„Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva” – 178 éve ezen a napon aratta első jelentős győzelmét a magyar honvédsereg
- szeptember 29-e a magyar szabadságharc egyik legfontosabb napja. Pákozd és Sukoró térségében ezen a napon állította meg a Móga János vezette magyar sereg Jellasics horvát bán Magyarország belseje felé előrenyomuló csapatait. A csata katonai méreteit tekintve nem tartozott 1848–49 legnagyobb ütközetei közé, jelentősége azonban messze túlmutatott a csatatéren.
A nagyrészt frissen szervezett honvédekből, nemzetőrökből és császári-királyi alakulatokból álló magyar haderő bebizonyította, hogy képes megállítani a túlerőben lévő támadó sereget.
A pákozdi győzelemről korábban már a Minden, ami Eger oldalán is megemlékeztünk. Az évforduló azonban évről évre alkalmat ad arra, hogy felidézzük, mi történt azon az őszi napon, amikor eldőlt: Jellasics nem vonulhat akadálytalanul Pest-Buda felé.
Szeptember 11-én lépte át a Drávát Jellasics
1848 nyarára egyre feszültebbé vált a viszony a magyar kormány és a bécsi udvar között. A tavasszal kivívott eredmények, az áprilisi törvények és az önálló magyar kormány működése alapvetően változtatta meg Magyarország helyzetét a Habsburg Birodalmon belül.
Josip Jellasics horvát bán kezdettől szemben állt a magyar kormánnyal. Csapatai 1848. szeptember 11-én átlépték a Drávát, majd megindultak Magyarország belseje felé.
A magyar haderő kezdetben folyamatosan hátrált. Ennek egyik oka az volt, hogy a helyzet katonailag és közjogilag is rendkívül zavaros volt. Mindkét oldalon szolgáltak olyan katonák és tisztek, akik korábban ugyanarra az uralkodóra tették le esküjüket.
Jellasics serege közben egyre közelebb jutott a fővároshoz.
Szeptember végére világossá vált: előbb-utóbb meg kell ütközni vele.
Sukorón döntöttek a harcról
A magyar sereg szeptember 28-án a Velencei-tó térségében készült fel az összecsapásra.
A sukorói haditanács korántsem volt nyugodt. A katonai vezetők között komoly vita alakult ki arról, vállalható-e egyáltalán a harc. A magyar csapatok jelentős része tapasztalatlan újonc volt, miközben Jellasics jóval nagyobb sereggel rendelkezett.
Végül Móga János altábornagy vállalta, hogy ha Jellasics támad, a magyar sereg felveszi vele a harcot.
Másnap reggel erre sor is került.
1848. szeptember 29-én megszólaltak az ágyúk
A magyar csapatok Pákozd, Sukoró és a Velencei-tó térségében foglalták el állásaikat.
A korabeli kimutatások alapján Móga közvetlenül harcba vethető serege mintegy 17 és fél ezer főből állt. Jellasics teljes hadereje ennél lényegesen nagyobb volt, bár annak nem minden egysége vett részt közvetlenül a pákozdi ütközetben.
A magyarok egyik legnagyobb előnyét a kedvezően megválasztott védőállások és a hatékonyan működő tüzérség jelentette.
Jellasics terve az volt, hogy áttöri a magyar jobbszárnyat, majd a magyar sereget kedvezőtlen helyzetbe szorítja a Velencei-tó térségében.
A terv nem sikerült.
A magyar csapatok kitartottak, a támadásokat visszaverték, a magyar ágyúk pedig súlyos akadályt jelentettek az előrenyomuló csapatok számára.
Különösen a magyar centrum ellen indított támadás vallott kudarcot. A tüzérség olyan erős tüzet zúdított az előrenyomulókra, hogy azok kénytelenek voltak visszahúzódni.
Délutánra eldőlt az ütközet.
Jellasics nem tudta áttörni a magyar vonalakat.
A frissen szervezett honvédsereg első nagy próbája
Pákozd jelentőségét nem elsősorban az elesettek száma vagy a csatában részt vevő katonák tömege adta.
Sokkal fontosabb volt az, amit az ütközet bizonyított.
1848 szeptemberében még egyáltalán nem lehetett tudni, hogy a gyorsan szerveződő magyar haderő mire képes egy valódi csatatéren. Sok katona alig néhány hete vagy hónapja viselt egyenruhát, számos nemzetőrnek pedig korábban semmilyen komoly katonai tapasztalata nem volt.
Pákozdnál mégis helytálltak.
A magyar sereg nem omlott össze Jellasics támadása alatt, hanem megtartotta állásait.
Ez óriási erkölcsi jelentőséggel bírt.
Megszületett annak bizonyítéka, hogy Magyarország képes fegyveresen is megvédeni a forradalom eredményeit.
Jellasics fegyverszünetet kért – majd elindult Bécs felé
Az ütközet után Jellasics háromnapos fegyverszünetet kért.
A bán azonban nem arra használta ezt az időt, hogy újabb támadást készítsen elő.
Megkezdte a visszavonulást.
Serege Székesfehérvár térségéből Mór, Győr és Moson irányába haladt, majd Ausztria felé vonult tovább.
A magyar köztudatban ebből született meg Jellasics „futásának” legendája.
Petőfi Sándor néhány héttel később, 1848 októberében írta meg A vén zászlótartó című költeményét, amelyben ott találjuk a híressé vált sorokat:
„Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva…”
A történelmi valóság természetesen árnyaltabb: nem fejvesztett menekülésről, hanem katonai visszavonulásról volt szó. Ettől azonban a pákozdi esemény lényege nem változik.
Jellasics nem érte el célját.
Nem tudta szétverni a magyar főerőt, és nem tudta folytatni tervezett előrenyomulását Pest-Buda felé.
Heves vármegye is készülődött a szabadságharcra
Miközben Pákozdnál eldördültek az ágyúk, Egerben és Heves vármegyében is egyre inkább a honvédelem került előtérbe.
A térség 1848–49-ben jelentős szerepet vállalt a szabadságharc emberi és anyagi hátterének biztosításában. Nemzetőrök és honvédek indultak szolgálatba, folyt a toborzás, valamint a hadsereg ellátásának megszervezése.
Heves vármegye szerepe különösen a szabadságharc következő hónapjaiban vált egyre jelentősebbé. A térség fekvése miatt a Felvidék, a Tisza vidéke és Pest-Buda közötti mozgásokban is fontos területté vált, 1849 tavaszán pedig a hadjárat eseményei közvetlenül is elérték a vidéket.
Eger és a vármegye lakossága tehát nem távoli szemlélője volt annak a küzdelemnek, amelynek egyik első nagy fordulópontja Pákozdnál következett be.
Egy csata, amely önbizalmat adott az országnak
A pákozdi ütközet után még hosszú és rendkívül súlyos háború következett.
Schwechát, Kápolna, Hatvan, Tápióbicske, Isaszeg, Nagysalló, Buda visszavétele és számos más csata ekkor még a jövő eseménye volt.
- szeptember 29-én azonban megszületett valami, ami nélkül talán ezekre sem kerülhetett volna sor: a magyar honvédsereg önbizalma.
A katonák megtapasztalták, hogy a túlerővel szemben is képesek helytállni.
A hátország pedig hírt kapott arról, hogy Jellasicsot megállították.
Ezért vált Pákozd többé egyszerű csatahelynél. A magyar honvédelem egyik jelképévé lett, a Mészeg-hegyen pedig ma katonai emlékhely őrzi az 1848. szeptember 29-i események emlékét.
178 évvel ezelőtt ezen a napon a fiatal magyar honvédsereg először bizonyította be igazán, hogy képes megvédeni az országot.
Források
Minden, ami Eger – „Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva…”
Magyar Nemzeti Levéltár – Pákozdi csata
Nemzeti Örökség Intézete – Pákozd, Katonai Emlékpark
Honvédelem – A pákozdi csata, 1848. szeptember 29.
Borítókép: a pákozdi csatához kapcsolódó korabeli ábrázolás vagy a Pákozdi Katonai Emlékpark történelmi emlékműve illene hozzá a legjobban.