KÉZILABDA | A SBS Eger-Eszterházy SzSE átlövője máris játékra jelentkezne.
A Mezőkövesdi KC U23-as csapatának vendégeként játszott bajnoki mérkőzésen szenvedett orrsérülést az SBS Eger-Eszterházy SzSE átlövője, Padla József. Az első hírek nyílt törésről szóltak, s a beszámolók hosszú kihagyást jósoltak a kézilabdázónak.
– Hogyan emlékszik vissza a történtekre?
– Néhány perc telt el a találkozóból, amikor egy szabad labdára egyszerre vetődtünk a kövesdi játékossal – válaszolt lapunk érdeklődésére Padla József. – Igyekeztem bal kézzel elütni a játékszert, a védtelenül maradt arcom pedig az ellenfél lábával találkozott. Pillanatok alatt történt az egész, majd ömleni kezdett a vér az orromból. A helyszínen igyekeztek ellátni, aztán az egri kórházban helyretették az elmozdult csontokat.
– Mennyi időt kell kihagynia?
– Talán némiképp' túlzó volt az első diagnózis, a szerdai kontroll-vizsgálatok után ugyanis az utolsó tampontól is megszabadultam, tiszták az orrjáratok, mindössze egy apró heg látszik. Előzetesen kettő-hat kihagyásról beszéltek az orvosok, de esetemben úgy tűnik, jóval gyorsabb a regenerációs időszak. Már együtt is edzettem a fiúkkal, ha a szükséges, akár már szombaton a vezetőedző Rosta István rendelkezésére állok.
– Az ellenfél az előzetesen legnagyobb riválisnak tartott Nyíregyháza lesz!
– A bajnokság korai szakaszában találkozik egymással a két csapat. Idegenben lépünk pályára, ami további nehézség. Fizikálisan úgy érzem, rendben van a csapat, valamennyi játékos tudja a feladatát. Mindenkitől maximális odaadásra lesz szükség, ha a helyzet úgy hozza, én sem visszakozom.
– Kemény fából faragták!
– Nem olyan könnyű Joci bácsival elbánni!
heol.hu

Megjegyzés küldése