Kevés olyan egykori egri üzem van, amelynek termékeivel ma is szinte naponta találkozhatunk. Régi aknafedelek, utcatáblák, kandeláberek, padok és az egri vár ágyúinak másolatai őrzik a Vasöntöde emlékét. Az üzem története 1912-ben kezdődött, fénykorában több száz embernek adott munkát, majd közel száz év után ért véget.
A Minden, ami Eger korábbi cikkében már röviden bemutattuk az egri Vasöntöde történetét. Az azóta átnézett korabeli sajtóanyagok és ipartörténeti források azonban több érdekes részlettel egészítik ki a történetet.
1912 – Stecz József Egerben alapít öntödét
Az egri vasöntés története valójában korábbra nyúlik vissza: egy ipartörténeti tanulmány szerint a Hering testvéreknek már a 19. század végén működött öntödéjük Egerben, és 1898-ban még biztosan folyt náluk termelés. 1912-re azonban ez a vállalkozás már nem működött.
Ekkor jelent meg a történet főszereplője, Stecz József (1868–1945).
A szakember magyarországi és külföldi öntödékben szerzett tapasztalatokat. 1912. március 9-én Nyíregyházáról fordult Eger város tanácsához azzal a kéréssel, hogy a tihaméri vasútállomás közelében mintegy 300 négyszögöl területet bérelhessen. Saját erejéből egy kisebb vasöntödét kívánt létrehozni.
Ebből a szerény vállalkozásból nőtt ki később Eger egyik meghatározó ipari üzeme.
Utcatáblák, aknafedelek és szőlőprések készültek Egerben
A Stecz-féle öntöde kezdetben családi vállalkozásként működött. Olyan öntöttvas termékeket állított elő, amelyekre a fejlődő városnak egyre nagyobb szüksége volt.
Készültek itt többek között utcatáblák, házszámtáblák, aknafedelek, vízelvezető elemek, szőlőprések alkatrészei és tűzhelytartozékok.
Az első jelentős városi megbízások egyikét 1914-ben nyerte el Stecz József: ő készíthette el Eger 25 utcájának utca- és házszámtábláit.
Ez azért különösen érdekes, mert az öntöde történetének nyomai így nemcsak ipartörténeti gyűjteményekben maradtak fenn. Régi öntöttvas tárgyakon ma is felbukkanhat az egri műhely neve.
1945 után új korszak kezdődött
Stecz József 1945-ben meghalt, ezt követően fia, Stecz Árpád vitte tovább a családi vállalkozást.
A kisüzem ekkor már jóval nagyobb volt, mint alapításakor: az államosítást megelőző időszakban mintegy 28 ember dolgozott az öntödében.
Az államosítás után megszűnt a családi vállalkozás korszaka. Az üzem előbb az Egri Lakatosárugyárhoz, majd 1953-ban a Hejőcsabai Cementipari és Gépjavító Vállalathoz került.
Újabb jelentős fordulatot 1963 hozott, amikor az egri üzem az Öntödei Vállalat része lett.
Az 1956-os forradalom az öntödét sem kerülte el
Az egri Vasöntöde történetének egyik kevésbé ismert fejezete kapcsolódik 1956 októberéhez.
Egy, az egri munkástanácsokat feldolgozó történeti kutatás szerint 1956. október 27-én kilenctagú munkástanács alakult az Egri Vasöntödében, amelynek elnökévé Visontai Bernát öntőt választották. A munkástanács eltávolította az akkori igazgatót, és november 4. után tagjai tüntetések szervezésében is részt vettek. A megtorlás később az öntöde dolgozóit is elérte.
Sós István, az üzem későbbi igazgatója 2010-ben egy másik érdekes történetet is felidézett: 1956-ban a munkások formázóhomokból jelképes sírhantot emeltek, amely alá „eltemették” a teljesíthetetlen normát.
A hetvenes–nyolcvanas évek: az egri Vasöntöde fénykora
Az 1960-as évektől folyamatos fejlesztések kezdődtek. Új technológiák jelentek meg, nőtt a termelés és a dolgozói létszám.
Sós István 1968-ban, friss kohómérnökként került az egri üzembe. Hesz János igazgató több munkaterületen is foglalkoztatta, majd Hesz 1973-as halála után Sós került az üzem élére.
A nyolcvanas évekre az öntöde Eger jelentős ipari munkahelyévé vált. Korabeli visszaemlékezések szerint három műszakban több száz ember dolgozott itt, az éves termelés pedig meghaladta az ötezer tonna öntvényt. Egy 1980-as évekbeli sajtóanyag 140 millió forintos éves termelési értékről is beszámolt.
A munka ugyanakkor rendkívül nehéz volt. A nyitott csarnokban az egyik oldalról az olvadt vas hője érte az embereket, télen pedig a másik oldalról a hideg. Sós István visszaemlékezése jól érzékelteti, milyen kemény fizikai munkát jelentett akkoriban az öntés.
A rendszerváltás után megtört a fejlődés
A nyolcvanas évek végén jelentős beruházásként indukciós kemencét vásároltak. A fejlesztés azonban hitelből történt, miközben a rendszerváltás után drasztikusan megváltozott az ipari piac.
Csökkentek a megrendelések, a korábbi gazdasági kapcsolatok szétestek, a hitelt viszont továbbra is törleszteni kellett. Az öntöde ellen végül csődeljárás indult.
A történet azonban ekkor még nem ért véget.
Az üzemet a kilencvenes években egy mérnökökből álló csapat próbálta talpra állítani. A gyár kisebb létszámmal újra termelt, és részben új piacok felé fordult. Készítettek utcabútorokat, kandelábereket, padokat és nosztalgiaöntvényeket is.
Az egri vár ágyúi is az öntöde emlékét őrzik
Az üzem egyik leglátványosabb örökségével ma az Egri várban találkozhatunk.
Az egri öntőmesterek ágyúmásolatokat is készítettek a vár számára. A 2010-es múzeumi átadásról szóló korabeli beszámoló szerint két eredeti ágyú kivételével a várban bemutatott ágyúk az egri Vasöntödéből kerültek ki.
Ez különösen szép összekapcsolódása Eger ipari és történelmi örökségének: egy 20. századi egri üzem mesterei idézték meg az 1552-es várvédelem fegyvereit.
2010 – véget ért egy közel százéves történet
Az üzem hosszú hanyatlás után 2010-re végleg eltűnt Eger működő ipari üzemei közül.
De nem minden veszett el.
Az Egri Városszépítő Egyesület 111, az öntödéhez kapcsolódó tárgyat ajánlott fel a Dobó István Vármúzeumnak. A korabeli híradások szerint a mintegy 10 millió forint eszmei értékű gyűjteményben technikatörténeti emlékek is voltak.
Így legalább az egykori üzem tárgyi emlékeinek egy része megmenekült.
Több maradt utána, mint egy bezárt gyár
Az egri Vasöntöde története tulajdonképpen Eger 20. századi ipartörténetének lenyomata.
1912-ben egy kis magánvállalkozásként indult. Átélte két világháború korszakát, az államosítást, 1956-ot, a szocialista nagyipar évtizedeit, majd a rendszerváltás gazdasági átalakulását. A nyolcvanas években több száz ember munkahelye volt, néhány évtizeddel később pedig már csak az emlékei maradtak.
Az öntöde azonban különös módon ma is jelen van Egerben.
Egy régi öntöttvas fedélben, egy megmaradt városi tárgyban – vagy éppen az Egri vár egyik ágyújában.
Fontosabb dátumok
1912. március 9. – Stecz József területet kér a várostól az öntöde létrehozásához.
1914 – elnyeri Eger 25 utcájának utca- és házszámtábláira kiírt megbízást.
1945 – meghal Stecz József; fia, Árpád folytatja a vállalkozást.
1949 körül – az államosítás után megszűnik a családi vállalkozás.
1953 – az üzem a Hejőcsabai Cementipari és Gépjavító Vállalathoz kerül.
1956. október 27. – megalakul az Egri Vasöntöde munkástanácsa.
1963 – az Öntödei Vállalat része lesz.
1968 – Sós István kohómérnökként az üzemhez kerül.
1973 – Sós István lesz az igazgató.
1980-as évek – a Vasöntöde fénykora; több száz dolgozó, évi több mint 5000 tonna öntvény.
1990-es évek – csőd, tulajdonosváltások és újraindítási kísérletek.
2010 – az üzem története végleg lezárul; 111 ipartörténeti tárgy kerül a vármúzeumhoz.
Források
Minden, ami Eger – A 2010-ben végleg bezárt egri Vasöntöde rövid története
Hungaricana – történeti tanulmány az egri öntödékről és Stecz József vállalkozásáról
HEOL – Sós István egykori igazgató visszaemlékezése az egri Vasöntödére
Kultura.hu – Egri vasöntödei emlékek a Dobó István Vármúzeumban
Eszterházy Károly Egyetem – történeti kutatás az 1956-os egri munkástanácsokról
Múlt-kor – A vármúzeumba kerülnek az egri vasöntödei emlékek
Borítókép: :Egri várágyú a város panorámájával – az egykori egri Vasöntöde mesterei a vár számára is készítettek ágyúmásolatokat. Fotó: kepguru.hu