságtételét is. Jeruzsálemben már az 5. sz. elején ünnepelték Mária halála napját (átmenetelnek, születésnapnak v. elszenderedésnek [dormitio] nevezték). A 6. sz: a K-i egyh-ban mint Mária mennybevitele vált általánossá Dormitio sanctae Mariae néven. Ny-on a 7. sz-tól terjedt el, s a 8. sz-tól mint Mária mennybevitele, Assumptio beatae Mariae szerepel a kalendáriumokban. I. Sergius tette Rómában hivatalos ünneppé. Hamarosan vigíliát, 866-1955: oktávát csatoltak hozzá. 1950: az Assumptio dogmájának kihirdetése tovább emelte az ünnep fontosságát 2003: a Szeplőtelen Fogantatás (dec. 8.) napja mellett a másik kötelező Mária-ünnep. Forrás: Magyar Katolikus lexikon
Szeplőtelen fogantatás Nagyboldogasszony Ferences templom | Minden, ami Eger
A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Egri Barátok Temploma
forrás: MTI
Megjegyzés küldése