Egy földút, villanyoszlopok, néhány ló, a domboldalba simuló pincék és szinte teljes csend. Bakó Ferenc 1961-ben készült andornaktályai fényképe első pillantásra egyszerű falusi életképnek tűnik. Valójában azonban az Egri-Bükkalja évszázados pince- és kőkultúrájának különleges dokumentuma.
A Dobó István Vármúzeum gyűjteményében őrzött felvétel rekordjának címe „Borospince külsők”. A képen egymás után sorakoznak a domboldalba mélyített pincék, amelyeknek csak homlokzata emelkedik ki igazán a tájból. Fölöttük maga a hegyoldal alkotja a tetőt.
A fotó különösen értékes azért, mert olyan Andornaktályát mutat, amelyből ma már egyre kevesebbet láthatunk.
Egy település, amelynek magját pincék és barlanglakások alkothatták
Andornaktálya mai formájában viszonylag fiatal település: Andornakot és Kistályát 1939-ben egyesítették. A két egykori falu története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza.
A település hivatalos bemutatása szerint valószínű, hogy mind Andornak, mind Kistálya korai településmagja összefüggött a keleti oldalon húzódó riolittufadombokba vájt barlanglakásokkal és pincékkel.
A puha vulkáni kőzet különösen alkalmas volt arra, hogy viszonylag egyszerű eszközökkel helyiségeket, pincéket, kamrákat, sőt lakásokat alakítsanak ki benne.
Ez az építési mód nemcsak Andornaktályára volt jellemző. A Bükkalján többek között Noszvajon, Szomolyán, Ostoroson, Cserépváralján és más településeken is kialakult a kőbe vájt építmények sajátos világa.
Kapcsolódó cikkünk
A Minden, ami Eger korábban részletesen foglalkozott a Bükkalja barlanglakásaival:
Sziklába vájt barlanglakások hazánkban Kisamerikától Budafokig – Minden, ami Eger
A térség föld alatti építményei tehát nem elszigetelt különlegességek, hanem egy nagyobb, évszázadokon keresztül formálódó bükkaljai kőkultúra részei.
Miért „sváb pincék”?
A régi fényképhez fennmaradt „sváb pincék” megnevezés érdekes kérdést vet fel.
A Dobó István Vármúzeum internetes adatbázisában a felvétel „Borospince külsők” címen található, ezért pusztán a ma hozzá kapcsolódó elnevezésből nem lenne helyes azt állítani, hogy a képen látható valamennyi pincét bizonyíthatóan sváb családok építették.
Andornaktálya és a környező települések népességtörténete ráadásul ennél jóval összetettebb. A középkori szőlőkultúra kialakulásában például a kutatások francia-vallon telepesek szerepét is kiemelik. Kistálya nevének eredetét is kapcsolatba hozzák a francia taille, vagyis vágás, irtás szóval.
Éppen ezért a fényképet érdemes elsősorban az andornaktályai hagyományos pincekultúra dokumentumaként szemlélni.
Ami a fényképen különösen érdekes
Ha alaposabban megnézzük az 1961-es felvételt, számos apró részlet mesél a korról.
A pincék nem különálló, reprezentatív épületek. Szinte belesimulnak a dombba. Egyes homlokzatok faragott kőből készültek, más bejáratok jóval egyszerűbbek. A növényzettel borított domboldal gyakorlatilag természetes hőszigetelést biztosított.
Az út még burkolatlan. A háttérben és a pincék előtt lovakat, illetve szekeret is felfedezhetünk, miközben az út mellett már ott állnak a villanyoszlopok.
Régi és új világ találkozik ugyanazon a fényképen.
A ló és a földút még a hagyományos falusi életet idézi, az elektromos hálózat viszont már a modernizálódó település jelenlétét mutatja.
Nem minden üreg volt egyszerű borospince
Andornaktálya föld alatti világa ennél is izgalmasabb.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága szerint a település nyugati határában található a Bükkalja egyik legkülönlegesebb föld alatti építménye, a Százrejtekű.
Ez tulajdonképpen több összekapcsolódó pince és terem rendszere. A szakmai ismertetés középkori eredetűnek tartja, és felveti, hogy egykor akár dézsmapince is lehetett.
Egy szakirodalmi munka ugyancsak megemlíti, hogy Andornak elhagyott pincéi között található egy nagyobb, középkorra datálható pince, amelyet valószínűleg dézsmabor tárolására használhattak.
A Százrejtekűhöz természetesen legenda is tartozik.
A helyi néphit szerint föld alatti járatai olyan messzre vezettek, hogy az egyik ágon állítólag egészen Miskolcig lehetett eljutni.
Ennek természetesen nincs bizonyított történeti alapja, de jól mutatja, milyen titokzatos helynek tartották a környékbeliek a hatalmas föld alatti rendszert.
Pince, raktár – és olykor otthon
A Bükkalja kőbe vájt helyiségeinek történetében különösen érdekes, hogy nem minden üreget bornak készítettek.
A Magyar Nemzeti Digitális Archívum összefoglalója szerint a térségben a domboldalak könnyen faragható kőzetébe barlanglakásokat, pinceházakat és gazdasági helyiségeket egyaránt vájtak.
Andornak és Kistálya is azon települések közé tartozott, ahol ez a lakásforma ismert volt.
A pincék és a lakóhelyiségek ezért néhol egymással váltakozva helyezkedtek el. Ami kívülről egyszerű pincebejáratnak látszott, mögötte akár több helyiségből álló rendszer is rejtőzhetett.
Ez teszi Bakó Ferenc fényképét is különlegessé: egy homlokzatból sokszor lehetetlen megmondani, milyen mélyen és milyen szerkezetben folytatódott az építmény a hegy belsejében.
Bakó Ferenc éppen 1961-ben jelentette meg könyvét az egri pincékről
Van még egy szép egybeesés.
Bakó Ferenc 1961-ben, vagyis a fénykép készítésének évében jelentette meg Egri borospincék című, 104 oldalas munkáját. A könyv nem egyszerű borászati kiadvány volt: foglalkozott többek között a pincék elhelyezkedésével, történetével, a különböző pinceformákkal, a pincevágás módjával, a hordókkal, présekkel, borkereskedelemmel és a pincékhez kapcsolódó társadalmi élettel is.
A fénykép tehát annak a néprajzi kutatómunkának a korszakában született, amikor Bakó Ferenc módszeresen dokumentálta Eger és környéke hagyományos pincekultúráját.
És mi maradt meg belőle napjainkra?
Andornaktályán a pincék ma sem pusztán történelmi emlékek.
A település építészeti dokumentációja külön karakterterületként kezeli a pincék és présházak világát. Kiemeli a tufás hegyoldalakba vájt pincék soros, szinte utcaszerű elhelyezkedését.
Ez azért fontos, mert azt jelenti: amit Bakó Ferenc 1961-ben lefényképezett, annak településszerkezeti öröksége több mint hat évtizeddel később is felismerhető.
A környék borkultúrája sem tűnt el. Az Egri borvidékhez tartozó településen ma is működnek pincészetek, a föld alatti járatok egy részét továbbra is borászati célokra használják.
Egyetlen képben egy egész korszak
Bakó Ferenc fotójának talán éppen az adja legnagyobb értékét, hogy nincs benne semmi látványosan ünnepélyes.
Nem műemléket fényképezett.
Nem rendezett jelenetet.
Egy hétköznapi andornaktályai utcarészletet örökített meg 1961-ben.
Hatvanöt év elteltével azonban éppen ez a hétköznapiság vált különlegessé. A földút, a lovak, a szekér, a dombba vájt pincék és a villanyoszlopok együtt mutatják meg azt a pillanatot, amikor a Bükkalja évszázados pincekultúrája és a modernizálódó vidéki Magyarország még közvetlenül egymás mellett létezett.
Andornaktálya pincéi ezért jóval többet jelentenek egyszerű bortárolóknál.
A tájba vájt helytörténet darabjai.
A fényképről
Helyszín: Andornaktálya
Év: 1961
Fotó: Bakó Ferenc
Gyűjtemény: Dobó István Vármúzeum
Rekord címe: Borospince külsők
Források
- Minden, ami Eger – Sziklába vájt barlanglakások hazánkban
- Dobó István Vármúzeum – Bakó Ferenc: Borospince külsők, DIV442836
- Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – Andornaktályai pincesor
- Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – Százrejtekű, Andornaktálya
- Andornaktálya Község – a település bemutatása
- Magyar Nemzeti Digitális Archívum – A bükki barlanglakások
- Bakó Ferenc: Egri borospincék – könyvészeti adatok