Eger városának utcái nem csupán kövek és házsorok, hanem évszázadok emlékeit őrző tanúk. A mai Sándor Imre utca története különösen gazdag, hiszen neve és szerepe az idők során többször is átalakult, miközben megőrizte múltjának lenyomatait. Ha a régi idők lakói, például Pap István 1699-ből vagy Pfeiffenpurger Ursula 1753-ból ma felébrednének, aligha ismernének rá egykori lakóhelyükre.
A hajdani Portörő utca neve elsőre talán különösnek tűnik, ám jelentése a kor hadi világába vezet vissza. A „por” ebben az esetben nem hétköznapi port, hanem puskaport jelentett. A puskapor előállításához szükséges anyagokat – salétromot, ként és faszenet – apróra kellett törni és összekeverni. Ezt a munkát végezték a portörő malmok. Egerben is működött ilyen létesítmény: a várban Dobó malma, míg a törökök lőpormalmát az Eger-patak, akkori nevén a Makla vize hajtotta.
A török kori lőpormalom jelentőségét jól mutatja, hogy a híres török utazó, Evlia Cselebi is részletesen beszámolt róla az 1664–65-ös egri látogatása során. Leírása szerint az épület erődítményként is megállta a helyét: négyszögletű, tornyokkal ellátott, vízzel körülvett komplexum volt, amelyben éjjel-nappal puskaport készítettek. Bár Cselebi gyakran túlzó állításairól ismert, beszámolója mégis értékes képet ad a korabeli Eger fejlettségéről és katonai jelentőségéről.
A török uralom megszűnése után a malom még rövid ideig működött, de az 1690-es évek elején felrobbant. Később egyes részeit még hasznosították, és a korabeli feljegyzések alapján feltételezhető, hogy a Tábornok-ház közelében állt. Az utca, amely ide vezetett, a Portörő utca nevet viselte.
A 19. században új korszak kezdődött: 1833-ban megalakult az Egri Kaszinó, amely a város társadalmi életének központjává vált. Olyan jelentős esemény volt ez, hogy az utca nevét is megváltoztatták Kaszinó utcára. Ez a név már egy békésebb, polgáriasodó korszak hangulatát tükrözte.
A második világháború után ismét új név született: az utcát dr. Sándor Imréről nevezték el. Ő egy különleges személyiség volt, akit mindenki a szegények orvosaként ismert. Nemcsak hivatását gyakorolta, hanem mély emberséggel fordult a rászorulók felé. Egy személyes történet is jól példázza jellemét: 1944 elején, amikor egy haldokló orosz hadifogoly utolsó kívánságaként kumiszt – erjesztett lótejet – szeretett volna inni, Sándor Imre elindult, hogy felkutasson egy szoptatós kancát, hátha teljesítheti a kérését. Ez az apró, mégis megható történet jól mutatja rendkívüli együttérzését.
Sándor Imre sorsa tragikus véget ért: a jolsvai munkaszolgálatos táborban halt meg. Élete és halála egyaránt azt üzeni, hogy az igazi érték az emberségben rejlik, még a legnehezebb időkben is.
A Sándor Imre utca története így nemcsak névváltozások sorozata, hanem egyfajta időutazás is. Megjelenik benne a török kori haditechnika, a 19. századi polgári fejlődés és a 20. század emberi drámája. Ez az utca ma is emlékeztet arra, hogy a történelem nem csupán események láncolata, hanem emberek története – olyanoké, akik nyomot hagytak a város és az utókor emlékezetében.
Kapcsolódó tartalom: A „végzet szülötte”: az egri Kaszinó épületének története
Az összeállítás eredeti helye, forrása: portörő
Megjegyzés küldése