Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint csütörtökön is többfelé várható heves esőzés.
A várható felhőszakadás miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyében, valamint Budapesten van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.
Ezeken a területeken ismét számítani lehet arra, hogy egy-egy intenzív zápor, zivatar során rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyére, továbbá a fővárosra a várható heves zivatarok miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.
Az Időkép előrejelzése szerint még pénteken is újra kialakulnak zivatarok, hétvégére viszont beköszönt az igazi strandidő.
Pénteken még az eddig megszokott menetrend szerint a Dunától keletre eső tájakon és a Dunántúl délkeleti megyéiben kialakulhatnak záporok, zivatarok, és egyes zivatarokat továbbra is kísérhet intenzív villámtevékenység, felhőszakadás, esetleg jégeső, illetve viharos széllökések. Ugyanakkor a Dunántúl nagy részén már a napsütésé lesz a főszerep. Hajnalban délnyugaton 15 fok alá csökkenhet a hőmérséklet, de napközben 25 és 30 fok közé melegszik a levegő.
Hétvégén strandidő
Hétvégén véget ér a felhőszakadásokkal tarkított idő. Túlnyomóan napos időre van kilátás, a gomolyfelhőzet is csak elvétve növekedhet meg. Szombaton az északi, északkeleti tájakon egy-egy futó zápor kialakulhat, de nem ez lesz a jellemző. Vasárnap is kevés felhő lesz az égen, igazi strandidőre van kilátás ezen a napon is, egy-egy kisebb futó zápor pedig csak elvétve alakulhat ki.
Keleten 34-35 fok is lehet
A hőmérő higanyszála is egyre magasabbra kúszik, szombaton már országszerte 30 fok körül alakul a hőmérséklet, helyenként 30 fok fölé melegszik a levegő, vasárnap pedig szinte mindenhol 30 fok feletti értékeket mérhetünk, a keleti országrészben akár 34-35 fok is lehet. Ugyanakkor vigyázzunk a napozással, mert 11 és 15 óra között nagyon erős lesz az UV-sugárzás, ezért ebben az időszakban lehetőleg kerüljük a direkt napfényt! Gondoskodjunk bőrünk megfelelő védelméről, fogyasszunk napi 3-4 liter folyadékot, viseljünk szalmakalapot, napszemüveget!
idokep.hu

![]() |
| fotó:: Vámossy Béla |

Szerkesztői nyilatkozat
A „Minden, ami Eger” oldalán megjelenő tartalmak elsődleges célja a tájékoztatás, valamint Eger és térsége eseményeinek, értékeinek, történetének és közéletének bemutatása. Törekszünk arra, hogy írásainkban a rendelkezésünkre álló információkat pontosan, tényszerűen és lehetőség szerint több forrás alapján közvetítsük.
Közéleti vagy politikai témák feldolgozásakor célunk a tárgyilagos tájékoztatás és a releváns nézőpontok bemutatása. Az ilyen témájú cikkek közlése önmagában nem jelenti valamely politikai párt, szervezet, jelölt vagy közéleti szereplő támogatását.
A cikkekben szereplő információk a közzétételkor rendelkezésre álló adatokon és megjelölt forrásokon alapulnak. Amennyiben új, hiteles információ válik ismertté, a tartalmakat szükség szerint pontosíthatjuk vagy frissíthetjük.
Az oldalon megjelenő tartalmak általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem minősülnek jogi, pénzügyi, egészségügyi vagy más személyre szabott szakmai tanácsadásnak.