Várni nehéz. A bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, a késleltetett kielégülés mind olyan érzelmi állapotok, amelyeket szívesen elkerülnénk. A várakozás közben keletkező belső ürességet, feszültséget vagy türelmetlenséget sokszor „kitöltjük” valamivel – zajjal, képernyővel, tevékenységgel. Miközben éppen ezek az átmeneti, nyitott terek lennének azok, amelyek megtartanák, elbírálnák és integrálnák az érzelmeinket.
Várni nehéz. A bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, a késleltetett kielégülés mind olyan érzelmi állapotok, amelyeket szívesen elkerülnénk. A várakozás közben keletkező belső ürességet, feszültséget vagy türelmetlenséget sokszor „kitöltjük” valamivel – zajjal, képernyővel, tevékenységgel. Miközben éppen ezek az átmeneti, nyitott terek lennének azok, amelyek megtartanák, elbírálnák és integrálnák az érzelmeinket.
Eger Advent a Dobó István téren
Az advent lassú ritmusa feltárja, hogyan szelídülnek meg az érzelmeink
A várakozás tehát nem pusztán időveszteség. Egyfajta érzelmi konténer: olyan tér, amelyben megtapasztaljuk, hogy a nehéz érzések – a türelmetlenség, az unalom, a bizonytalanság – elviselhetők, strukturálhatók, és idővel átalakulnak. Ezt nevezzük érzelmek tartalmazásának: annak a képességnek, hogy egy érzelem nem sodor el, hanem helye van bennünk, és be tudjuk fogadni, mielőtt reagálnánk rá.
Az érzelemszabályozás alapja az a képesség, hogy felismerjük, megnevezzük és megtartsuk az érzéseinket. Nem lehet megnyugtatni azt az érzelmet, amelyet nem ismerünk fel. A várakozás pedig rendszeresen olyan állapotokat idéz elő, amelyekkel érdemes szembenézni: frusztráció, türelmetlenség, idegesség, izgalom, félelem a bizonytalantól.
Amikor képesek vagyunk jelen maradni ebben a belső feszültségben anélkül, hogy rögtön elterelnénk a figyelmünket, gyakoroljuk a tudatos érzelemszabályozást. Ez az időszak – az advent – ennek különösen szimbolikus tere lehet. A lassú, ritmikus készülődés azt is üzeni: az élmények beérnek, ha időt adunk nekik. A belső folyamattal való együttmozgás pedig fejleszti az önnyugtató, önszabályozó mechanizmusokat.
Az advent egy lassú, befelé forduló időszak. Nem a rohanás, nem a maximalizmus, nem a „minden kész legyen” ideje, hanem a türelem, a belső várakozás és a tartalmazás időszaka. Ha az ünnepre való készülődést nem csupán külső feladatként, hanem belső folyamatként éljük meg, akkor a várakozás nem valami kellemetlenül hosszú állapot lesz, hanem olyan pszichológiai tér, amely fejleszti a stabilitást, a szabályozást és a kapcsolódás képességét – önmagunkhoz és másokhoz egyaránt.
Az összeállítás eredeti helye, forrása: - ORIGO
Megjegyzés küldése