A Heves megyei építőipari cégek tizede dől be egy éven belül. Bajok vannak a fizetési fegyelemmel is.
Az országos 2,7 százalékos átlagnál jóval magasabb, 4,83 százalékos az építőipar cégek bedőlési aránya. Az ágazatok közül a magasépítés területén tevékenykedő vállalkozások a legveszélyeztetettebbek, derül ki a Bisnode cégminősítő elemzéséből, amely azonban nem tér ki az egyéni vállalkozásokra, illetve az építőiparral nem főtevékenységként foglalkozó cégekre.
Hazánkban több mint 55 ezer társas vállalkozás folytat építőipari tevékenységet. Az összes cég számához viszonyítva Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom megyében tevékenykedik a legtöbb vállakozás az építőiparban, a fővárosban, Zala és Vas megyében pedig a legkevesebb.
Heves megyében a legnagyobb a szektor cégeinek bedőlési aránya, itt egy éven belül minden tizedik építőipari vállalkozás fizetésképtelenné válik. Megyénket Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Szabolcs-Szatmár megye követi, míg Győr-Moson-Sopron megyében a legalacsonyabb a bedőlési arány, csak 2,46 százalék. Bár a felszámolások és a végelszámolások száma csökkent, helyüket átvették a kényszertörlések.
Ugyanakkor egyre több céget alapítanak, érdemes tehát tájékozódni ezek tulajdonosairól. Bár az építőipar teljesítménye a KSH szerint javul, a megbízásoknak köszönhetően csak egy szűkebb kör gyarapodik.
A szektor számlafizetési fegyelme is rosszabb, mint az országos átlag, ráadásul az elmúlt időszakban tovább nőttek a fizetési késedelmek.
A magyar átlagos fizetési határidő jelenleg 29 nap körül mozog, mely az építőiparban 39 nap. Az egyes területek között az átlagos fizetési határidő jelentős szórást mutat: míg a mélyépítés terén az átlagos fizetési határidő az 54 napot is meghaladja, ez a magasépítés és az építőipari szakmunkák terén 34-36 nap körül mozog. A késedelmek is igencsak meghaladják a magyar 18 napos átlagot, ugyanis az építőiparban átlagosan 26 napos késéssel fizetik a számlákat. A 3 ágazat közül a késés a magasépítés területén a legmagasabb, itt átlagosan 35 napot késnek a cégek a fizetéssel.
heol.hu

![]() |
| illusztráció - fotó: atlatszo.hu |

Megjegyzés küldése