Volt idő, amikor a szódavízért nem a szupermarketbe mentek az egriek, és nem is a konyhapulton álló készülékkel készítették el. A szikvízüzemekben megtöltött palackokat hazavitték, majd az üreseket visszavitték a következő adagért. Egerben az Almagyar utcában is működött ilyen üzem, amelynek emlékét egy régi helytörténeti beszámoló őrizte meg. A szódásüvegek, a fröccsök és a szódásmesterek világa ma már egy átalakulóban lévő hagyomány része, miközben a szénsavas víz egyre több otthonban készül házilag.
Az Almagyar utca 9. szám alatt működött a szikvízüzem
Eger egyik legrégebbi utcájában, az Almagyar utcában nemcsak kereskedők, iparosok és vendéglősök dolgoztak az évszázadok során. A 9. számú házban szikvízüzem is működött, amelyről egy 2009. március 3-án megjelent helytörténeti írás számolt be.
A „Séta az Almagyar utcán” című beszámoló az egykori Félpénzes könyvesbolt szomszédságában említi a szódásüzemet. Ez a rövid megjegyzés ma különösen értékes, mert pontosan azonosíthatóvá teszi az egykori egri kisüzem helyét.
Az Almagyar utca 9. szám alatti szikvízüzem alapításának időpontjáról, tulajdonosáról és megszűnéséről egyelőre nem került elő hiteles dokumentum. A 2009-es beszámoló azonban azt bizonyítja, hogy a mesterség még a 21. század elején is jelen volt Eger történelmi belvárosában.
A helyszín azért is figyelemre méltó, mert az Almagyar utca régi házaihoz számos mesterség és családtörténet kapcsolódik. A szikvízgyártás így egy sokkal régebbi egri kézműves és kisipari hagyomány késői fejezetének tekinthető.
Egy utca, ahol évszázadokon át iparosok dolgoztak
Az Almagyar utca története egészen a középkorig vezethető vissza. A Minden, ami Eger blog korábbi helytörténeti írásai szerint az utca első ismert említése 1331-ből származik, amikor Olmagari néven szerepelt.
Az utca a mai Szarvas tér és a Tinódi Sebestyén tér között húzódik. A város egyik fontos közlekedési útvonala volt, amely a Maklári kapun keresztül a déli települések felé vezetett.
A 18. században Német utcának és Tímárok utcájának is nevezték. Az elnevezések a környék lakóira és mesterségeire utaltak. A tímárok számára különösen fontos volt az Eger-patak közelsége, mert a bőr feldolgozásához jelentős mennyiségű vízre volt szükségük.
A patak szabályozása később megváltoztatta az utca életét. A vízfolyás eltávolodott az egykori tímárműhelyektől, ezért a mesterek egy része más helyre költözött.
Az utca történetéhez kőfaragók, rézművesek, ötvösök, pékek és mészárosok neve is kapcsolódik. A 13. számú Hauser–Bodnár-ház például a 18. századi egri kézművesség egyik jelentős emléke.
A szódásüzem tehát nem egy ipari negyedben, hanem Eger történelmi belvárosának régi iparos környezetében működött.
A szódásüzem környékének különleges története
Az Almagyar utca 9. számú épületének közvetlen környezete önmagában is érdekes helytörténeti kutatási terület.
A szomszédos 7. számú ház Francz József egri kőművesmesterhez kapcsolódik, aki a 18. század végén jelentős építkezéseket végzett a környéken. A ház történetének különleges fejezete, hogy a kutatások szerint valószínűleg itt született 1914-ben Illés György, a magyar filmművészet későbbi kiemelkedő operatőre.
A második világháború idején az Almagyar utca több épülete is súlyosan megsérült. A visszavonuló német csapatok 1944 őszén házakat robbantottak fel, és a 7. számú épület barokk homlokzatának egy része is elpusztult.
A 9. számú ingatlan történetének későbbi eseménye egy 2017-es pincebeszakadás. Az épület alól nyíló, a Mekcsey utca alá húzódó pince omlása miatt a városnak veszélyelhárítási intézkedésekről kellett döntenie.
Mindezek az adatok jól mutatják, milyen összetett múlt húzódik meg az Almagyar utca néhány házszáma mögött. Az egykori szikvízüzem történetének teljes feltárásához azonban további ipartörténeti dokumentumokra lenne szükség.
Amikor a szódásüveg mindennapos használati tárgy volt
A régi szódásüveg a magyar háztartások egyik jellegzetes tárgya volt. Vastag falú üvegtest, fém szifonfej, jellegzetes kar és a kiáramló szódavíz hangja tartozott hozzá.
A szódásüvegek nem egyszer használatos csomagolások voltak. A kiürült palackokat visszavitték a szikvízüzembe, ahol ellenőrzés, tisztítás és újratöltés után ismét használatba kerültek.
A szikvízgyártás egyszerű alapanyagokra épül, de megfelelő berendezést és gondos munkát igényel. A vízbe nyomás alatt szén-dioxidot juttatnak, amely részben feloldódik a folyadékban. A szódásüveg speciális zárószerkezete megőrzi a nyomást, a kar lenyomásakor pedig a gáz nyomása hajtja ki a vizet.
A hagyományos szódásüveg egyik előnye, hogy a vizet adagolva lehet belőle kifecskendezni. Ez különösen a fröccskészítésnél hasznos, de a háztartásokban is sokféleképpen alkalmazták.
A szódásmesterek munkája nem ért véget a palackok megtöltésével. A rekeszek mozgatása, a palackok ellenőrzése, a szállítás és az üres üvegek visszagyűjtése mindennapos feladatot jelentett.
A szódavíz köré sajátos helyi szolgáltatási rendszer épült. A vásárló és a szódás gyakran hosszú időn keresztül kapcsolatban maradt egymással.
Jedlik Ányostól a magyar szódavíz elterjedéséig
A szódavíz magyarországi történetének meghatározó alakja Jedlik Ányos bencés szerzetes, fizikus és feltaláló.
Jedlik 1826-ban olyan berendezést szerkesztett, amellyel mesterséges szénsavas vizet lehetett előállítani. A készüléket savanyúvízi készületnek nevezte.
Fontos történeti különbség, hogy a szénsavas víz készítésének elvét nem Jedlik találta fel elsőként a világon. Jelentősége a technológia fejlesztésében és magyarországi meghonosításában állt.
Az első hazai szikvízüzem 1841-ben, Jedlik kezdeményezésére jött létre. A szénsavas víz a 19. század folyamán fokozatosan meghódította a vendéglőket, kávéházakat és háztartásokat.
A szikvíz idővel annyira összefonódott a magyar étkezési és italfogyasztási kultúrával, hogy 2013-ban bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe.
A magyar szódavíz tehát nem egyszerűen egy ital, hanem közel két évszázados hazai ipari és kulturális hagyomány.
Egerben a bor és a szóda különösen jól megfért egymás mellett
Egerben a szódavíz története a város borkultúrája miatt is érdekes.
A szőlőtermesztés és a borkészítés évszázadok óta meghatározza a környék gazdasági és társadalmi életét. A Szépasszonyvölgy pincéi, a belvárosi borozók és a régi vendéglők világában a fröccs is természetes helyet kapott.
A fröccs egyik legfontosabb összetevője a megfelelően szénsavas szóda. A különféle arányok saját elnevezéseket kaptak: a kisfröccs egy deciliter borból és egy deciliter szódából, a nagyfröccs két deciliter borból és egy deciliter szódából készül. A hosszúlépésben egy deciliter borhoz két deciliter szóda kerül.
A szikvízüzemek nemcsak a családi fogyasztást szolgálták, hanem a vendéglátás működésében is fontos szerepet játszottak.
Az Almagyar utcai üzem konkrét megrendelőiről egyelőre nem ismerünk hiteles adatokat, ezért nem állítható bizonyíték nélkül, hogy mely egri borozókat vagy vendéglőket látta el. A szódavíz és az egri borkultúra kapcsolata azonban kétségtelenül fontos része a város gasztronómiai örökségének.
A szódásmesterek munkája ma sem tűnt el Egerből
Bár a régi kisüzemek egy része megszűnt vagy átalakult, a hagyományos szódavízgyártás Egerben ma is jelen van.
Az AquaPio Bt. például 2005 óta működő egri vállalkozás, amely szódavíz, ballonos víz és palackozott víz előállításával, illetve forgalmazásával foglalkozik.
A vállalkozás saját bemutatkozása szerint több mint húszéves működésére és három generáció szakmai tapasztalatára támaszkodik. Lakossági és vállalati ügyfeleket, valamint vendéglátóhelyeket is kiszolgál.
A cég a Faiskola és a Fadrusz János utca környékén működik, termékei között pedig ma is megtalálhatók a különféle méretű szódás palackok és a nagyobb kiszerelések.
Ez azt mutatja, hogy a szódásmesterek hagyománya nem kizárólag múzeumi emlék. A régi technológia korszerű berendezésekkel, új csomagolásokkal és megváltozott szállítási módszerekkel tovább él.
A szódásüvegtől a SodaStreamig
A szénsavas víz fogyasztása az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult.
A hagyományos szikvízüzemek mellett megjelentek a palackozott ásványvizek, a különféle szénsavas üdítők, majd az otthoni szénsavasító készülékek.
Napjaink egyik legismertebb megoldása a SodaStream, amellyel a fogyasztó saját konyhájában készíthet szénsavas vizet.
A működés alapelve hasonló a hagyományos szikvízgyártáshoz: szén-dioxidot juttatnak a vízbe nyomás alatt. A különbség a berendezés méretében, használatában és a kész ital tárolásában van.
A SodaStream készülékekhez cserélhető szén-dioxid-patron tartozik. Egy patronnal a gyártó tájékoztatása szerint akár körülbelül 60 liter szénsavas víz is készíthető, bár a tényleges mennyiség a kívánt szénsavasságtól függ.
Az otthoni készítés egyik előnye, hogy a felhasználó maga szabályozhatja az ital szénsavasságát. Nem kell minden alkalommal palackozott szénsavas vizet vásárolnia, és a készülékhez tartozó megfelelő palack ismételten használható.
A házi szénsavasítás ugyanakkor nem teljesen azonos a hagyományos szikvízzel. A régi szódásüveg nyomás alatt tartja az italt, és szifonfejen keresztül adagolja. Az otthoni szénsavasítóval készült vizet rendszerint a készülék saját palackjából töltik ki.
A két megoldás közös alapja mégis ugyanaz: a víz és a szén-dioxid találkozása.
Környezetvédelem: a régi szódásrendszer már régen is újrahasználatra épült
A környezetvédelem szempontjából is érdekes összehasonlítani a régi és az új módszereket.
A hagyományos szódásüzemek palackjai sokszor évekig használatban maradtak. A vásárló visszavitte az üres üveget, a szikvízüzem pedig újratöltötte.
Ez lényegében olyan visszaváltható, többször használatos csomagolási rendszer volt, amelynek elve ma is korszerűnek számít.
Az otthoni szénsavasítók más módon csökkenthetik az egyszer használatos palackok iránti igényt. A fogyasztó csapvízből készíthet szénsavas italt, a gázpatronokat pedig csererendszerben használhatja.
A tényleges környezeti előny ugyanakkor több tényezőtől függ: a palackok élettartamától, a szállítási távolságtól, a patronok kezelésétől és a készülék használatának gyakoriságától.
A régi szódásmester és a modern házi szénsavasító között tehát érdekes kapcsolat fedezhető fel. Mindkét rendszerben fontos szerepet kap az ismételt használat.
Mit őrizhetnek még az egriek az egykori szódásüzemből?
Az Almagyar utcai szikvízüzem történetének több részlete ma még tisztázatlan.
Nem ismert az üzem alapításának éve, az egykori tulajdonos vagy tulajdonosok neve, a működés pontos időtartama és az sem, hogy milyen felirat szerepelt a palackokon.
Ezek az adatok régi iparengedélyekből, városi címtárakból, újsághirdetésekből vagy családi dokumentumokból kerülhetnek elő.
Különösen értékes lenne egy eredeti, Almagyar utcai szikvízüzemből származó palack, amelyen a gyártó neve, címe vagy jelzése olvasható.
A régi egri családoknál még ma is előfordulhatnak olyan szódásüvegek, fényképek, számlák és egyéb emlékek, amelyek segíthetnének az üzem történetének feltárásában.
Az egykori dolgozók és vásárlók visszaemlékezései szintén fontosak lehetnek. Egy név, egy régi cégér vagy egy fénykép akár új fejezetet nyithatna a kutatásban.
Egy régi mesterség, amelynek története még nem ért véget
A szódavíz története jól példázza, hogyan változnak meg a mindennapi szokások anélkül, hogy maga a termék eltűnne.
A régi egri szódásüzemek világában a palackok megtöltése és visszavitele hozzátartozott a mindennapokhoz. Később a palackozott szénsavas vizek váltak egyre elterjedtebbé, ma pedig sokan már otthon, saját készülékkel készítik el az italt.
A szódásmesterek munkájára azonban továbbra is szükség van, különösen a vendéglátásban és azokban a háztartásokban, ahol ragaszkodnak a hagyományos szikvízhez.
Az Almagyar utca 9. szám alatti egykori üzem ennek a történetnek egy helyi emléke. A pontos működési időszak és a szódásmester személye még kutatásra vár, de a helyszín azonosítása már önmagában is fontos eredmény.
Olvasóink segítségét is kérjük: ki emlékszik az Almagyar utcai szikvízüzemre? Tudja valaki, ki volt a szódásmester, meddig működött az üzem, vagy van-e otthon régi egri feliratú szódásüvege? A visszaemlékezések és fényképek segíthetnek megőrizni Eger egy újabb, lassan feledésbe merülő történetét.
Források
Minden, ami Eger – Hauser–Bodnár ház és Almagyar utca története (2014)
Minden, ami Eger – Maklári hóstya – Almagyar utca (2025)
Csámborgó – Séta az Almagyar utcán (2009)
Hungarikumok Gyűjteménye – Szikvíz
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – Jedlik Ányos
AquaPio – Egri szódavízgyártás és forgalmazás
SodaStream Magyarország – Cserepatronok és otthoni szénsavasítás
Borítókép: Eger, Almagyar utca 9. Az épületben egykor szikvízüzem működött, ahová a kilencvenes években még sokan jártak szódavízért. A felvételen az egykori üzem épülete és az Almagyar utca mai arculata látható, háttérben az egri várral.
Kép alapja: Google Utcakép, 2025. augusztus. MI-vel módosított változat.