A Városháza és a kapcsolódó épületszárnyak felújítása hozzávetőlegesen 500 millió forintba kerül. A kivitelezés itt is a végéhez közeledik. Az egyes irodák augusztustól szakaszosan költöznek vissza.
A Városháza felújítása, hasonlóan a közterületi fejlesztésekhez, a hajrájához érkezett. Július végére elkészült az épületegyüttes teljes külső hőszigetelése és a nyílászárók cseréje. A belső átalakítások 90 százalékban már a végső állapotot mutatják.
ATM 8047 0:04 – 0:08
A visszaköltözés augusztustól októberig folyamatos lesz. Először az emeleti részek, majd a földszint, végezetül pedig a park készül el.
Már áll az udvaron az új rendezvényterem, ami a tervek szerint a Városháza-funkcióhoz kapcsolódva is kap szerepet. Esküvőket, lakossági fórumokat, képviselői fogadóórákat is tarthatnak majd itt. A megközelíthetőség az udvarról és a Városháza felől is lehetséges lesz.
A próbaüzem az augusztus 20-i ünnepséghez kapcsolódik, egy fogadást tartanak majd az új épületrészben. Látványos változás történt a Városháza lépcsőházában is. A restaurátorok munkája nyomán teljesen megújult az itteni falszakasz. A Városháza egyes épületszárnyainak átadása után nem minden iroda költözik vissza az eddig megszokott helyére. Több változás is várható, amiről időben tájékoztatják a lakosságot.
eger.hu

| fotó: eger.hu |

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.