Milyen lehetett egy olyan otthon, amelynek falait nem téglából építették, hanem a hegyoldal puha kőzetéből vájták ki? Hogyan rendezték be ezeket a lakásokat, hol főztek, hogyan melegedtek, és milyen körülmények között teltek a családok mindennapjai? Az egerszalóki barlanglakásokban ma már nemcsak az egykori lakóhelyeket, hanem egy letűnt paraszti világ emlékeit is megismerhetjük.
Egerszalók neve hallatán sokaknak először a gyógyvíz és a híres sódomb jut eszébe, pedig a település egy másik, különösen értékes örökséget is őriz. A Sáfrány utca végén található barlanglakások a Bükkalja sajátos népi építészetének emlékei. Ezek a sziklába vájt hajlékok egykor valódi otthonok voltak: családok éltek bennük, dolgoztak, főztek, gyermeket neveltek, és a lehetőségeikhez igazodva alakították ki mindennapi életüket.
Amikor a hegyoldalból lakóház lett
A Bükkalja vidékén a vulkáni működés során keletkezett riolittufa különleges lehetőséget kínált az itt élőknek. Ez a kőzet viszonylag könnyen faragható, ezért az emberek évszázadokon keresztül hasznosították építkezésre. Nemcsak pincéket és tárolókat alakítottak ki benne, hanem istállókat, gazdasági helyiségeket és teljes lakóházakat is.
A barlanglakások létrehozásához nem kellett hagyományos értelemben vett falakat emelni. A lakótereket közvetlenül a hegyoldalba vájták, a helyiségek alakját és méretét pedig a kőzet adottságaihoz igazították. A kialakított nyílásokba ajtó és ablak került, a belső tereket meszelték, berendezték, és igyekeztek otthonossá tenni.
Ezek az építmények nem feltétlenül jelentettek mindenütt egyforma szegénységet. A Bükkalja kutatói olyan pinceházakat is dokumentáltak, amelyekben földdel rendelkező parasztok és iparosok éltek. Voltak egyszerűbb, szűkös lakóterek, de több helyiségből álló, gondosan kialakított otthonok is. Egerszalókon a barlanglakások egy része feltehetően már a 17–18. században kialakult. A 20. század közepén 33 ilyen lakóhelyet tartottak számon a településen. Egyes lakásokat még a 20. század végén is használtak.
Hogyan éltek a kőbe vájt otthonokban?
A barlanglakásokat nem egyszerűen üregeknek kell elképzelni. Az itt élők igyekeztek minden négyzetmétert hasznosan kialakítani. A lakótérben helyet kapott a kemence, az ágy, az asztal, a pad és a mindennapi használati tárgyak. A konyhai eszközök, edények, bútorok és szerszámok a család életének nélkülözhetetlen kellékei voltak.
A tufába vájt helyiségeknek volt egy érdekes tulajdonságuk: a föld és a kőzet természetes hőszigetelőként működött. Nyáron viszonylag hűvös maradt a belső tér, télen pedig a vastag kőfalak mérsékelték a külső hideg hatását. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az élet kényelmes lett volna. A világítás, a fűtés, a szellőzés, a vízellátás és a higiénia egészen más körülményeket jelentett, mint napjainkban.
Sok család számára a szűkös lakótér is komoly kihívást jelentett. A háztartás, a gyermeknevelés és a gazdasági teendők gyakran ugyanazon a kis területen osztoztak. Az otthon fenntartása folyamatos munkát kívánt, a család minden tagjának megvolt a maga feladata. A barlanglakások története ezért nemcsak az építészetről szól, hanem az alkalmazkodásról, a takarékosságról és arról a leleményességről is, amellyel az emberek a helyi adottságokból otthont teremtettek.
A summások világa – amikor a kenyérért messzire kellett menni
A barlanglakások megismerése a régi falusi élet egy másik fontos fejezetére is ráirányítja a figyelmet: a summások történetére.
A summások a 19. század végétől a második világháborúig a magyar mezőgazdaság jellegzetes idénymunkásai voltak. Különösen az északi, földszűkében lévő falvakból indultak útnak, köztük Heves és Borsod településeiről is. Sokan nem rendelkeztek elegendő földdel ahhoz, hogy családjukat eltartsák, ezért tavasszal csoportosan elszegődtek valamelyik nagybirtokra.
A summásbandák több tucat emberből álltak, munkájukat a bandagazda irányította. A szerződés általában több hónapra szólt, és a dolgozóknak a mezőgazdasági idény különböző feladataiban kellett részt venniük. Kapáltak, gyomláltak, répát egyeltek, kukoricát műveltek, terményt takarítottak be, zsákoltak és szállítottak.
A munka rendkívül nehéz volt. A hosszú munkanapok, az időjárás viszontagságai és a szigorú munkarend határozta meg mindennapjaikat. A munkások egy része hónapokon át távol élt az otthonától. A szállásuk rendszerint egyszerű, közös elhelyezés volt, az étkezést pedig a szerződésben meghatározott ellátmány biztosította.
A fizetség nem minden esetben kizárólag pénzből állt: pénzbért, terményrészt és élelmezést is kaphattak. A summás elnevezés is a közös elszámolásra, az összegben meghatározott járandóságra utal.
A summáséletnek saját közösségi szokásai, dalai, történetei és hagyományai alakultak ki. A fiatalok sokszor már tizenévesen munkába álltak. A távol töltött hónapok alatt egymásra voltak utalva, közös munkájuk és szállásuk pedig sajátos közösséget formált belőlük. A summásjárás a második világháború után, a nagybirtokrendszer megszűnésével fokozatosan eltűnt. Emléke azonban a néprajzi gyűjteményekben, a régi fényképeken, a visszaemlékezésekben és a népdalokban ma is tovább él.
Fontos, hogy a barlanglakások és a summásélet nem ugyanazt jelentik: nem minden barlanglakó volt summás, és nem minden summás lakott barlangházban. A két történet mégis ugyanannak a régi vidéki társadalomnak a mindennapjaihoz vezet közelebb, amelyben a megélhetésért végzett munka és a szerény életkörülmények sok család sorsát meghatározták.
Megmentett múlt – a barlanglakások újjászületése
Az egerszalóki barlanglakások megmentése fontos lépés volt a helyi épített és néprajzi örökség megőrzésében. Az önkormányzat megvásárolta a Sáfrány utca végén található építményeket, helyi védelem alá helyezte, majd 2011-ben vidéki örökségvédelmi támogatással felújította őket.
A megújult terület ma helytörténeti bemutatóhelyként működik. A látogatók bejárhatják a régi lakótereket, megismerhetik az egykori háztartások berendezéseit és a paraszti gazdálkodás tárgyi emlékeit.
Mesterségek Műhelye és Sáfránykert – több mint múzeum
A gyűjtemény egyik érdekes része a Mesterségek Műhelye, ahol a mezőgazdaságban és a ház körüli munkák során használt eszközök mellett kisiparos és kézműves mesterségek szerszámait is bemutatják. A többi helyiségben a második világháború előtti időszak konyhai eszközei, bútorai és egyéb használati tárgyai idézik meg az egykori otthonokat.
A barlanglakásokhoz kapcsolódó Sáfránykert szintén a látogatói élmény része. A helyszín nemcsak múzeumi bemutatótér, hanem közösségi és kulturális programoknak is otthont ad. Különleges alkalmakkor kemencében sütés, kézműves-foglalkozások és gyertyakészítés is színesítheti a programot.
Régen mindennapi otthon, ma értékes helytörténeti emlék
Ami egykor mindennapi otthont jelentett, ma már ritka és értékes kulturális örökség. A Bükkalján 18 olyan települést tartanak számon, ahol a barlanglakások hagyománya jelen volt. Egerszalók mellett Noszvaj, Tibolddaróc, Cserépváralja és más környékbeli települések is őrzik ennek a sajátos építkezési kultúrának az emlékeit.
A kőbe vájt hajlékok megmutatják, hogyan alkalmazkodtak az emberek a táj adottságaihoz, miként használták fel a természetben rendelkezésükre álló anyagokat, és hogyan alakítottak ki otthont ott, ahol más talán csak egy hegyoldalt látott.
Az egerszalóki barlanglakásokban tett séta ezért több egyszerű múzeumlátogatásnál. Egy olyan korszakba enged betekintést, amelyben egészen másként nézett ki a lakhatás, a munka és a családi élet. Érdemes elindulni Egerszalókra, végigjárni a Sáfrány utca különleges pinceházait, benézni a régi lakóterekbe, és egy kicsit elidőzni a múlt világában. Mert a falak, a bútorok és a használati tárgyak olyan történeteket őriznek, amelyeket érdemes továbbadni.
Források
Minden, ami Eger – A hegyoldalba vájt múlt – Andornaktálya különleges pincevilága
Egerszalók község hivatalos oldala – Látnivalók, barlanglakások
Eger Vidék Kincsei – Egerszalóki Barlanglakások
Magyar Néprajzi Lexikon – Summások
Magyar Krónika – Földre éhesek
Programturizmus – Egerszalóki Barlanglakások
Egerszalóki Barlanglakások – hivatalos tájékoztatás
Borítókép: Az egerszalóki barlanglakások – Fotó: Császi Irén