0

Meglepően sok termálvízre bukkantak a 60-as évek szénhidrogén-kutatásai során, ám ezek túlnyomó többsége végül kihasználatlan maradt. A több mint 600 termálkútnak alig több mint a tizedét hasznosították fürdőkben vagy fűtésre, de ennek megvolt az oka.

A magyarországi szénhidrogén-kutatások csúcsidőszaka az 1960-as években volt. Az akkori, mainál kezdetlegesebb kutatási módszerek miatt gyakran előfordult, hogy a szakemberek „melléfogtak” és kőolaj vagy földgáz helyett termálvizet találtak. Rengeteg ma ismert fürdőhely ennek köszönheti a létét, például Bogács, Borgáta, Bükfürdő, Csiszta, Egerszalók, Hajdúböszörmény, Kiskőrös, Mesteri, Zalakaros és még hosszan lehetne sorolni. 

Ugyanakkor még ennél is sokkal több fürdő létesülhetett volna a 60-as években. Ez a Hidrológiai Tájékoztató című folyóirat 1972-es lapszámából került ki, amelyben Bélteky Lajos, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) munkatársa írt egy szakcikket a témáról. Ez alapján 1960 és 1972 között a kőolajipar meglepően sok, 616 kutat adott át hasznosításra. „Ezzel visszatérül a népgazdaság által a szénhidrogén-kutatásra fordított költségek egy része” – írta Bélteky. 

Azonban a 616 kútból a 70-es évek elejéig nagyon keveset hasznosítottak. Eleve mindössze 90-et alakítottak át víztermelő kúttá, de ezek közül sem mindegyik üzemelt. A 90 termálkútból 51-et hasznosítottak strandokon vagy fürdőkben, 15-öt pedig fűtésre. Tehát összességében a 616 kútból csak 67 kapott valamilyen funkciót. 

Akkortájt sok kritika érte ezt, hiszen országszerte számos településen láttak volna fantáziát a termálvíz hasznosításában. Bélteky a cikkében viszont sorra vette, hogy ezeknek a meddő szénhidrogén-kutaknak a hasznosítása nem olyan egyszerű dolog, mint elsőre tűnik. 

A szakember rengeteg problémát felsorolt. A legalapvetőbbek közé tartozott, hogy ezeket a kutatófúrásokat jellemzően a lakott településektől távol végezték. A „semmi közepén” egy új fürdő létesítése problémás, leginkább még a mezőgazdasági hasznosítás lehetett sanszos. A cikkben megemlítik a Zala megyei Oltárc községet, ahol 94 Celsius-fokos vizet találtak, hatalmas bróm- (69,5 mg/liter) és jódtartalmú (50,7 mg/liter) termálvízzel. Viszont a településtől négy kilométerre lévő, cementdugókkal lezárt kút hasznosítására, beüzemelésére nem akadt jelentkező. 

Szintén nem volt ideális, hogy egy olajkutat másként képeznek ki, mint egy vízadó kutat. Emiatt jellemzően ezeknek a kutaknak a vízhozama jóval alacsonyabb volt, mint egy termálvíz miatt fúrt kút esetében. Akár fűtésre, akár fürdésre használnák, legalább 400-500 liter/perc vízhozam lenne szükséges, a meddő olajkutak közül viszont sok nem érte el ezt a szintet.

Ráadásul egy megnyitott kút esetében víztárolót kell építeni, a víz elvezetését is meg kell oldani, ami megint csak pénzbe kerül. Minden költséget összevetve egy kút megnyitása akkori áron 600-700 ezer forintba került. Amennyiben a furatba béléscsövet is kellett építeni, akkor ez elérhette a másfél millió forintot. Összehasonlításképpen: 1972-ben a havi átlagfizetés 2450 forint volt, egy új Lada pedig 80 ezer forintba került. 

A meddő szénhidrogén-kutak megyénkénti megoszlása a 60-as években 

Zala – 143 db 
Somogy – 129 db 
Hajdú-Bihar – 64 db 
Pest – 52 db 
Bács-Kiskun – 47 db 
Szolnok – 39 db 
Békés – 30 db 
Vas – 29 db 
Győr-Moson-Sopron – 20 db 
Heves – 19 db 
Csongrád – 14 db 
Borsod-Abaúj-Zemplén – 11 db 
Veszprém – 10 db 
Tolna – 4 db 
Baranya – 3 db 
Komárom – 1 db 
Szabolcs-Szatmár-Bereg – 1 db


A cikk összeállításának eredeti helye:  - Termál Online

Megjegyzés küldése

 
Top