0
Az egriek számára – mióta világ a világ – a szép városban létezik egy kakukktojás a Dobó téren, ez pedig nem is lehet más, mint a Centrum. A városrehabilitáció kapcsán talán még többekben felmerült a kérdés: mi lesz vajon az épülettel? Netán, mi lenne a legjobb: ha maradna – de valamilyen új funkcióval, mint eddig –, vagy ha inkább fognák az egészet, és „ledózerolnák”?

Az 1971-ben épített Centrum Áruház funkcionális kialakítását tekintve példaértékű volt a korban. Mára azonban a felhasznált anyagok és építéstechnológiák miatt felújításra szorul. Az áruház-funkció kívánalmainak megfelelő zárt homlokzat már a megépítésekor sem folytatott párbeszédet a körülötte lévő barokk környezettel. Így az egriek mindig is idegen jövevényként tekintettek az épületre.

Azonban tudnunk kell, hogy az áruház így leromlott állapotában is fontos szerepet tölt be a Dobó tér életében, mivel az alkotja a Dobó tér észak-nyugati térfalát, mely nélkül a Dobó tér elveszítené impozáns arányait.

A Centrum Áruház felépítése óta csak kisebb átalakításokon esett át. Az épület a Dohánygyár helyén felépült bevásárlóközpont okán elvesztette központi szerepét. Jelenleg több kisebb üzlethelyiségre osztották fel az egykor egybefüggő tereket. Az épület pillérvázas kialakítása a belsőben rugalmas térképzést tesz lehetővé, ezért ezek az átalakítások komoly szerkezeti beavatkozást nem igényelhettek. A Dobó tér felújítása után – mely a történelmi épületek homlokzat felújítását is magában foglalja – még kirívóbb lesz az áruház elavult homlokzati rendszere.

Centrum áruház

A koncepció

Egy történelmi belváros fejlesztése mindig nagy körültekintést igényel. Ez azonban nemcsak a kivitelezés magas műszaki színvonalára értendő, hanem arra is, hogy milyen funkciójú intézményeket, épületeket fogadhat be a szűken vett belváros. Az itt elhelyezkedő épületállomány nagy része adott. Új épületek építése a meglévő foghíjakra szorítkozik, mivel az amúgy kevésbé értékes, de a műemléki környezethez tartozó épületek is megtartandók a városrész egységes hangulatának megőrzése érdekében. Ilyen környezetben a legfontosabb, amire törekedhetünk, hogy a megfelelő épületben a megfelelő funkciót helyezzük el. Amikor ez az egymásra találás megtörténik, az mind az intézmény, mind az épület, és természetesen nem utolsó sorban az ott élők életére pozitív hatással lesz.


A megyei könyvtár műemléki épületbe szorított intézménye és a több éves agóniáját élő Centrum Áruház épületének összeboronálása is ilyen egymásra találás.

A lépés hatalmas előnyökkel kecsegtet az egész város számára. A könyvtár áthelyezése a Dobó István tér 1. szám alatt álló ingatlanba szimbolikus tartalommal is bír. Eger, mely mindig is büszke volt történelmére, az ezt őrző egyik intézményét méltóbb helyre nem is helyezheti. Azonban mit sem érne a szimbolikus tett, ha nem tudnánk alátámasztani további racionális érvekkel. Esetünkben szerencsére ezek is adottak.

A Dobó térről eddig hiányzó kulturális funkció gazdagítja a tér életét, valamint a Centrum pillérvázas épületének átalakítása sem emésztene fel irreálisan magas összegeket. Azt is meg kell említeni, hogy az épület funkcióváltása miatt végre elbúcsúzhatunk a zárt homlokzattól is, mivel a könyvtár igényeinek megfelelően egy sokkal nyitottabb épület jön létre.


Az épület földszintjén kialakítható a fogadó tér, ruhatár, kiszolgáló helyiségek valamint a hírlap olvasóval egybekötött Bródy-kávézó, mely a megújult térre is kitelepülhet. Az épület adottságait kihasználva három irányban is megnyitható a közterek felé, így a Dobó tér gyalogos forgalma újra birtokba vehetné ezt a belső teret, melynek ilyen kialakítása az eredeti áruház terveiben már szerepelt.

A mobil eszközök elterjedésével egyre többen mondanak le a saját iroda bérléséről, de a co-working irodák terjedése megmutatta, hogy igény van olyan közösségi helyekre, ahol wi-fi és egyéb irodai eszközök hozzáférhetőek.

A földszinten a könyvtár szerves részeként az ilyen közösségi iroda-funkció is biztosított. Az emeleten elhelyezhetőek az olvasótermek, melyek a csendesebb környezetet igénylik. A tető-felépítmény átalakításával pedig a könyvtár kulturális rendezvényeinek lehet méltó helyet teremteni egy kis és egy nagy előadó terem létrehozásával. Ugyanakkor a tetőterasz révén reprezentatív események is megrendezhetőek. Nem utolsó sorban az eljövendő olvasó-generációra gondolva a gyermekkönyvtár is kialakítható.


Az épület átalakításánál nemcsak a funkcionális, hanem az ökológiai szempontokat is figyelembe kell venni. Az épület állapota és a funkcióváltással járó átalakítások amúgy is szükségszerűvé teszik az épület másodlagos, nem teherhordó szerkezeteinek átalakítását, ezért az energetikai felújítás sem maradhat el. Ezáltal a könyvtár fenntartási költségei is minimálisra szoríthatóak. A végeredmény egy, a városlakók számára eddig is közkedvelt intézményének a megújulása, mely a kor elvárásainak megfelelő környezetben kibővített kínálattal várhatja olvasóit.

forrás és fotó: rtu.hu/brody

egriprogramok.hu megjelent cikk:
http://egriprogramok.hu/hu/programajanlo/2912-centrumban-a-kultura-mi-lenne-ha.html

Megjegyzés küldése

 
Top