Egyetlen régi fénykép néha többet mesél egy korszakról, mint hosszú oldalakon át a történelemkönyvek. Bakó Ferenc 1958-ban készült felvételén az egri Tetemvár végének világa elevenedik meg: földbe mélyedő pincék, egyszerű présházak, lovas szekerek, hordók és a szüret körüli mindennapi munka. Mindez akkor, amikor Egerben a szőlő még szó szerint szekérszámra érkezett a pincékhez.
Szüreti Eger 1958 októberében
A Heves megyei Népújság 1958. októberi számai ma már digitálisan is böngészhetők a Hungaricana gyűjteményében. A korabeli híradásokból egy olyan város képe rajzolódik ki, amelynek életében a szőlőtermesztés és a borkészítés még jóval közvetlenebbül volt jelen, mint napjainkban.
A korabeli beszámoló szerint október közepére az egri szőlősgazdák már túl voltak a szüret felén. A termés a vártnál is nagyobb feladat elé állította őket: nemcsak leszedni és beszállítani kellett a szőlőt, hanem gondoskodni kellett az elkészült must megfelelő elhelyezéséről is.
Az akkori adatok szerint az átlagos termés holdanként 18–20 mázsa körül alakult, a must pedig jellemzően 19–20 cukorfokot mutatott. A Medoc esetében 22 fokot is mértek. A két egri termelőszövetkezet, a Balázs Ignác és a Nagy József Tsz. ugyancsak javában szüretelt, és a vártnál nagyobb termésről számoltak be.
Az ősz azonban közbeszólt. Az októberi esők miatt fel kellett gyorsítani a munkát, hogy minél több szőlő biztonságban a pincékhez kerüljön.
A Tetemvár különleges pincevilága
Bakó Ferenc fényképének helyszíne különösen érdekes. Az egri pincekultúra ugyanis messze nem korlátozódott a Szépasszony-völgyre. A Dobó István Vármúzeum összefoglalója a Tetemvárt is azok között a városi területek között említi, ahol történelmileg jelentős számú pince alakult ki. Pincék húzódtak többek között a Tündérpart, a Kisvölgy, az Árnyékszala, a Verőszala és a Ráchegy környezetében is.
A Tetemvár pincéi ráadásul geológiai szempontból is eltérnek Eger sok más pincéjétől. Bakó Ferenc kutatásaira támaszkodó néprajzi leírások szerint itt nem a város más részein megszokott riolittufába mélyítették a járatokat, hanem a darázskő alatti, puhább homokos-kavicsos réteget fejtették ki. Emiatt szabálytalanabb, természetes üregekre emlékeztető pincék is létrejöttek.
A Tetemvár sajátossága az is volt, hogy a pincék szorosabban kapcsolódtak a lakóterülethez. Ez egészen más képet eredményezett, mint például a Szépasszony-völgy önálló pincesorai.
A fényképen még együtt van az egész régi világ
Éppen ezért érdekes az 1958-as felvétel. Nem egy ünnepi szüreti felvonulást vagy beállított jelenetet látunk, hanem a munka hétköznapi környezetét.
A pincék előtt több lovas szekér áll. Hordók, ládák és különféle szállítóeszközök sorakoznak az udvaron, az egyik falnak pedig kerékpárt támasztottak. A földút, a hegyoldalba simuló épületek és az egyszerű pincebejáratok együtt őriznek valamit abból a Tetemvárból, amely mára jelentősen átalakult.
A lovas fogat ekkor még nem nosztalgikus látványosság volt. A szőlőhegy és a pince közötti szállítás mindennapos eszközét jelentette. A szőlővel megrakott kocsik ősszel hozzátartoztak Eger utcaképéhez.
Bakó Ferenc nem egyszerűen fényképezett
A kép készítője sem véletlenül fordította fényképezőgépét erre a jelenetre. Bakó Ferenc (1917–1998) etnográfus és muzeológus évtizedeken keresztül kutatta Heves megye népi kultúráját, ezen belül az egri szőlő- és pincekultúrát is. Több tízezer fényképfelvételt készített, és munkásságának fontos részét jelentette az egri borospincék néprajzi, történeti és építészeti vizsgálata.
1961-ben önálló kötete is megjelent Egri borospincék címmel. A könyv nemcsak a pincék történetét és formáit mutatta be, hanem a szőlőpréseket, hordókat, a mustot, a borkereskedelmet, sőt a gazda és pincéje közötti kapcsolatot is.
Éppen ezért Bakó Ferenc 1958-as fényképe dokumentum is: egy kutató tudatosan örökítette meg azt a világot, amelynek gyors átalakulását már akkor érzékelhette.
Ami a föld alatt megmaradt
Eger történetének különleges része a pincék hálózata. A Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárának összeállítása szerint a történelmi belváros pincéinek rendszeres feltárása és felmérése az 1960-as évek végén kapott nagy lendületet. A vizsgálatok során nemcsak hatalmas pincehálózatokat dokumentáltak, hanem beomlott és vízzel elöntött szakaszokat is találtak.
A felszínen közben megváltozott a város. Eltűntek vagy átépültek régi házak, földutak kaptak burkolatot, a lovas szekereket felváltották a gépjárművek, a szőlőfeldolgozás technológiája pedig gyökeresen átalakult.
Bakó Ferenc fényképe azonban megőrzött egyetlen októberi pillanatot.
Egy szekeret a pince előtt. Egy lovat munka közben. A hegyoldalba simuló régi épületeket. És azt az Egert, ahol a szüret még nem csupán borászati esemény volt, hanem hetekre meghatározta a város mindennapjait.
Források
Népújság – 1958. októberi lapszámok, Hungaricana
Dobó István Vármúzeum – Egri BORkóstoló: A szőlőművelés öröksége
Magyar Nemzeti Levéltár – Az egri érsek borai, avagy a lábunk alatti világ
Hungaricana – Bakó Ferenc: Borpincék történeti-néprajzi kutatása a Felföldön
Eger városa – Dr. Bakó Ferenc etnográfus, muzeológus
Borítókép: Pincék és szüretelő kocsik a Tetemvár végén, Eger, 1958. Fotó: Bakó Ferenc.