Cserépfalu és Cserépváralja környékén, kis területen nagyon sok érdekességet és szépséget találhatunk; vadregényes szurdokvölgyeket, misztikus kaptárköveket, barlanglakásokat, sőt egy különleges kilátót is.
Cserépfalu felett az ég
Cserépfalu központjából az Ördögtorony tanösvényen kezdtük meg a túrát, és alig tettünk néhány lépést, máris a Bükkaljai kőkultúra érdekesebbnél érdekesebb emlékeibe botlottunk.A Kisamerika-barlanglakások Cserépfalu felett, a Berezd oldalábanFotó: Pálvölgyi Krisztina
Elsőként a Kisamerika barlanglakásokhoz érkeztünk. A Berezd hegy oldalába, a könnyen faragható riolittufába feltételezhetően a 19. második felétől vagy a 20. század elejétől vájtak barlanglakásokat. A helyet – nem kis gúnnyal – Kisamerikának nevezték el, ami arra utalt, hogy míg a leggazdagabbak egészen Amerikáig mentek a világgazdasági válság idején, addig a legszegényebbek csak idáig, „Kisamerikáig” jutottak. Az utolsó lakók az 1960-as években költöztek el a szűkös életlehetőséget nyújtó otthonokból.
Innen pár lépésre találjuk a különös megjelenésű Millenniumi-kilátót, amelynek formája a Bükkalja jellegzetes kaptárköveit idézi meg.
A kilátót Csete György Kossuth-díjas építész tervezte. A kilátó apró nyílásai a Göncölszekér csillagképét formázzák. A dácittufa tömbök közé régi faragott köveket is beillesztettek, amellyel az egykori cserépi kőfaragóknak állítanak emléket.A Berezd-tetőn álló Milleniumi-kilátó formája a Bükkalja jellegzetes kaptárköveit idéziFotó: Pálvölgyi Krisztina
A Berezd-tetőről gyönyörű kilátás nyílik CserépfaluraFotó: Pálvölgyi Krisztina
A kilátás hihetetlenül jó, már a kilátó mellől is, igazából onnan a legjobb, a kilátó lőrés-szerű ablakai ugyanis kissé szűkre szabják a panorámát. Cserépfalu fürdött a kora tavaszi napfényben ezen a délelőttön, a kék égen pelyhes bárányfelhők úsztak, a falu temploma az apró házak mellett olyan volt, mintha az égig érne.
Ami nemcsak érzéki csalódás, 54 méter magas tornyával ugyanis ez Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legmagasabb temploma.A cserépfalui templom a 19. század végén épült neogótikus stílusban, és a tornya mintha az égig érneFotó: Pálvölgyi Krisztina
Innen megint csak pár lépés és máris újabb látnivaló, a Berezdalji-pincesor következett. Cserépfaluban hat pincesor és közel 500 riolittufába vájt pince található. Az egyik legismertebb „pincefalu” a Berezdalji, ahol 200 pince van, három sorban egymás felett.
bővebben az összeállítás eredeti helyén olvashatsz: Turista Magazin
Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.



