A magyarországi szénhidrogén-kutatások csúcsidőszaka az 1960-as években volt. Az akkori, mainál kezdetlegesebb kutatási módszerek miatt gyakran előfordult,
hogy a szakemberek „melléfogtak” és kőolaj vagy földgáz helyett termálvizet találtak. Rengeteg ma ismert fürdőhely ennek köszönheti a létét, például Bogács,
Borgáta, Bükfürdő, Csiszta, Egerszalók, Hajdúböszörmény, Kiskőrös, Mesteri, Zalakaros és még hosszan lehetne sorolni.
Ugyanakkor még ennél is sokkal több fürdő létesülhetett volna a 60-as években. Ez a Hidrológiai Tájékoztató című folyóirat 1972-es lapszámából került ki,
amelyben Bélteky Lajos, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) munkatársa írt egy szakcikket a témáról. Ez alapján 1960 és 1972 között a
kőolajipar meglepően sok, 616 kutat adott át hasznosításra. „Ezzel visszatérül a népgazdaság által a szénhidrogén-kutatásra fordított költségek egy része” – írta
Bélteky.
Azonban a 616 kútból a 70-es évek elejéig nagyon keveset hasznosítottak. Eleve mindössze 90-et alakítottak át víztermelő kúttá, de ezek közül sem mindegyik
üzemelt. A 90 termálkútból 51-et hasznosítottak strandokon vagy fürdőkben, 15-öt pedig fűtésre. Tehát összességében a 616 kútból csak 67 kapott valamilyen
funkciót.
Akkortájt sok kritika érte ezt, hiszen országszerte számos településen láttak volna fantáziát a termálvíz hasznosításában. Bélteky a cikkében viszont sorra vette, hogy
ezeknek a meddő szénhidrogén-kutaknak a hasznosítása nem olyan egyszerű dolog, mint elsőre tűnik.
A szakember rengeteg problémát felsorolt. A legalapvetőbbek közé tartozott, hogy ezeket a kutatófúrásokat jellemzően a lakott településektől távol végezték. A
„semmi közepén” egy új fürdő létesítése problémás, leginkább még a mezőgazdasági hasznosítás lehetett sanszos. A cikkben megemlítik a Zala megyei Oltárc
községet, ahol 94 Celsius-fokos vizet találtak, hatalmas bróm- (69,5 mg/liter) és jódtartalmú (50,7 mg/liter) termálvízzel. Viszont a településtől négy kilométerre
lévő, cementdugókkal lezárt kút hasznosítására, beüzemelésére nem akadt jelentkező.
Szintén nem volt ideális, hogy egy olajkutat másként képeznek ki, mint egy vízadó kutat. Emiatt jellemzően ezeknek a kutaknak a vízhozama jóval alacsonyabb
volt, mint egy termálvíz miatt fúrt kút esetében. Akár fűtésre, akár fürdésre használnák, legalább 400-500 liter/perc vízhozam lenne szükséges, a meddő olajkutak
közül viszont sok nem érte el ezt a szintet.
Ráadásul egy megnyitott kút esetében víztárolót kell építeni, a víz elvezetését is meg kell oldani, ami megint csak pénzbe kerül. Minden költséget összevetve egy
kút megnyitása akkori áron 600-700 ezer forintba került. Amennyiben a furatba béléscsövet is kellett építeni, akkor ez elérhette a másfél millió forintot.
Összehasonlításképpen: 1972-ben a havi átlagfizetés 2450 forint volt, egy új Lada pedig 80 ezer forintba került.
A meddő szénhidrogén-kutak megyénkénti megoszlása a 60-as években
Zala – 143 db
Somogy – 129 db
Hajdú-Bihar – 64 db
Pest – 52 db
Bács-Kiskun – 47 db
Szolnok – 39 db
Békés – 30 db
Vas – 29 db
Győr-Moson-Sopron – 20 db
Heves – 19 db
Csongrád – 14 db
Borsod-Abaúj-Zemplén – 11 db
Veszprém – 10 db
Tolna – 4 db
Baranya – 3 db
Komárom – 1 db
Szabolcs-Szatmár-Bereg – 1 db
Címlapfotó, 1993-as felvétel az egerszalóki termálfürdőről
A cikk összeállításának eredeti helye: - Termál Online
Megjegyzés küldése