ÖKÖLVÍVÁS | Negyvenhét egyesület 142 ökölvívója lépett kötelek közé az Egerben rendezett Serdülő Országos Bajnokságon. A négynapos viadalon taroltak a házigazda klub képviselői.
Az Egri Városi Sportiskola (EVSI) bokszolói közül a 40 kg-os súlycsoportban versenyző Lakatos Márk és a 43 kilósoknál szereplő Berecz Lionel is országos bajnoki címet szerzett. Paczók Patrik ezüstéremmel, Kuzma Krisztián, Kisgergely Gábor, Nagy Tamás és Hajóka Richárd bronz medállal a nyakában állhatott a dobogóra.
A Kemény Ferenc Sportcsarnokban négy napon át zajlottak a küzdelmek, s végül tizennyolc súlycsoportban hirdettek győztest. A hivatalos megnyitón dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnöke és Rázsi Botond alpolgármester köszöntötte a finalistákat, a szakembereket, a szülőket és a nézőket. Kovács Géza sportiskola igazgató az egri ökölvívósport támogatásáért elismerő ajándékot adott Csötönyinek, Rázsinak, dr. Kovács Lászlónak, a válogatott szövetségi kapitányának, Kunya György főtitkárnak, Nagy Anettnek, a MÖSZ szervezési és nemzetközi igazgatójának és Nacsa Józsefnek, a bíróbizottság elnökének.
– Remek mérkőzéseket láthattunk, a fiatalok jól felkészültek – értékelt az utanpotlassport.hu oldalnak adott interjújában Dorkó Péter, az EVSI szakosztályvezetője, edzője. – Ahogy az lenni szokott, voltak simább és igen szoros súlycsoportok is. A keszthelyi Eb-n aranyérmes Baranyai József és Barbosu Tibériusz a hazai mezőnyt is uralta, de 43, 50 és 52 kilósok között is óriási csaták zajlottak. Utóbbiban a nyári kontinenstorna két bronzérmese már az első fordulóban összecsapott, az életkori sajátosságok miatt ugyanis a serdülők között még nincs kiemelés. Nagyon erős ez a korosztály, ügyesek a fiatalok, és van bennük fantázia. Jók a kilátásaink.
Az egri klub színeiben öt ökölvívó lépett ringbe, köztük a torna legnagyobb felfedezettjének választott Berecz Lionel. Óriási fegyvertény, hogy a csapatversenyben az EVSI bizonyult a legjobbnak. Az együttes egy ponttal előzte meg a második helyezett Vasast.
– Kijött a lépés, minden versenyzőnk becsületesen felkészült – értékelt Dorkó. – Két első, egy második és négy harmadik helyet szereztünk. Nagyon büszke vagyok a srácokra, mindenki hatalmasat harcolt, a vesztes meccseken is alaposan megizzasztották ellenfelüket. Berecz Lionel még csak elsőéves serdülő, mindössze 13 éves, de magabiztosan uralta a súlycsoportot. A tehetsége, a szorgalma és a családi háttere is megfelelő ahhoz, hogy nagy dolgokat vigyen véghez. Persze, ez még a jövő zenéje, ugyanis egyelőre azt is nehéz megjósolni, hogy három-négy év múlva mi lesz vele – fogalmazott a szakember.
A házigazdáknak nincs sok idő a pihenésre, mert október 28-án a női magyar bajnokságnak ad otthont a megyeszékhely.
A 38,5 kilósoknál két egri a dobogón
A megyénkbeliek eredményei. 38,50 kg: 2. Paczók Patrik (EVSI), 3. Kisgergely Gábor (EVSI). 40 kg: 1. Lakatos Márk (EVSI), ... 6. Polyák Bence (Nagyréde). 41,50 kg: 3. Kuzma Krisztián (EVSI). 43 kg: 1. Berecz Lionel (EVSI). 46 kg: 5. Szöllősy Richárd (EVSI). 48 kg: 5. Kanalas Renátó (GYAK), 50 kg: 1. Tóth Dávid (Nagyréde). 52 kg: 6. Zakar Zsombor (EVSI). 54 kg: 3. Hajóka Richárd (EVSI). 56 kg: 6. Lehóczky Dávid (Nagyréde). 62 kg: 5. Nedró Balázs (EVSI). 76 kg: 3. Nagy Tamás (EVSI). +76 kg: 3. Tóth Milán (Nagyréde).
heol.hu
Az Egri Városi Sportiskola (EVSI) bokszolói közül a 40 kg-os súlycsoportban versenyző Lakatos Márk és a 43 kilósoknál szereplő Berecz Lionel is országos bajnoki címet szerzett. Paczók Patrik ezüstéremmel, Kuzma Krisztián, Kisgergely Gábor, Nagy Tamás és Hajóka Richárd bronz medállal a nyakában állhatott a dobogóra.
A Kemény Ferenc Sportcsarnokban négy napon át zajlottak a küzdelmek, s végül tizennyolc súlycsoportban hirdettek győztest. A hivatalos megnyitón dr. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnöke és Rázsi Botond alpolgármester köszöntötte a finalistákat, a szakembereket, a szülőket és a nézőket. Kovács Géza sportiskola igazgató az egri ökölvívósport támogatásáért elismerő ajándékot adott Csötönyinek, Rázsinak, dr. Kovács Lászlónak, a válogatott szövetségi kapitányának, Kunya György főtitkárnak, Nagy Anettnek, a MÖSZ szervezési és nemzetközi igazgatójának és Nacsa Józsefnek, a bíróbizottság elnökének.
![]() |
négynapos megmérettetésen összesen 120 mérkőzést láthattak
a körcsarnokba kilátogató érdeklődők Fotó: Majoros Tamás
|
Az egri klub színeiben öt ökölvívó lépett ringbe, köztük a torna legnagyobb felfedezettjének választott Berecz Lionel. Óriási fegyvertény, hogy a csapatversenyben az EVSI bizonyult a legjobbnak. Az együttes egy ponttal előzte meg a második helyezett Vasast.
– Kijött a lépés, minden versenyzőnk becsületesen felkészült – értékelt Dorkó. – Két első, egy második és négy harmadik helyet szereztünk. Nagyon büszke vagyok a srácokra, mindenki hatalmasat harcolt, a vesztes meccseken is alaposan megizzasztották ellenfelüket. Berecz Lionel még csak elsőéves serdülő, mindössze 13 éves, de magabiztosan uralta a súlycsoportot. A tehetsége, a szorgalma és a családi háttere is megfelelő ahhoz, hogy nagy dolgokat vigyen véghez. Persze, ez még a jövő zenéje, ugyanis egyelőre azt is nehéz megjósolni, hogy három-négy év múlva mi lesz vele – fogalmazott a szakember.
A házigazdáknak nincs sok idő a pihenésre, mert október 28-án a női magyar bajnokságnak ad otthont a megyeszékhely.
A 38,5 kilósoknál két egri a dobogón
A megyénkbeliek eredményei. 38,50 kg: 2. Paczók Patrik (EVSI), 3. Kisgergely Gábor (EVSI). 40 kg: 1. Lakatos Márk (EVSI), ... 6. Polyák Bence (Nagyréde). 41,50 kg: 3. Kuzma Krisztián (EVSI). 43 kg: 1. Berecz Lionel (EVSI). 46 kg: 5. Szöllősy Richárd (EVSI). 48 kg: 5. Kanalas Renátó (GYAK), 50 kg: 1. Tóth Dávid (Nagyréde). 52 kg: 6. Zakar Zsombor (EVSI). 54 kg: 3. Hajóka Richárd (EVSI). 56 kg: 6. Lehóczky Dávid (Nagyréde). 62 kg: 5. Nedró Balázs (EVSI). 76 kg: 3. Nagy Tamás (EVSI). +76 kg: 3. Tóth Milán (Nagyréde).
heol.hu

Megjegyzés küldése