Ma természetesnek vesszük, hogy megnyitjuk a csapot, és tiszta ivóvíz folyik belőle. Alig száz évvel ezelőtt azonban Egerben és Heves vármegye számos településén egészen másként nézett ki a mindennapi vízellátás. Kutak, közkifolyók, vízhordók és lajtos kocsik tartoztak az utcaképhez. Egerben csak 1927-ben kezdődött meg a korszerű városi vízmű működése – előtte a jó ivóvíz korántsem volt magától értetődő.
A régi fényképeken gyakran láthatunk olyan jeleneteket, amelyek jelentőségét ma már nehéz első pillantásra felismerni. Hordókkal megrakott lovas kocsik, emberek kannákkal, vödrökkel, edényekkel – és körülöttük a település mindennapi élete.
A most bemutatott archív felvétel is ezt a világot idézi. A kép leírása szerint „a lajtosok ivóvizet árulnak”. A lajtos kocsi tulajdonképpen nagyobb víztartály vagy hordó szállítására alkalmas jármű volt. A vezetékes vízellátás előtti időkben – illetve ott, ahol a kutak vize nem volt megfelelő – a víz házhoz vagy legalábbis a lakossághoz szállítása létfontosságú szolgáltatásnak számított.
A vízért egykor el kellett menni
Heves vármegye településein sokáig elsősorban ásott kutak biztosították az ivóvizet. Később egyre több mélyfúrású kutat alakítottak ki, rendszerint a települések központi részein. A lakók innen edényekben vitték haza és otthon tárolták a vizet. A Heves Megyei Vízmű történeti összefoglalója szerint az egyéb vízigényeket továbbra is sokszor a fertőzésveszélynek kitett ásott kutakból fedezték.
Ez nemcsak kényelmetlenséget jelentett. A megfelelő minőségű ivóvíz hiánya komoly közegészségügyi veszélyt is hordozott.
Egerben különösen nagy probléma volt a tiszta víz
Eger története ebből a szempontból különösen érdekes.
A városban már a középkorban is ismerték a vízvezetés bizonyos formáját: az egri várban az 1500-as években égetett agyagcsöveken vezették a vizet a kifolyókhoz. Ez azonban természetesen még messze nem jelentett modern városi vízhálózatot.
Az első, részben a lakosságot is kiszolgáló egri vezetékes vízmű 1903-ban létesült a dohánygyár számára. A hozzá kapcsolódó mintegy 1600 méteres csővezeték négy közkifolyón keresztül már a lakosság egy részének is vizet biztosított.
A város egészének problémáját azonban ez még nem oldotta meg.
1917-ben 205 tífuszos megbetegedést tartottak nyilván Egerben
A Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárának dokumentumaiból meglehetősen riasztó kép rajzolódik ki.
A belvárosban egyes helyeken az árnyékszékgödrök és a kutak olyan közel kerültek egymáshoz, hogy a talajvízen keresztül fennállt a szennyeződés veszélye. Olyan kutakból is fogyasztottak vizet, amelyek trágyázott kertekben álltak.
Ennek súlyos következményei voltak: 1917-ben 205 tífuszos megbetegedést tartottak nyilván Egerben.
Nem csoda, hogy a vízvezeték megépítése egyre sürgetőbb városi üggyé vált.
1925 februárjában Trak Géza polgármester ismét a képviselő-testület elé vitte a kérdést. Indoklásában az Egerben tapasztalható vízhiányra, az ivóvíz rossz minőségére és a vízvezeték hiányából következő közegészségügyi problémákra hivatkozott.
A polgármester a vízvezetéket lényegében Eger további fejlődése alapfeltételének tekintette.
1927 – fordulópont Eger történetében
A képviselő-testület 1926. szeptember 25-én fogadta el a vízvezeték általános és részletes tervét.
A Petőfi téren létesített I. számú kút helyét dr. Schréter Zoltán geológus jelölte ki. A karsztkút rendkívül nagy, számítások szerint 115 liter/másodperces vízhozamot biztosított.
1927 nyarára pedig megszületett az a rendszer, amely alapjaiban változtatta meg az egriek életét.
1927. augusztus 26-ra már működött a vízmű, és 30 közkút szolgáltatta a vizet. Ezek különösen a Sáncban és a város más, korábban vízhiánnyal küzdő területein jelentettek hatalmas segítséget. Mintegy kétszáz belvárosi házban ekkorra már a házi bekötés is elkészült. Az új egri vízvezetéket elsőként a vármegyeházán kapcsolták be.
A beruházás egészségügyi hatása hamar megmutatkozott.
Az 1917-ben feljegyzett 205 tífuszos esethez képest 1929-ben már csak 15 megbetegedést regisztráltak.
Heves vármegye más településein is lassan érkezett meg a vezetékes víz
Eger nem állt egyedül ezzel a problémával.
Ivádon 1912-ben készült el egy részleges vezetékes vízellátást biztosító forrásfoglalás. Érdekessége, hogy a forrás vizét lóval működtetett vízemelő szerkezet juttatta a hálózatba.
Gyöngyösön a ma is működő legrégebbi vízművek egyikét ugyancsak 1927-ben helyezték üzembe.
Hatvanban ugyan már 1894-ben készült vezetékes rendszer a cukorgyár számára, a város lakosságának ellátását hosszú ideig mélyfúrású, kifolyó vizű kutak biztosították. Részleges vezetékes városi vízellátás csak 1955-ben jött létre.
Vagyis ami ma alapvető közszolgáltatás, az Heves vármegyében is több évtizedes, településenként eltérő ütemű fejlődés eredménye volt.
A lajtos kocsi azonban nem tűnt el
Talán ez történetünk egyik legérdekesebb fordulata.
A lajtos kocsi szerepe teljesen megváltozott, de maga az eszköz ma is része a vízellátásnak.
Ha csőtörés vagy hálózatfelújítás miatt átmenetileg megszűnik a vezetékes szolgáltatás, a vízművek ugyanahhoz az alapelvhez nyúlnak vissza, amelyet elődeink is ismertek: a vizet elviszik az emberekhez.
Egerben 2026 júniusában például a Vörösmarty és Petőfi utcák környékén végzett vezetékcserék idején a Heves Megyei Vízmű lajtos kocsikkal biztosította az ideiglenes ivóvízellátást.
A városban még olyan utcák is vannak – például a Kossuth és a Törvényház utca –, ahol a hálózat egyes részei közel százéves öntöttvas vezetékekből állnak. Egerben ma ágazatonként közel 150 kilométernyi gerincvezeték alkotja az ivóvíz- és szennyvízrendszer gerincét.
Így különös kapcsolat jön létre múlt és jelen között.
A régi lajtosok egykor azért járták az utcákat, mert nem létezett általános vezetékes vízellátás. A mai lajtos kocsi pedig akkor jelenik meg, amikor néhány órára éppen kiesik az a rendszer, amelynek létezését már természetesnek vesszük.
És talán éppen ezért érdemes hosszabban is megnézni ezt a régi fényképet.
A hordók, lovak, szekerek és vízre váró emberek mögött ugyanis egy olyan hétköznapi történet rejtőzik, amelyből jól látható, mekkora változást jelentett Eger és Heves vármegye életében a tiszta vezetékes ivóvíz megjelenése.
Fotó: Tábori György
Források, további olvasnivalók
Minden, ami Eger – kapcsolódó helytörténeti cikkek
Magyar Nemzeti Levéltár – „Tiszta vizet a pohárba!” Az Egri Városi Vízmű terve
Heves Megyei Vízmű Zrt. – Cégtörténet
Eger város ivóvízellátásának alaplétesítményei – Egri Értéktár
Eger.hu – Összehangolt víziközmű-fejlesztések Egerben
TV Eger – Vízvezeték-felújítás és lajtos kocsis ideiglenes vízellátás 2026-ban
Tábori György archív felvétele – Munkácsy Mihály Múzeum / Tengertánc