Volt idő, amikor egy egri utcán végigsétálva egészen más hangok és szagok fogadták az embert. Kalapács csattogott a műhelyekben, a kádár dongákat illesztett össze, a szűcs prémeket szabott, a molnár lisztporos ruhában dolgozott, a harangöntő műhelyében pedig izzott a kemence.
Ezek közül a foglalkozások közül sok mára eltűnt Eger mindennapi életéből. Mások nem szűntek meg teljesen Magyarországon, de népi kézműves, művészeti vagy hagyományőrző tevékenységgé alakultak.
Eger különösen érdekes hely ebből a szempontból. A Dobó István Vármúzeum szerint a városban évszázadokon át számos mesterember dolgozott, tudásuk pedig sokszor nemzedékről nemzedékre öröklődött. A múzeum gyűjteménye ma is őrzi az egykori iparosok számos tárgyi emlékét.
Harangöntő – egy mesterség, amely még utcanevet is hagyott Egerben
Az egyik legizgalmasabb egri példa a harangöntőké.
A Minden, ami Eger korábban részletesen foglalkozott az egri harangöntők történetével. A török uralom után újjáépülő templomoknak harangokra volt szükségük, és 1736-ban Balthasar Rais személyében megtelepedett Egerben a török kor utáni első ismert harangöntő. Később több mester dolgozott a városban, az egri műhelyekből pedig nemcsak helyi templomokba kerültek harangok.
A mesterség emléke ma is ott van a térképen: a Harangöntő utca már az 1788-as összeírásban ezen a néven szerepelt. A hagyomány szerint nemzedékeken keresztül harangöntők lakták ezt a környéket. Egy 1923-ban megjelent helytörténeti írás szerint az utolsó egri harangöntő, Korrencs Márk az 1860-as évek közepén halt meg.
Ma már nem működik hagyományos harangöntő műhely Egerben, de kevés eltűnt szakma hagyott ennyire jól látható nyomot a városban.
Kádár – nélkülözhetetlen mester volt a bor városában
Ha van mesterség, amelynek Egerben különösen nagy jelentősége lehetett, az a kádáré, vagy régebbi nevén a pintéré.
A hordók, kádak és más dongás faedények készítőire egy borvidéken folyamatosan szükség volt. A hordó elkészítése komoly szaktudást igényelt: megfelelő fát kellett választani, a dongákat pontosan kifaragni, összeilleszteni és abroncsokkal összefogni.
Az egri kádárok egyik különleges emléke fennmaradt. A Dobó István Vármúzeum gyűjteményében található egy 18. század közepén Egerben készült kádárremek. A kis hordó különlegessége, hogy dupla falú volt, és kialakítása révén többféle bort lehetett benne tárolni. Később cégérként használták.
A hordók természetesen ma sem tűntek el a borászatokból, és kádárok is dolgoznak még Magyarországon. Az egykori városi kádárműhelyek sűrű hálózata azonban már a múlt része.
Szűcs – amikor a téli ruházat a mester kezében született
Ma bemegyünk egy üzletbe és levesszük a kabátot a fogasról. Évszázadokkal ezelőtt egészen más rendszer működött.
A szűcsök állati bőrök és prémek kikészítésével, szabásával, varrásával készítettek ruhadarabokat, ködmönöket, bundákat és különféle prémes viseleteket.
Egerben jelentős szűcshagyomány alakult ki. Az egri szűcsök céhét 1701-ben alapították, céhlevelüket pedig Mária Terézia 1745-ben megújította. A 19. században az egri szűcscéh a város egyik legtöbb tagot számláló céhes közössége volt. A Dobó István Vármúzeum ma is őrzi emlékeit, köztük céhzászlót, céhládát és egy 1807-ben kiállított mesterlegényi ajánlólevelet.
A szűcs szakma nem halt ki teljesen, de egykori társadalmi jelentősége gyakorlatilag megszűnt.
Kallómester – egy szó, amelyet Egerben ma már inkább utcanévként ismerünk
Talán az egyik legkevésbé ismert régi mesterség kapcsolódik a Kallómalom nevéhez.
A kallómalomban ugyanis nem feltétlenül gabonát őröltek. A kallás a posztókészítés egyik fontos munkafolyamata volt: a gyapjúszövetet víz segítségével működtetett szerkezettel tömörítették és kezelték.
A Minden, ami Eger nemrég az Eger-patak egykori malmairól szóló összeállításában is felidézte ezt. A mesterség eltűnt, neve azonban megmaradt a városban a Kallómalom utcában.
Ez az egyik legjobb példája annak, hogyan őrizhet meg egy utcanév egy olyan munkafolyamatot, amelynek jelentését ma már alig ismerjük.
Molnár – amikor az Eger-patak munkát végzett
A molnár mesterség Eger és környéke történetének meghatározó része volt.
Az Eger-patak egykor nem egyszerűen városképi elem volt: energiát szolgáltatott. A vízimalmokban a patak ereje hajtotta a szerkezeteket, amelyek elsősorban gabonát őröltek.
A Minden, ami Eger több alkalommal foglalkozott már ezzel az eltűnt világgal. A Cifra-, későbbi nevén Práff-malom még a 20. század első évtizedeiben is őrzött valamit a vízi hajtású malmok világából. Eger-Felnémeten pedig a Káposztaföldi malom emléke idézi fel ugyanezt a korszakot.
A molnár természetesen foglalkozásként nem szűnt meg – a modern malomiparban ma is dolgoznak szakemberek –, de a patakparti vízimalomban dolgozó hagyományos molnár alakja Egerből eltűnt.
Rézműves – öt mestert is számon tartottak Egerben
Ma már valószínűleg kevesen keresnének fel egy rézműves műhelyt, pedig egykor fontos városi szakma volt.
A Magyar Néprajz adatai szerint 1718-ban egy, 1785-ben már öt ilyen mestert tartottak számon Eger iparosai között. Dolgoztak a városi polgárságnak és a környékbeli nemességnek, de az egyházi megrendelések is jelentős munkát adtak nekik.
Kelyhek, gyertyatartók, füstölők, lámpák, kancsók, csillárok és más fémtárgyak készítésével és javításával foglalkoztak, de például a szíjgyártók számára szükséges lószerszámok fémrészeit is elkészítették.
A rézművesség ma inkább művészi és restaurátori formában él tovább.
Fazekas – Egerben is céhbe szerveződtek
A fazekasság egyike azoknak a mesterségeknek, amelyek szerencsére nem haltak ki, de mindennapi szerepük alapvetően megváltozott.
Régen a fazekas nem elsősorban dísztárgyakat készített. Edények, korsók, tárolóedények, főző- és sütőeszközök kerültek ki a kezéből – olyan tárgyak, amelyekre minden háztartásnak szüksége volt.
Egy szakirodalmi adat szerint Egerben 1818-ban alakult fazekascéh.
A gyáripar és az olcsón előállítható üveg-, fém-, porcelán- és később műanyag edények térhódítása azonban fokozatosan kiszorította a hagyományos fazekastermékeket a hétköznapokból.
Szíjgyártó és nyerges – amikor még a ló jelentette a közlekedést
A motorizáció egy egész sor mesterség hanyatlását hozta magával.
A szíjgyártók készítették és javították a lovak hámjait, szíjait és a fogatok különböző bőrfelszereléseit. A nyergesek tudása ugyanilyen nélkülözhetetlen volt abban a korban, amikor lóháton vagy lovas kocsival közlekedtek.
Amikor a ló a mezőgazdaságból és a mindennapi közlekedésből fokozatosan kiszorult, ezeknek a mestereknek a piaca is összezsugorodott.
A szakma ugyanakkor nem halt ki teljesen: Magyarországon ma is létezik szíjgyártó-nyerges népi kézműves szakirány. Ezért pontosabb úgy fogalmazni, hogy tömeges, hétköznapi mesterségből ritka kézműves szakmává vált.
Bognár – ő készítette a szekér fa részeit
A bognár vagy kerékgyártó a falusi és városi közlekedés egyik nélkülözhetetlen mestere volt.
Fából készített kerekeket, szekereket, kocsialkatrészeket. Különösen nagy tudást igényelt a küllős kerék elkészítése: a kerékagy, a küllők és a keréktalp elemeinek pontosan kellett illeszkedniük egymáshoz, mielőtt a kovács ráhelyezte a vasalást.
A gépkocsik, traktorok és gumikerék elterjedésével a hagyományos bognármesterség gazdasági alapja szinte teljesen megszűnt.
Kékfestő – a mesterségből kulturális örökség lett
A kékfestők mintázott textíliákat készítettek különleges festési technikával. A hagyományos eljáráshoz mintázódúcokat és indigófestéket használtak.
A mesterség ma már nem hétköznapi iparág, de nem is tűnt el teljesen. Egerben a Dobó István Vármúzeum éppen azért foglalkozik vele, hogy az új nemzedékek is megismerhessék: eredeti nyomódúcokkal, indigóval és a munkafolyamat bemutatásával idézik fel a régi műhelyek világát.
Ez jól mutatja az eltűnő mesterségek különös sorsát: ami egykor megélhetést biztosító hétköznapi munka volt, abból mára sok esetben kulturális örökség lett.
Miért tűntek el ezek a mesterségek?
Nem egyik napról a másikra történt.
Az ipari forradalom, majd a tömegtermelés egyre több olyan tárgyat tett olcsón elérhetővé, amelyet korábban helyi mesterek készítettek. Később a közlekedés átalakulása, a villamosítás, a gépesített mezőgazdaság, az új ruházati szokások és a modern kereskedelem további szakmákat szorított háttérbe.
Maguk a céhek is megszűntek. Magyarországon az 1872. évi ipartörvény felszámolta a régi céhes szervezeti rendszert, bár az iparosok hagyományai még évtizedeken keresztül tovább éltek.
A 20. század aztán olyan gyors technológiai változásokat hozott, amelyek egész mesterségeket tettek feleslegessé vagy alakítottak át.
Egerben mégsem tűntek el nyomtalanul
Talán ez a történet legérdekesebb része.
A mesterek eltűntek a régi műhelyekből, de nyomaik körülöttünk maradtak.
Ott van a Harangöntő utca. Ott a Kallómalom utca. Megmaradtak az egykori malmok épületei és helynevei. A Dobó István Vármúzeum gyűjteményében céhládák, zászlók, mesterremekek, iratok és szerszámok őrzik az egri iparosok emlékét.
A régi Eger ugyanis nemcsak püspökök, várkapitányok, kanonokok és híres építészek városa volt.
Hanem molnároké, szűcsöké, kádároké, fazekasoké, rézműveseké, kallómestereké és harangöntőké is.
Ők készítették azokat a hétköznapi tárgyakat, amelyek nélkül egy város évszázadokon keresztül egyszerűen nem tudott volna működni.
Ma már furcsán hangzik, hogy valaki reggel kinyitotta a harangöntő-, szűcs- vagy kádárműhelyét Egerben. Pedig egykor ugyanolyan természetes részei voltak a városnak, mint ma egy autószerelő, fodrász vagy informatikus.
És talán éppen ezért érdemes megőrizni legalább a nevüket.
Kapcsolódó cikkek – Minden, ami Eger
Harangöntő utca Egerben – egy apró utca, ahol a vár és a régi mesterségek története találkozik
Amikor még malmok sorakoztak az Eger-patak mentén – tizenkilenc malmot hajtott a víz
A Cifra-malomtól a Práff-malomig – amikor még víz hajtotta Eger malmait
Eger-Felnémet elfeledett vízimalma – a 18. századi Káposztaföldi malom nyomában
Források
Dobó István Vármúzeum – Digitális múzeum, régi egri mesterségek
Dobó István Vármúzeum – játékos oktatási segédlet, kékfestés
MuseuMap – az egri szűcscéh ajánlólevele és története
MuseuMap – 18. századi egri kádárremek és cégér
Magyar Elektronikus Könyvtár – Magyar Néprajz: Kisiparosok
Magyar Elektronikus Könyvtár – Magyar Néprajz: Fémművesség
Museum.hu – Egri céhmesterek, Dobó István Vármúzeum
Fotó/forrás: Netfolk – Népművészet, hagyományok
Kádár, bognár – miféle népi mesterségek ezek?