0
Kis híján megölte élettársát egy gyöngyösi férfi. Az ügyészség az elsőfokú ítélettel szemben fellebbezett, mondván, a terhelt tetteit a három csapás elve alapján kellett volna megítélni.

Életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetés kiszabásáért fellebbezett a vádhatóság V. János ügyében. A most 38 éves gyöngyösi férfit az Egri Törvényszék első fokon emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt 10 évi fegyházbüntetéssel sújtotta még az előző esztendőben. Az ügyészség annak a meglátásának adott hangot, hogy fennállnak a köztudatban csak „három csapásként” ismert büntetőjogi felelősségre vonás feltételei, azaz ennek értelmében a bíróságnak kötelező határozatlan idejű szabadságvesztés-büntetést kiszabni.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy az elkövetéskor, vagyis 2011. október 19-én hatályos büntetőjogi törvény értelmében valóban életfogytiglan tartó büntetést kellett volna kötelezően megítélni, függetlenül attól, hogy a vádlott esetében két cselekmény is kísérleti szakban maradt. Az időközben módosított Büntető Törvénykönyvre (Btk.), illetve egy 2013-as, a Kúria által kiadott véleményre figyelemmel azonban a kísérleti szakban rekedt, továbbá a személy elleni erőszakos deliktummal csupán alaki halmazatban álló bűncselekmények esetében a szigorúbb halmazati büntetési szabályokat nem kell alkalmazni.

A jogi helyzetet ráadásul az Alkotmánybíróság (AB) 2013. júliusában kibocsátott állásfoglalása alapvetően, a büntetés kiszabását meghatározó módon megváltoztatta, de egyértelművé is tette. Az AB kimondta ugyanis, hogy Alaptörvény-ellenes a régi Btk., valamint az új büntető törvénynek a kötelező életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását előíró paragrafusa.

illusztráció -  fotó: sorsunk-jovonk.hu

Ami pedig a gyöngyösi V. János elítélt tetteit illeti: az Egri Törvényszék őt emberölés bűntettének kísérlete, továbbá személyi szabadság megsértésének bűntette, két rendbeli testi sértés, valamint garázdaság bűntettének elkövetése miatt marasztalta el. Mindezekért a tettekért a bíróság a vádlottat tíz év fegyházzal és a közügyektől való ugyancsak évtizednyi időre szóló eltiltással büntette.

A négy részből álló „listából” a lassan három esztendővel ezelőtt elkövetett legsúlyosabb cselekmény, az emberölés kísérlete emelkedik ki, ám hosszú út vezetett a terhelttel élettársi kapcsolatban álló sértett, D. M. I. és a vádlott viszonyának ilyen szintű megromlásáig. Az utóbbi időkben ugyanis – a nyomozás és a vádhatóság vizsgálata szerint – a nő rendszeres veréseknek volt kitéve, különösen azt követően, hogy felmondta a budapesti állását, és – a terhelt által vélelmezetten az ugyancsak gyöngyösi N. Tibor által futtatva – prostituáltként „dolgozott” a 3-as számú főút mentén a mátraalji város és Kápolna között.

A rendszeres ütlegelés már odáig fajult, hogy a sértettet a rokonai – az egyik alapos megverést, majd a tőlük való segítségkérést követően – nem magukhoz haza, hanem egyenesen a kórházba vitték. Ezután az asszony a vádlottal közös gyermekükkel el is költözött az albérletből, ám a kicsi láthatását továbbra is biztosította az apának. Az egyik ilyen alkalommal ő kísérte el Gyöngyösre a gyermeket, majd felment a férfihoz a még nála lévő irataiért. Ez a lépése majdnem végzetessé vált számára, hiszen amikor egy cigaretta elszívását követően indulni kívánt, a vádlott egyszerűen nem engedte.

V. János kirángatta a nőt a lakásból és közölte a sértettel, hogy most azonnal a közeli benzinkútra mennek, vesz egy kanna benzint és azzal lelocsolja. D. M. I. nyilvánvalóan nem akart engedelmeskedni, ezért a terhelt tovább lökdöste őt, miközben a gyermeküket a nyakában ültetve vitte magával. A sértett kétségbeesésében egy alkalmas pillanatban megpróbált telefonálni, azonban nem járt sikerrel. A készüléket V. János elvette, majd a nőt a közös albérletükbe visszatuszkolta. A lakásban a férfi megint csak előhozta a prostitúciós ügyet, majd dühbe is gurult és végül egy 14 centiméter pengehosszúságú késsel hátba szúrta a nőt.

A Fővárosi Ítélőtábla súlyosította a büntetést

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla V. János vádlott cselekményeit emberölés bűntette kísérletének, személyi szabadság megsértése bűntettének, két rendbeli testi sértés bűntettének, valamint garázdaság vétségének minősítette. A másodfokú bíróság vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát 12 évre súlyosította, végrehajtási fokozatát pedig börtönben állapította meg. A terhelt a büntetéséből legkorábban a büntetés 2/3-ad részének kitöltését követő napon szabadulhat feltételesen – állapította meg verdiktjében a másodfokú bíróság, amely egyebekben az Egri Törvényszék ítéletét helybenhagyta.

A két héttel korábbi bántalmazás is durva volt

Október 4-én éjszaka a gyöngyösi albérletben szóba jött a futtatás ügye. A vádlott nem találta megfelelőnek a sértett válaszát, berángatta a fürdőszobába, belerúgott, majd a földön fekvő nő hajába belekapott és többször a járólaphoz ütötte a fejét. Egy nappal később hajnalban a terhelt felébresztette a már alvó élettársát, közösülni akart vele. A sértett ezt nem akarta, ezért V. János kétszer is rátérdelt a gyomrára, kivitte a konyhába, ahol megrugdosta. A bántalmazás után visszamentek és D. eltűrte, hogy közösüljenek. Ennek eredményeképp elmaradt a további ütlegelés, s a férfi reggel munkába ment.

heol.hu

Megjegyzés küldése

 
Top