Publius Aelius Hadrianus Hispania provinciában született egy szenátor fiaként. Korán elvesztett apja helyett annak unokatestvére, a későbbi Traianus császár lett gyámja, s Hadrianus közeli rokonát, Vibia Sabinát vette feleségül. A 98-ban trónra lépett Traianus nem kivételezett fiatal rokonával, nem adományozott neki soron kívül tisztségeket, nem bízott rá fontos feladatot. Hadrianus néptribunus, majd quaestor volt,
a második dák háborúban (105-106) egy légió parancsnokaként harcolt, majd a frissen létrehozott Pannonia Inferior provincia kormányzója lett, és részt vett a partusok elleni mezopotámiai hadjáratban.
Traianus hivatalosan csak 117-ben, halálos ágyán fogadta örökbe, s halála után a légiók Hadrianust kiáltották ki császárrá. Trónra lépésének alapját, az örökbefogadásáról készült dokumentum hitelességét azonban sokan vitatták, ezért Hadrianus jelentős jutalmat szétosztva biztosította a katonák hűségét, majd magához hajlította a szenátust, ellenfelei között tisztogatásba kezdett. Uralkodásának első évében, miközben a császár Júdeában hadakozott, testőrparancsnoka egy állítólagos összeesküvést leplezett le, és a meggyanúsított négy befolyásos szenátort önhatalmúlag, a római jogot figyelmen kívül hagyva elfogatta, és kivégeztette. A történtek háttere nem világos, de a szenátorok mind Traianus bizalmasai voltak, és ellenezték Hadrianus politikáját. A császár tagadta, hogy köze lett volna a történtekhez és biztosította a szenátust, hogy tiszteletben tartja jogait, de viszonyuk uralma végéig fagyos maradt.
A budapesti III. kerületi, egykori Hadrianus-palota rekonstrukciós rajza (Fotó: Wikipédia)Hadrianus a Traianus által megszerzett területek közül Mesopotámiát, Armeniát és Dacia egy részét feladta, mert megtartásukat túl költségesnek ítélte. Hódító hadjáratokat sem indított, mert úgy vélte, a további terjeszkedés már a birodalom stabilitásának rovására menne. A feladott provinciákról azonban nem mondott le teljesen: azokat klienskirályságokká alakította, amelyekben Róma befolyása továbbra is megmaradt, de a határvédelem és a közigazgatás költségei nem a császárt terhelték, Daciában pedig megtartotta az aranybányákat. Ebbe a felfogásba illeszkedett a védelmi vonal, a limes kiépítése is: a birodalom határai mellett erődöket, falakat emeltetett, a legjelentősebb a Britannia északi részén 122-ben megkezdett Hadrianus fala, egy mérnöki szempontból is kiemelkedő, komplex védelmi rendszer árkokkal, őrtornyokkal, katonai táborokkal.
A Római Birodalom északi határszakaszainak térképe, a Kr. u. 122-ben épített Hadrianus-fal a történelmi Anglia közigazgatási határvonalát jelenti a mai napig (Fotó: Wikipédia)Hadrianus addig példátlan módon személyesen tekintette meg birodalmának szinte minden provinciáját, mert úgy vélte, az uralkodáshoz elengedhetetlen, hogy tisztában legyen a helyi viszonyokkal és hagyományokkal. Első körutazása során 121-től Britanniába, Galliába, Germaniába látogatott és nagyszabású beruházásokra adott parancsot, utakat, vízvezetékeket építtetett.
Hadrianus fala Nagy-Britanniában (Fotó: Wikipédia)Két évvel később Hispaniában érte a hír, hogy a pártusok támadásra készülnek, ezért keletre vezette a légiókat. A háború végül elmaradt, mert sikerült kiegyeznie a pártusokkal, népszerűsége tovább nőtt, amikor a szenátus által felajánlott diadalmenetet elutasította. A következő éveket Rómában töltötte, figyelmét a birodalom adminisztratív ügyeinek szentelte. Kísérletet tett a római jog kodifikálására, jogi tanácsadói testületét gyakoribb ülésezésre kötelezte, tagjainak fizetséget szabott meg. Igyekezett a különböző hivatalokban a felszabadított rabszolgák helyett lovagrendből származó polgárokat pozícióba helyezni, az adminisztráció szakszerűbb lett, megnőtt az írásbeliség szerepe, kialakult a bürokrácia.
Következő körutazására 128-ban indult el: többször tartózkodott Athénban, de Észak-Afrikában, Egyiptomban is megfordult, a birodalom határvidékein pedig katonai gyakorlatokat tartott – ezekkel célja Róma hatalmának reprezentálása, a szomszédos népek támadástól való elrettentése volt. Uralkodásának legnagyobb belső konfliktusa a 132-ben kitört második zsidó háború, a Bar-Kohba-féle felkelés volt. Ennek közvetlen kiváltó oka az volt, hogy
a császár – aki uralkodásának kezdetén már levert egy zsidó felkelést – elrendelte az első zsidó háborúban elpusztult Jeruzsálem újjáépítését, de a Templomhegyen Jupiternek akart szentélyt emeltetni.
A jól előkészített felkelés meglepte a rómaiakat, a szervezett és fanatikusan harcoló zsidó csapatok bevették Jeruzsálemet. A lázadás csak 135-re tudták leverni, amikor már a római légiók egyharmada harcolt Júdeában. A rendkívül véres háborút még véresebb megtorlás követte, Cassius Dio krónikája szerint 580 ezer zsidó halt meg a harcokban, majd több százezret adtak el rabszolgának, és kitiltották őket Jeruzsálemből.
A jeruzsálemi templom rekonstrukciós makettje, a szentélyt a rómaiak földig rombolták Titus császár parancsára Kr. u. 66-ban (Fotó: Wikipédia)Hadrianus házassága boldogtalan volt, többször kijelentette, hogy szíve szerint elvált volna feleségétől, aki a hagyomány szerint a történetíró Suetoniusszal (a császár titkárával) és egy légióparancsnokkal is megcsalta. Ennek ellenére az asszonyt halála után istennővé nyilváníttatta, hasonlóképp járt el saját szeretője, Antinous esetében is, akit a kortársak a világ egyik legszebb férfiajaként írtak le. Élete utolsó éveiben visszavonultan élt, s mivel utódja nem született, figyelmét a trónöröklés kérdése kötötte le, végül Antoninus Piust jelölte nevezte meg utódjának, akit örökbe is fogadott.
Hadrianus császár hosszas betegeskedés után hatvankét évesen, 138. július 10-én halt meg, síremléke, az általa mauzóleumként emeltetett római Angyalvár ma világörökségi helyszín. Jóllehet uralkodása alatt a gazdaság és a kultúra fejlődött, a birodalomban béke és stabiltás uralkodott, életében nem volt kiemelkedően népszerű, csak Machiavelli sorolta be az „öt jó császár” közé, ma a történettudomány egyértelműen pozitívan ítéli meg uralmát.
Kiemelt kép: Hadrianus császár mellszobra (Fotó: Wikipédia)
Forrás: MTI
Megjegyzés küldése